Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Janek István: Mindszenty József tevékenysége a felvidéki magyarok megmentéséért 1945-1947 között I/153
béke tartós biztosításában látta, és mélyen elítélt minden büntető vagy jutalmazó gesztust. Felhívta a nagyhatalmak figyelmét arra, hogy Magyarország határainak kérdése rendezetlen, s hogy a Trianonban elkövetett hibáikat orvosolniuk kellene. Egy igazságos béke, ami a magyarság érdekeit is figyelembe veszi, egyben Közép-Európa stabilitását jelentené, s megakadályozná, hogy a kis népek érdekellentétei háborús katasztrófákba torkolljanak. A kisebbségvédelmet a két háború közötti időszakban csak az egyház tudta ellátni — vélekedett —, mivel hatékonyan tudta védeni a nemzetiségek nyelvi és kulturális jogait. „Nem kívánunk különleges magyar érdekeket előtérbe helyezni, mert meggyőződésünk, hogy magyar nemzeti szempontból is a legjobb béke az, amely valamennyi háború sújtotta népnek megnyugvást hoz, és megteremti azokat az előfeltételeket, amelyek a szomszédainkkal való békés együttműködéshez elengedhetetlenek. Az Egyház pedig, amely egy ezredéve dolgozott itt a népek művelődésén, most is segíteni akarja híveit egy boldogabb jövő kialakításában. így reméljük, hogy elérkezik az idő, amikor a népi és vallási különbségek nem áldatlan viszályok előidézői, hanem a sokoldalú emberi kultúra kifejlesztését előmozdító erők lesznek."5 8 Az ideális állapot az lenne, ha a közép-európai országok határai elvesztenék politikai jelentőségüket, de erre egyelőre nem érettek a térségben élő nemzetek. A lakosságcserét csak a határoktól távol élő szórványmagyarság esetében tartotta indokoltnak, és csak akkor, ha mindkét részről önkéntes alapon, és több évig elhúzódóan megy végbe, de ebben az esetben is a nagyhatalmak támogatása és ellenőrzése mellett, az emberiességi és gazdasági szempontok figyelembevételével tudta elképzelni. Nagyszámú lakosság cseréjének lebonyolítását — Magyarország túlnépesedésére való tekintettel — csak megfelelő területi kárpótlással összekapcsolva tartotta volna végrehajthatónak. Az etnikailag vitás területeken élő lakosság hovatartozását népszavazás útján vélte kivitelezhetőnek - ez biztosíthatná a jövőbeni politikai közeledést és a gazdasági együttműködést is. Másképp gondolkodtak erről a kérdésről Mindszenty ellenpartnerei a csehszlovák vezetésben. Jan Masaryk a párizsi békekonferencián tartott bevezető beszédében arra hívta fel a figyelmet: „nehéz lenne arra késztetni a csehszlovák népet, hogy vegye fontolóra a visszatérés gondolatát az olyan kisebbségi egyezményekhez, amilyenekkel 1919-38 között rendelkeztünk. Az a csehszlovák kormány, amely ezzel megpróbálkozna, nagy valószínűséggel megbukna."59 Ezeket a kisebbségi jogokat Csehszlovákia betartotta a két háború között, jól is működtek, 1938-ban Németország mégis megtámadta Csehszlovákiát a kisebbségijogok be nem tartása miatt. Magyarország magatartása sem volt sokkal különb: „Nekünk Csehszlovákiában, delegátus uraim, sokkal több jutott az intrikáló kisebbségekből, mint rendes osztályrészünk."6 0 Ezért érthetőnek tartotta, hogy országa meg akar szabadulni az árulóként és ötödik hadoszlopként számon tartott kisebbségektől. 58 Mindszenty József: Emlékirataim. Debrecen, Szent István Társulat, 1989. 188. 59 Dalibor M. Krno: A békéről tárgyaltunk Magyarországgal. Budapest, Orbis, 1992. 21. 60 Uo.
