Századok – 2008

KÖZLEMÉNYEK - Janek István: Mindszenty József tevékenysége a felvidéki magyarok megmentéséért 1945-1947 között I/153

vák nemzetbe felvételt nyernek", de ez utóbbiak nem tarthatnának igényt kisebbségi jogaikra. A magyar kormány — bár elvi okokból is ellenzi — az áldatlan körülményekre való tekintettel bizonyos feltételek mellett hozzájárul a lakosságcseréhez, szögezte le a magyar tárgyalófél. A lakosságcsere végrehajtása után Csehszlovákiában maradt magyarok sorsát megfelelően rendezni kell, az egyoldalú kényszerkitelepítés Magyarország számára elfogadhatatlan. A visszamaradóknak állampolgári jogaik mellé meg kell kapniuk a kisebbségi jogokat is. Amennyiben Csehszlovákia ragaszkodik a teljes magyarság áttelepítéséhez, az őslakos földművelők földjeit is át kell engednie - jelentette ki Gyöngyösi. Az állampolgárságától való megfosztás, valamint az erőszakos széttelepítést lehetővé tevő közmunkarendelet amúgy is nyilvánvalóvá tette, hogy a csehszlovákiai magyarságot minden erkölcsi és jogi alap nélkül, tisztán származási alapon sújtják kollektív büntetéssel. Ezért is fontos, hangsúlyozta, hogy a lakosságcserénél közreműködő bizottságokban a szovjetek, angolok és amerikaiak is képviseltessék magukat. A kicserélendő magyarokat pedig mentesíteni kell a diszkriminatív, jogfosztó rendelkezések hatálya alól, vagyonukat vissza kell kapniuk, vagy kárpótolni kell őket. Clementis — aki a tárgyalások alatt a győztes fél pozíciójába helyezkedett és mindvégig támadó magatartást tanúsított — nem volt hajlandó engedményekre. A nyomasztó légkörben folyó tárgyalások végül is megszakadtak, mivel mindkét fél többet akart elérni, mint amennyi reális lett volna. A két ország viszonya továbbra is feszült maradt, sőt 1945 végére és 1946 elejére teljesen elmérgesedett. A csehszlovák kormány, miután a magyarok egyoldalú, kollektív kitelepítésének tervét a nagyhatalmakkal nem sikerült elfogadtatnia, új stratégiát dogozott ki: igyekezett olyan viszonyokat teremteni, amelyek révén a magyarokat az ország önkéntes elhagyására bírja, a magyar kormányt pedig a lakosságcsere gondolatának elfogadására késztetheti. Fokozták a magyarságellenes zaklatásokat (letartóztatások, bebörtönzések, internálások), nem kímélve az egyházi személyeket sem. A két ország közötti feszült viszony csak akkor enyhült, amikor a magyar és csehszlovák kormány között ismét megindultak a kétoldalú tárgyalások. Gyöngyösi 1945. december végén az erősödő belső és külső nyomás hatására elhatározta a tárgyalások újrafelvételét. 1946. január 21-én a Prágába szóló meghívást úgy fogadta el, hogy a korábbi tárgyalásokon előterjesztett csehszlovák elvi álláspontot visszautasította, és ennek a Minisztertanács január 31-i ülésén módosított változatát ajánlotta elfogadásra. A magyar javaslatot eljuttatták a csehszlovák vezetésnek, de arra nem érkezett válasz. A magyar küldöttség 1946. február 5-én abban a hiszemben utazott Prágába, hogy álláspontjukat tárgyalási alapnak fogadták el. Prágába érkezésükkor közölték velük, hogy elutasították a kétoldalú vegyes bizottság felállítására irányuló magyar javaslatot, és nem fogadják el a szövetséges nagyhatalmak képviselőinek bevonását sem a lakosságcsere lebonyolításába. Gyöngyösi ennek ellenére úgy döntött, megkezdi a tárgyalásokat, s végül a második prágai fordulón, 1946. február 10-én megállapodás született a két kormány képviselői között. A magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény aláírására 1946. február 27-én Budapesten került sor. Az egyezményhez csatolt jegyzőkönyvben a cseh-