Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Somogyi Éva: Modern bürokrácia a közös külügyminisztériumban I/3
útját állta annak, hogy a Monarchia tisztviselői egy személytelen, modern állami struktúra elemeivé váljanak. Szakképzett főállású hivatalnok fellépése Felmerül a kérdés, hivatalnoknak tekinthetők-e egyáltalán a Ballhausplatz tisztviselői24 abban az értelemben, ahogyan Weber óta — ha vele gyakran vitatkozva — mégis alapvetően az ő kritériumaiból kiindulva meghatározzuk a Staatsbeamter fogalmát. Weber a modern nyugati állam magvát, a racionális uralom alapját a szakképzett bürokratikus igazgatásban és tisztviselői karban látja.25 A külügyi tisztségviselő a hivatalnokok sajátos csoportját alkotja. A legfőbbjellemzője, hogy hosszú időn keresztül nem hivatalnokként tölti be pozícióját. Friedrich Ferdinand Beust külügyminiszter 1868-ban nagyszabású elaborátumban fejtette ki, hogy a diplomáciai szolgálat eredetében egyáltalán nem hivatal volt, hanem a születésük és gazdagságuk által arra predesztinált nagyurakat esetről-esetre látták el diplomáciai megbízással és a hozzájuk rendelt követségi tisztviselők sem dolgozó hivatalnokok, hanem külföldre küldött előkelőségek voltak, akiknek az a feladat jutott, hogy nevük fényével emeljék a követség tekintélyét. Az idők rendjén azonban mindenütt Európában fokozatosan átalakultak a viszonyok. Felismerték, hogy a diplomáciai feladatokat olyan emberekre kell bízni, akik megfelelő szaktudással rendelkeznek és akik előzőleg alacsonyabb rangú diplomáciai állásokban már bizonyították képességeiket, így történt, hogy a diplomaták lassanként az állami hivatalnokok speciális osztályává váltak és elkezdték őket ugyanúgy kezelni, mint a többi hivatalnokot. A kancellár ezt a már megindult folyamatot igyekszik előmozdítani, a követségeket tényleges hivatallá alakítani.26 Az 1860-as évektől kezdve sok ok miatt, többek között Beust fáradozásai következtében is megindult a diplomáciai szolgálat és a diplomata kar „bürokratizálódása". 24 Kutatásaim a külügyminisztériumra korlátozódnak, s annak apparátusából is csak a par excellence külügyi tisztviselőkre: a Ballhausplatzra és a diplomáciai szolgálatra. A konzuli szolgálat eredetében, társadalmi jellegében eltért az előbb említett csoportoktól. 1867 előtt a konzuli ügyek nagyrészt a kereskedelmi és a pénzügyminisztériumhoz tartoztak. A konzuli szolgálat komoly szakmai képzettséget igénylő többnyire polgári (azaz nem nemesi-arisztokrata) foglalkozás volt. Mivel azonban a kiegyezési tárgyalásokon a külkereskedelmet nem közös, hanem pusztán közös érdekű ügynek ismerték el, a Konsularwesen teljes egészében a külügyminisztérium hatáskörébe került. Ezzel vehették elejét annak, hogy a Monarchia lemondjon az egységes kereskedelmi politikáról, amit nyilván egyik fél sem kívánt volna. így 1867-től a kereskedelempolitikai szekció viszonylag nagy jelentőségre tett szert a Ballhausplatzon, meghatározta a Cisz- és Translajtánia számára egyaránt kötelező kereskedelempolitikai irányzatot. Mivel azonban a külügyminisztérium külkereskedelmi kompetenciája elsősorban a kiegyezéses konstrukcióból eredt, azt jogilag és formálisan a későbbi években megőrizte ugyan, szakmai szempontból azonban a konzuli szolgálat nem a közös külügy, hanem a két kereskedelmi minisztérium irányítása alatt állt. A külügyminisztérium begyűjtötte a konzuli jelentéseket és kinevezte a konzulokat — ezzel kétségkívül hatást gyakorolt a külkereskedelmi politikára —, ezen túlmenő szerep azonban nem volt. Vö., Goldinger, Die Zentralverwaltung in Cisleithanien -Die zivile gemeinsame Zentralverwaltung 138; Rumpier, Die rechtlich-organisatorischen und sozialen Rahmenbedingungen für die Außenpolitik der Habsburgermonarchie 1848-1918, 48-52 25 Ld. 2. jegyzetet. Vö. Wolfgang Schluchter, Rationalität - das Specifikum Europas? In: Hans Joas, Klaus Wiegandt (Hg.), Die kulturellen Werte Europas. (Frankfurt am Main 2005) 237-264, különösen 241-244. 26 Somogyi, Hagyomány és átalakulás 143-144.
