Századok – 2008
KISEBB CIKKEK - Fenyő István: Eötvös és Lamennais I/183
szabadság a kereszténység lényegéhez tartozik. Mindebből kiindulva Eötvös csak erkölcsös államhatalmat képes elképzelni. Leszögezi, hogy az állam nem használhat oly eszközöket, amelyek ellentétben állnak polgárai erkölcsi érzéseivel és jogfogalmaival. Az egyén a közakaratnak csak olyan mértékben legyen alávetve, amennyiben részt vesz ez akarat meghatározásában. Eötvös második, eredetileg szintén német nyelvű röpiratában, az Ausztria hatalmának és egységének biztosítékaiban már végképp eloszlottak az olmützi alkotmány megvalósulásában való illúziók. Bach rendszere éppen azt az állami omnipotenciát gyakorolta, amelyet a magyar író olyannyira megvetett. Az új röpiratban sarkosan fogalmaz: egy olyan rendszer, mely arra épül, hogy emberek ezrei akarat nélküli eszközöknek tekintik magukat, soha nem felelhet meg a várakozásoknak. Tiltakozó hangjában érződik valami Lamennais hajthatatlanságából is: „Mert egész népek egybehangzó akarata oly erő, melynek nehezen lehet ellenállni, még ha pozitív célok megvalósításáról van is szó; de amikor egész népek azért egyesülnek, mert valamit nem akarnak, akkor ez az erő ellenállhatatlan." Érdekes, hogy bár Lamennais-t a nemzetiségi probléma nemigen érdekelte (Franciaországban ez akkor nem volt kérdés), magyar híve előtt, amikor A nemzetiségi kérdésről értekezett, szellemalakja több ízben felidéződött. Leginkább akkor, amikor az eszmék hatalmáról kívánta meggyőzni az olvasót. Valaha a francia pap is azt hirdette, hogy civilizációnk fejlődése nem egyéb, mint szakadatlan törekvés a kereszténység céljai után. Hogy attól kezdve, hogy az emberi nem egységének és hivatásának hite a keresztény vallással elterjedt, oly pillanat nem található, melyben az emberiség valamely része az anyagi hatalom ellen nem küzdött volna. S akkor, amikor Eötvös arról ír, hogy az eszméket, ha egyszer általánosakká váltak, elnyomni nem lehet, úgyszintén a pápai enciklikákkal szembenálló pap nyomán halad. Legerőteljesebben emberiség-horizontjában követi ezúttal is Lamennais-t. S feltehetőleg ez a rokonság ma a legidőszerűbb kettejük között. Hit, hogy minden új erő, mely a civilizáció nagy munkájában részt vesz, nyereség az egész emberiségre nézve, hogy a művelődési képesség nem egy éghajlat vagy egy nemzet, hanem az egész emberiségnek adott isteni adomány. Olyan világ után vágyódtak mindketten, amikor a civilizáció közös munkájában a föld minden részei részt vesznek majd. 6 Bőséges szellemi-szemléleti muníciót merített tehát Eötvös Lamennais munkáiból, példájából. (S — mint köztudott — amikor a nagy pap már nem élt, tanítványának, Montalembert-nek műveiből is.) De talán nem is a gondolatok, a francia forradalmakon átszűrt eszmék hatottak rá legmélyebben. Hanem a magatartás szilárdsága és határozottsága, a megalázottakkal és megszomorítottakkal való feltétlen szolidaritás. Hiszen a liberális ideákról Eötvösék más forrásokból is sokat olvashattak. Lamennais-nál azonban az idealitás, az erkölcsi tisztaság töretlen fénye veszi körül és aranyozza be ezeket az eszméket. Tollával egy pap, a divináció, a látnoki képesség és a spiritualitás embere, Isten képviselője hirdette azokat — szemben a trón és az oltár eminenciásaival — tehát sokszoros erővel. Nemcsak egyetlen életutat meghatározó energiával.
