Századok – 2008
TÖRTÉNETI IRODALOM - Regionalnije skoli russzkoj isztoriografli / Regional Schools of Russian Historiography (Ism.: Kurunczi Jenő) VI/1567
társai számára a Szabad Európa Rádió éterhullámain keresztül. A SZER azonban nem akceptálta és nem közvetítette az emigráns író óvatosságra intő üzeneteit. (Szerelmes szeizmográfia - Szabó Zoltán és a forradalom). Mindenképpen örvendetes és hasznos, hogy a különböző politikai csatározásoktól mentes nyugat-európai magyar emigráció képes volt egy ilyen reprezentatív emlékkötetet közreadni az anyaországi olvasók részére. A munka-főleg történeti és egyháztörténeti vonatkozásai miatt- nagyobb figyelmet érdemel, mint amilyenben ez idáig részesült. Bár a kötet szerkezete némileg kifogásolható, fontos lenne, hogy a történész szakma is tudomást vegyen róla és értékelje. Szabó Róbert REGIONALNIJE SKOLI RUSSZKOJ ISZTORIOGRAFII/ REGIONAL SCHOOLS OF RUSSIAN HISTORIOGRAPHY Red./Ed. Gyula Szvák Ruszisztikai Könyvek XVTII. Russica Pannonicana, Bp. 2007, 207 o. AZ OROSZ TÖRTÉNETÍRÁS REGIONÁLIS ISKOLÁI Az ELTE Ruszisztikai Központja 2006. május 29-30-án orosz regionális historiográfiai témájú nemzetközi konferenciát rendezett. A tanulmánykötet a tanácskozáson tartott orosz és angol nyelvű előadások anyagát tartalmazza. A könyv előszavában a Központ vezetője, Szvák Gyula kiemeli, hogy a megjelent írások kijelölhetik a további kutatási irányokat és tudományos diskurzust stimulálnak. Philip Longworth előszavában hangsúlyozza az 1998-tól kétévenként megrendezett szeminárium jellegű tanácskozások szaktudományos jelentőségét. Ezen ötödik találkozón a magyar ruszisták nyugati és orosz kollégáikkal megvitathatták a decentralizáció és a regionalizmus historiográfiai témáit. A kötet első tanulmányát V V Alekszejev írta az uráli történetírói iskoláról. A szerző fontosnak tartja a regionalizmus, az oroszországi modernizáció és a történeti iskola fogalmának értelmezését. Az uráli iskola majd három százados fejlődése során több nemzedéket fogott át, nemzetközi elismerést szerzett és mozgósította a regionális szellemi potenciált. A kutatási irányok és az alapművek bemutatása után a szerző szól a jekatyerinburgi egyetem és az Uráli Tudományos Akadémiai Részleg új feladatairól a posztszovjet korszakban. Paul Dükes tanulmányában a skót polgári történészek és közgazdászok (A. Smith és A. Ferguson) olyan evolúciós és stádiumelméleti nézeteit elemzi, amelyek az oroszországi és a posztszovjet fejlődésre vonatkozóan interpretálódtak. Az utóbbiakkal kapcsolatban a szerző utal V Kosztyikov és V Vilcsek megállapításaira az 1991 utáni oroszországi bürokratikus kapitalizmus sajátosságairól és a késői ipari stádium jellegéről, amelyek a nyugati fejlődéstől való eltéréseket reprezentálják. A. I. Alekszejev írásában a szentpétervári és a moszkvai történetírói iskoláknak az orosz középkorkutatásban betöltött szerepét vizsgálja. Kiemeli, hogy egy irányzat akkor válik iskolává, ha a tudományos szocializáció eszközeként felsőfokú intézményekkel rendelkezik vezető oktatókkal és kutatókkal, akik megkísérlik felfogásukat általánosan elfogadottá tenni. A két fővárosi történettudományi iskola kiformálódása a 19. sz. derekán kezdődött. Alekszejev rámutat, hogy I. Ja. Frojanov orosz középkor-történeti koncepciójához a moszkvai történészek visszafogott tartózkodással közeledtek az 1980-as évek közepétől és a péterváriak között is voltak opponensei. N. L. Puskareva tanulmányában a posztszovjet térségbeli nőtörténeti és nemi (gender) kutatások alakulását elemzi. Bemutatja a kiformálódás faktorait, az 1980-as évek végétől napjainkig az evolúció öt szakaszának jellemzőit, az oktatási és kutatási központok sajátosságait, az elért eredményeket és a „női téma" oroszországi korlátozott népszerűségének okait. A történeti feminológia ugyan bekerült a historiográfiába, evolúciója azonban Oroszországban megkésett modernizáció és hagyományos normák közepette csak másfél századra tekint vissza. M. P Mohnacseva a regionalisztika és fejlődési perspektíváit vizsgálja. A fenti időszakban modern országos intézményhálózat épült ki, számos konferenciát rendeztek és nagyszámú kiadvány jelent meg. A szerző taglalja a regionalisztika legfontosabb fogalmi és elméleti-módszertani kérdéseit. Lényeges a helytörténész viszonya a történeti térhez, a mikroközösséghez és a forrásokhoz csakúgy, mint magához a honismereti narrativához. Dániel H. Kaiser I. N. Szuvorov és a Vologdai Érseki Levéltár c. írásában először a tematika historiográfiájáról szól. Ezután sokoldalúan tárul elénk Szuvorov 1860 és 1926 közötti, különböző bizottságokban, múzeumokban, archívumokban és végül a hittudományi, majd a
