Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Magdalena Lechowska: Wegrzy patrza na swa historie, 1945-2003 (Ism.: Lagzi Gábor) VI/1561

demokráciáig). A szerző művében tehát azokat a momentumokat (események, személyek) ragadta meg a jelenkor történéseiből, amelyek alapvetően határozták s határozzák meg a magyar közgondolkodást. (Ebből a szempontból talán kérdésesnek tűnhet a Rajk-per külön fejezetben való tárgyalása). Mint ismeretes, a 20. századi Magyarországon két forradalom söpört végig és két totalitarizmus (nemzetiszocializmus és kommunizmus) volt uralmon hosszabb-rövidebb ideig. A szerző célja, amint írja az előszóban, bemutatni, hogyan hatottak ezek az események a történelmi emlékezetre, és inkább azt vizsgálja, hogy az egymást következő kormányok miképpen próbálták befolyásolni a magyar társadalom önazonosságtudatát. A monográfia nagy pozitívuma, hogy a szerző bár nem szaktörténész, de a munkáját akár historiográfia áttekintésnek is lehet tekinteni. Lechowska ismeri és bőséggel idézi a kiválasztott témák magyar szakirodalmát (tudományos munkák, tankönyvek), legyen szó rendszerváltás előtti és utáni, hazai vagy emigrációban megjelent munkákról, kiegészítve azokat a sajtóban (Népszabadság, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap) megjelent cikkekkel, publicisztikákkal. Önálló levéltári kutatások a kötetben nem kaptak helyet. Úgy tűnik, hogy a szerző tudatosan nyúlt a középiskolai történelemtankönyvekhez, hiszen sok ember számára azok nyújtják az első (és sajnos) az utolsó olyan alkalmat, amikor szervezett, rendszerezett formában találkozik a múlt megismerésével és a nemzeti identitással kapcsolatos ismeretanyaggal. Annak ellenére, hogy a kötet sensu stricto nem Magyarország története, egy tájékozottabb lengyel olvasó is juthat többletinformációkhoz például Horthy Miklósról, a Rajk-perről vagy akár az 1956-os forradalomról. Az első fejezetben Szent István alakja kerül bemutatásra, a szerző — főleg a sajtóban megjelent cikkek alapján — végigveszi, hogyan változott meg az államalapító képe a Kádár-rendszerben, mivé alakult az államalapítás ünnepe. Rámutat arra, hogy 1956-ot követően az első magyar király csak I. István lehetett, szent semmiképp, majd a koronázási jelvények 1978-as visszaszolgáltatása után lehetett többet írni Szent Istvánról és művéről. A második fejezetet a magyar koronának szenteli; röviden ír a Szent Korona-tanról, hosszasan taglalja az 1978-as visszaadás körülményeit, illetve a rendszerváltás legelején kirobbant vitát (ti. hogy a koronás vagy az ún. Kossuth-címer legyen-e a hivatalos). A harmadik fejezet Horthy Miklósról szól, a szerző bemutatja hogyan alakult a kormányzó képe (kivált a középiskolai tankönyvek hasábjain) az 1946-1989 közötti időszakban. Ezt követően a rendszerváltás éveiben kitört vitát is felvázolja, de nem foglal állást a tekintetben, vajon a „19. század utolsó lovagja" — ahogy az egyik alcím aposztrofálja Horthyt — pozitív vagy negatív szereplője a magyar történelemnek. A negyedik fejezetben a szerző ismerteti és elemző értékelésnek veti alá a Rajk-per tárgyalását. Érdemes megemlíteni, hogy a pernek voltak lengyel vonatkozásai is: az állambiztonság Józef Swiatlo alezredest küldte megfigyelőnek, összekötőnek Budapest és Varsó között, akinek feladata az volt, hogy a Rajk-tárgyaláson Wladystaw Gomulkával kapcsolatos információkat szolgáltasson hazájába, hiszen akkor készítették elő Lengyelországban a későbbi első titkár elleni, szintén koholt vádakra épülő pert. (Swiatlo egyébként 1953-ban Nyugatra távozott és kiadta forrásértékű visszaemlékezéseit a lengyel kommunista párt és a sztálinista állambiztonság működéséről.) Az ötödik fejezetben bemutatja a szerző, hogyan értelmezték az 1956-os eseményeket a Kádár-korszakban (sok idézetet olvashatunk például Kádár 1974-ben, Varsóban megjelent kötetéből vagy Hollós Ervin híres-hírhedt Kik voltak és mit akartak c. könyvéből). Az egyik alfejezet a Szabad Európa Rádiónak a magyar forradalom és szabadságharcban betöltött szerepét elemzi, és a szerző helyesen jegyzi meg, hogy a SzER működését nem lehet egyértelműen megítélni. Megjegyzendő, hogy Lechowska az 1956-os eseményekkel csak annyiban foglalkozik, amennyiben az a témája ('56 megítélése) szempontjából elengedhetetlen. A munka talán legérdekesebb és a magyar olvasó számára legtanulságosabb fejezete az utolsó, ahol a szerző a történelmi emlékezet kérdéskörét járja körül. Nem túlzás azt állítani, hogy Lechowska biztosan mozog a legtöbbször a magyar ember számára is ingoványos talajon, ahol óhatatlanul összefonódik a közelmúlt történelme a jelenkor aktuálpolitikájával. A kérdés bemutatásánál a szerző a köztéri szobrokat, emlékműveket is segítségül hívja, hiszen az emlékezetpolitika változása hűen követte a nagypolitikát, pontosabban ez előbbi az utóbbi alárendeltje volt. Próbál magyarázatot találni arra, hogyan fogadhatta el „Szent István országa" a vörös csillag szimbólumát, nagy teret szentel Budapest szovjet emlékműveinek (Gellért-hegyi Szabadság emlékmű, városligeti Sztálin-szobor, Szoborpark). Külön alfejezetben tárgyalja az Andrássy út 60. alatt található épület és az itt található Terror Háza Múzeum történetét. Külön meg kell említeni, hogy a kötetben (afféle Norman Davies mintára, aki mellesleg hihetetlen népszerűségnek örvend Lengyelországban) magyarázó keretes írásokat is találhatunk (az 1938-1941 közötti területgyarapo-