Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Janek István: Mindszenty József tevékenysége a felvidéki magyarok megmentéséért 1945-1947 között I/153
kozatára, miszerint köztársaságuk határain belül nem kívánnak más nemzetiségűeket tartani, a következőképpen reagált. Azokat a területeket, ahol magyarok laknak és amelyek közvetlenül Magyarországgal érintkeznek, adják át Magyarországnak. Abban az esetben, ha ez megvalósulna, akkor a csehek elérnék, hogy megszabadultak a magyaroktól a területükön, és így nem lesznek kénytelenek „üldözni és zaklatni hétszázezer embert". Mindszenty körlevelében Harry Spencer Truman elnöknek az Egyesült Nemzetek ülésén 1946. október 24-én mondott beszédének alapelveit tartja a Magyarország és Csehszlovákia közötti megbékélés alapjának, amely a következőképpen hangzott: „Az igazi béke nem lehet tartós, ha a békét nem arra alapozzák, hogy igazságot adjon mindenkinek. Igazságot a kicsi és nagy nemzeteknek, és igazságot minden egyes embernek.'"75 Mindszenty kitartóan írta leveleit a hazai és külföldi politikusoknak. 1946. október 23-án, Gyöngyösi János külügyminiszterhez fordult levéllel a felvidéki magyarok ügyében. Gyöngyösi válasza 1946. október 28-án érkezett meg.7 6 A szemrehányást, amellyel Mindszenty a lakosságcsere-egyezmény megkötése miatt illette, a külügyminiszter visszautasította. Mint írta, az egyezményt a szövetséges nagyhatalmak sugalmazására, mindenekelőtt az Egyesült Államok határozott ajánlására és sürgetésére kötötte meg. Gyöngyösi levelében rávilágított arra a momentumra, hogy az amerikai kormány írásban is közölte vele: a csehszlovákiai magyarokat a kollektív felelősség alapján nem lehet eltávolítani, de az ellen nem emelnek kifogást, hogy egyéni elbírálás alapján a fasisztákat vagy a háborús bűnösöket kiutasítsák. Mindszenty javaslatát, hogy a lakosságcsere-egyezményt mondják föl, arra való hivatkozással, hogy azt a csehszlovák kormány megsértette és végrehajtását szabotálja, Gyöngyösi elutasította. Elismerte ugyan, hogy a csehszlovák fél nem tartott be bizonyos kötelezettségeket, amelyeket elvállalt, de — a magyar érdekeket figyelembe véve — az egyezményt felmondani, illetve hatálytalanítani ennek ellenére is egyenesen káros és veszedelmes lenne. A magyar diplomáciai tárgyalások szempontjából a párizsi békekonferencián is hasznosnak bizonyult a lakosságcsere-egyezmény léte: ha nem kötötték volna meg, a magyar kormány nem tudta volna megakadályozni, hogy kijelölteken túl még kétszázezer felvidéki magyart áttelepítsenek. A csehszlovák delegáció ugyanis azzal érvelt, hogy áttelepítési kormánybizottságuk szerint Magyarországon 450 ezer szlovák él, akikkel ki tudnák cserélni az említett csehszlovákiai magyarokat. Gyöngyösi levelében az angolszász hatalmak szerepét hangsúlyozta Mindszentynek: nekik köszönhető, hogy a konferencia megakadályozta a csehszlovákiai magyarok egyoldalú áttelepítését, de ugyanezek a hatalmak a kérdést a két állam közötti közvetlen tárgyalásokkal vélték elintézni. Gyöngyösi ekkor még reménykedett abban, hogy az ügyet a közvetlen tárgyalásokon területi kiigazítással elintézhetik. Úgy vélte, a határkiigazítás lenne a két ország közötti jó viszony megteremtésének záloga, s ezzel helyreállíthatnák a szlovákiai magyarság kisebbségi jogait is. A külügyminiszter arra kérte Mindszentyt, hogy ezen értesüléseit megnyugtatás céljából ossza meg a magyar püspöki karral. Magyarország nehéz tárgyalási pozícióit a következő szavakkal jellemezte Mindszentynek: „Sze-75 Uo. 156. p. 76 Uo.
