Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Janek István: Mindszenty József tevékenysége a felvidéki magyarok megmentéséért 1945-1947 között I/153
volt, ezért a Csehszlovákiai Magyar Nemzeti Tanács Országos Központjának21 képviselői a szlovákiai magyarok nevében levelet küldtek Mindszentynek 1945 októberében. A levélben vázolták az ottani magyarok szenvedéseit és megaláztatásait: a csehszlovákiai hivatalok az egész magyar kisebbséget törvényen kívül helyezték — panaszolták Mindszentynek —, és minden elképzelhető eszközzel elpusztításukon dolgoznak. Kifogásolták, hogy a magyar kormány semmit sem tesz a felvidéki magyarok helyzetének javításáért, tevékenysége belpolitikai vitákban merül ki.2 2 Végzetes hibának tartották, hogy a magyar kormány tárgyal a lakosságcseréről; ha ez megvalósul, írták, az előbb vagy utóbb az ottaniak pusztulásához vezethet. Mindezt pedig — jegyzik meg határozottan — nem nézhetik ölbe tett kézzel. A csehszlovákiai magyarok szenvedése már nem fokozható tovább, ami feljogosítja őket az azonnali akcióra: a Csehszlovákiai Magyar Nemzeti Tanács ezért emberi és nemzetiségi jogaik védelmére a felvidéki magyarok mozgósítását és harcba hívását rendelte el. Levelükben ehhez a harchoz kérik Mindszenty és a magyar egyházak támogatását. A hercegprímás nyugalomra intette a hozzá fordulókat, igyekezett őket lebeszélni az erőszakos fellépésről, és erkölcsi segítséget ígért. A tanács levele igazából csak üres kardcsörtetés volt valódi tartalom nélkül; felkelésnek nem lette volna realitása Csehszlovákiában. Mindszenty a területi változások és a politikai fejlemények következtében fokozatosan kiszorult egyházkormányzósága Szlovákiához került területeinek vezetéséből. A hercegprímás jogköre érvényesítése érdekében merész lépésre szánta el magát: tudtával és beleegyezésével 1945. július elején Drahos János esztergomi főegyházmegyei káptalani helynök a szlovákiai magyar katolikus papsághoz intézett körlevelében kiközösítéssel fenyegette meg Csehszlovákia azon hivatalnokait, akik akadályozzák az esztergomi főegyházmegye hivatalos kapcsolattartását a háború után Csehszlovákiához átcsatolt területein élő papokkal és hívekkel. A kiközösítésnél a kánoni törvény 2334. szakaszára hivatkozott, amely kimondta, hogy az Apostoli Szentszék kiközösítése alá esnek, akik közvetlenül vagy közvetve akadályozzák az egyházi joghatóság gyakorlását, akár belső, akár külső formában, tartozzanak bármely világi hatalomhoz. Szlovákia területén nagy létszámú magyar kisebbség él egy tömbben — írta —, akiknek nagy része nem tud szlovákul. így, ha a papok és a hívők közötti kapcsolatban tiltják a magyar nyelvet, lehetetlenné válik az egymás közti érintkezés. „Mérhetetlenül fáj, hogy olyan akadályok merültek fel, amelyek lehetetlenné teszik az esztergomi ordinárius számára, hogy szabadon éljen egyházi jogkörével főegyházmegyéjének a Dunától északra fekvő területein."2 3 Kifogásolta többek között, hogy Csehszlovákiában ebben az időben a posta csak a szláv nyelveken írott leveleket fogadta el, és nem továbbítja a magyarul és latinul írt leveleket, ami megnehezíti a postai kapcsolatokat a magyar papok és hívek között. 22 SNA, Sekretariát Poverníctvo vnútra (Belügyi Megbízotti Titkársága), 85. dob., rendezetlen anyag. 23 SNA, Poverníctvo skolstva a osvety, S/1945, 1. dob. 24 Erről a prágai külügyminisztériumban is készült feljegyzés 1945. július 25-én. L. Archív Ministerstva Zahranicny Vecí, Praha (Külügyminisztérium Levéltára, Prága — a továbbiakban: AMZV), Fond: Správy (Hírek) Z.Ú., Budapest' 1945-48.
