Századok – 2008

KISEBB CIKKEK - Horváth Pál: Mementóul az Eckhart-életműhöz (Ami az Emlékkönyvből kimaradt) I/195

Horváth Pál MEMENTÓUL AZ ECKHART-ÉLETMŰHÖZ (Ami az Emlékkönyvből kimaradt) A joggyakorlat világában élők gyakran mondják, hogy a közrend nyugalmát zavaró ember vélhetően visszatér az elkövetés színhelyére. Miért ne lenne így a szellemi életünkben is... Jó magam is tettem egynémely zavaró repülést az alkotó évtizedeim milyenné válását meghatározó tudós elmék (Eckhart Ferenc, Bolgár Elek, Csizmadia Andor), még korábbi időkből a politikai kameralizmus, a hazai liberális jogi historizmus, ill. a történeti-jogi iskola gründolóinak adózva. Tempus edax, homo edacilor-mondjuk a bölcs szentenciát, mentegetve vele tagadhatatlan tévedéseinket. Hát íme, ezért is térnék vissza pl. a nevezettek életművének egynémely összetevőjére, hogy lassan az utolsó (még élő) tanítvány adózzék a mesternek, mert időztünk már a neves tudós elmék születésének centenáriuma alkalmából és felidéztük az adott életművek értékeit is a mértékadó szakfolyóirataink, illetve a jogi periodikáink hasábjain. A fiatalabb tudós nemzedék figyelmébe ajánlom ezeket az állásfoglalásainkat,1 hogy lássák a meghatározó tudós elmék egyikének példaértékű eredményeit, mint olyant, amire ma is nyugodt lélekkel építhetünk. De mindenek előtt szóljunk néhány szót a mesterként tisztelt professzor szelleméről. Azok, akik testközelben ismerték Eckhart professzort, egy életre szóló emlékét hordozzák a mester szarkasztikus humorának, amely üldözőbe vette a sarlatánságot, az elvtelen karriervadászatot és az önámító tudatlanságot. Nagylelkű is volt ez a szarkasztikus humor, amely magába zárta a megbántást, de nem adott hitelt soha többé a mások (az ártatlanok) vesztét keresőknek. A kort jellemző gyanakvást, a jelentéstevőket Eckhart megvetéssel kezelte, de ennél is határozottabb volt az ítélete a szűkebb (szakmai) körben észlelt gáncsoskodás és a morbus hungaricus-ként szemlélt intolerancia ellenében. (Bonis contra Murarik) Mint az alkotó munka paralizálását szemlélte ezeket a jelenségeket, s talán nem véletlen, hogy a fiatalabb nemzedéket óvta ezektől az ártalmaktól. Amire pedig már nem maradt elég ereje, azt a körülötte szorgoskodókra hagyományozta - mondván, „ezt őrizzétek meg az utókor számára". Vannak eszközeink — ismert a műfaj —,2 hogy a gyógyíthatatlan denunciánsok, a hitvány rágalmazók csakúgy, mint a labilis szellemű krakélerek ilyeténképpen méltó helyükre kerüljenek anélkül, hogy a „piacra vadászó dilettantizmussal" vádoltatnánk. Nem csak Ráby Mátyásról kell, 1 Ld. a centenáris megemlékezéseink argumentációi alapján. In: Történelmi Szemle XXX. évf. 2. sz. 188-226, H. Eckhart Ferenc nyomdokain. Századok 1986. évf. 313-314. Vö. Székely György: Tudományos vita a szellemtörténet szerepéről. In: Felsőoktatási Szemle (1955) 64-68. Uő. (nekrológ), in: Századok 91. évf. (1957) 883- és köv.; Horváth Pál: Bolgár Elek életműve. In: Összehasonlító jogtörténet. Bolgár Elek Emlékkönyv. Akad. Kiadó, Bp., 1983. 7-19. } Ld. Történelmi személyiségek, államférfiak. írók, művészek, tudósok életiratainak pszichografológiai megközelítéseként Rákosné Ács Klára: Vallanak a betűk. Magvető, 1985. Vö. Kosáry Domokos: Az írástudók felelőssége. A Tudomány világa c. állásfoglalásaival.