Századok – 2008

TANULMÁNYOK - Somogyi Éva: Modern bürokrácia a közös külügyminisztériumban I/3

Ha már most a kinevezési gyakorlatot vizsgáljuk, a hivatalos lapban megjelent szövegeket, akkor azt látjuk, hogy a magyar hivatalnokot a miniszter előterjesztésére nevezi ki az uralkodó, a kinevezés szövegében utal erre és a kinevezést a magyar miniszterelnök ill. a szakminiszter ellenjegyzi. (Az uralkodó és a miniszter aláírásával jelenik meg a hivatalos lapban a kinevezés.) A közös minisztériumi tisztviselőkkel kapcsolatos eljárás eltér ettől: a kinevezésben általában utalnak a felterjesztő miniszterre, ám azt a közös miniszterek közül senki sem látja el kézjegyével. Vagyis a közös minisztériumi kinevezéseknél az osztrák törvény érvényesül, mégpedig a késői években is, amikor már elhalványul annak emléke, hogy a közös minisztériumok egykor az osztrákból vétettek. Aki hosszü időt töltött a századvég magyar sérelmi politikájának tanulmányozásával, annak feltűnhet, hogy amikor a magyar politika központi problémája a magyarok számának növelése a közös hatóságokban, a delegáció számára kimutatások sora készül a magyar honos tisztviselőkről, akik magyar állampolgári voltukat hordozzák a minisztériumban, senkiben nem kelt megütközést, hogy az „osztrák" törvények szerint miniszteri ellenjegyzés nélkül nevezi ki őket az uralkodó. Soha senki nem tiltakozik ez ellen.

2

2 A magyarázat kézenfekvő. A magyar politika nem akarta, hogy közös miniszter kézjegye szerepeljen a magyar honos közös hivatalnok kinevezésén. Inkább lemondott az uralkodói hatalom korlátozásáról, az alkotmányos eljárásról-formáról, minthogy hivatalnokát a mindenkor elutasított közös birodalom szolgájának ismerje el. Az oly sokat hangoztatott dinasztiahűségnek fontos eleme, kiegészítő tartalma ragadható itt meg: a dinasztiahűség lehetővé teszi a a Habsburg birodalomhoz tartozást, annak szolgálatát anélkül, hogy a két ország felett álló összbirodalmat, a birodalmi kormányt el kellene ismerni. A közös hivatalnok, különösen a magyar állampolgárságú közös hivatalnok sajátos ragaszkodása az uralkodóhoz gátjává vált annak, hogy a fejedelem szolgájából maradéktalanul az állam szolgájává váljék. A jelenség másik okát, Ferenc József személyes ambícióit, felfogását a maga helyéről és szerepéről a birodalomban, prealkotmányos nézeteit jól ismerjük. Az uralkodó nagyon is jelen volt birodalma hivatalaiban, képe ott fügött az irodák falán. Az 1910. évi népszámlálás kérdőívén magát „önálló hivatalnoknak" jelölte meg. (Ötven évvel korábban, ha megkérdezik, nyilván katonát mondott volna.)

23 Személyes-patriarchális kapcsolata magas- (és alacsonyabb) rangú hivatalnokaival „legfelső elhatározás" szövegét is, függetlenül attól, hogy utalt-e az előzetes tárgyalásra. Alig képzelhető azonban, hogy olyan felterjesztéshez csatolta volna a legfelső elhatározás csupán az uralkodó kézjegyére váró szövegét, amelyről előzetesen ne tárgyalt volna vele, vagy amelynek jóváhagyása nem volt magától értetődő. 3) A minisztertanács határozata a hivatali kinevezések dolgában a magyar gyakorlatot az osztrákhoz közelítette, semmiképpen nem ismerhető fel benne speciális bizalmatlanság a magyarokkal szemben. 2

2 Legalábbis az aktákban és a vonatkozó irodalomban nem találtam nyomát ilyesminek. 2

3 Vö. Waltraud Heindl, Was ist Reform? Überlegungen zum Verhältnis von Bürokratie, Staat und Gesellschaft in Österreich. In: Helmut Rumpier (Hg.), Innere Staatsbildung und gesellschaftliche Modernisierung in Österreich und Deutschland 1867/71—1914. Historikergespräch Österreich — Bundesrepublik Deutschland 1989. (Wien, München 1991) 173 f; Karl Megner, Beamte. Wirtschaftsund sozialgeschichtliche Aspekte des k.k. Beamtentums. (Wien 1985) 334-336. Az 1910-es népszámlálásról: Hans Leo Mikoletzky, Österreich im 20. Jahrhundert. (Wien 1969) 27.