Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei. I. kötet. 1956. november 8. - 1957. március 26., II. kötet. 1957. április 1. - 1957. május 27. (Ism.: Feitl István) VI/1558

Az MSZMP budapesti szervezetének bő fél éves induló időszaka legfontosabb dokumentumait azonban most már hagyományos formában kaptuk kézhez, és azt hiszem mindenképp méltányolnunk kell azt a meglehetősen nagy munkát, amit a két levéltáros elvégzett. A kötetek el is vannak látva mindennel, amit a közlési követelmények előírnak, gazdag a jegyzetanyag, pontos szerkesztői előszót és bevezetőt kapunk, precíz a szöveggondozás, megvannak a szükséges mutatók és jegyzékek. A függelék bőséges és hasznos kiegészítő dokumentum-együttest tartalmaz méghozzá a kötetek időhatárához igazodva a kötetek végére elhelyezve. A jegyzőkönyvek mellett előterjesztések és határozatok is helyet kaptak az alapdokumentációban. A kötet szerkesztői vitathatatlanul a nagy tudományos dokumentumközlések normáinak érvényesítésére törekedtek. A ideiglenes pártbizottság és intéző bizottság jegyzőkönyvei mellett a kerületi titkárok (elnökök) értekezletei is helyet kaptak a kötetben. Hogy ezek az értekezletek vezető testületnek nevezhetőek-e ezen lehet vitatkozni, hiszen ilyen találkozókra mind az MDF| mind az MSZMP időszakában számtalanszor sor került, de ezek nem voltak választott szervek, szervezeti szabályzat nem rögzítette létüket, inkább csak tájékoztató, konzultatív munkaértekezleteknek voltak tekinthetőek. A tárgyalt korszakban ráadásul az első ilyen értekezletet a központi Ideiglenes Intéző Bizottság hívta egybe 1956. november 27-ére. Ugyanakkor ezek az értekezletek sok esetben igen fontosak voltak még akkor is, ha döntések itt nem születtek. Másrészt 1956 végén, 1957 elején de jure nem volt szervezeti szabályzat, nem voltak választott vezető testületek, a helyzet megyei, budapesti szinten zavarosabb, szabályozatlanabb volt, mint a központban, így nincs is olyan könnyű helyzetben az, aki definiálni akarja a „vezető szerv" fogalmát. Van egy praktikus szempont is. A szélesebb testület, a pártbizottság jegyzőkönyveit — egy kivételével — a szerzők hiába keresték. Könnyen lehet, hogy nem is tartott üléseket, hogy csak papíron létezett. Végül van még egy, talán szokatlannak tűnő érv: egy tudományos dokumentumkötet összeállításának is lehetnek dramaturgiai szempontjai, de erről később. A levéltárosok által készített forráskiadványok esetében vagy csak szerkesztői előszóval, vagy szervezettörténeti bevezető találkozunk. Ebben az esetben a munka egy rövid történeti összefoglalóval kezdődik, amelynek meghatározó témája az MSZMP budapesti szervezetének alakulása, de e mellett más kérdésekre is betekintést kínál. A bevezető tanulmány joggal hangsúlyozza, hogy a budapesti ideiglenes vezetés tevékenységének a megértése a központi testületekben formálódó politika nélkül lehetetlen. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy Budapestnek eleinte két irányító testülete volt. Az egyik a helyi ideiglenes intéző bizottság, a másik a központi. Elvileg az alsóbb szintű vezetés végrehajtó szerepre van kárhoztatva. A helyzet azonban ennél az első időben bonyolultabb volt. Milyen is volt ez a budapesti ideiglenes vezetés? Az intéző bizottsági jegyzőkönyvekből 1957 áprilisig egy támogatottság nélküli, apparátusát illetően is szűk, defenzív és kis hatósugarú vezetőség képe bontakozik ki előttünk, akik legalább annyira a pártközpontnak írják elemzéseiket és hozzák határozataikat, mint az alsóbb szerveknek. Politikai konszolidációról „álmodoztak", politikai eszközök igénybevételéről gondolkodnak, mondhatni mérsékeltebben a központnál, beleértve Biszku Bélát, az elnököt, de különösen a három titkárt, a tényleges munkát végző Borka Attilát, Csikesz Józsefnét, Kelen Bélát. Januárban tárgyalásokra voksolnak az üzemi munkástanácsok képviselőivel, később a különböző értelmiségi csoportok megnyerésében reménykednek, az ifjúsági szerveződésről szóló vitában bőséges előszöveg ellenére nem tudnak dűlőre jutni. Szerepe van ebben a budapesti vezetés egyik érdekes személyiségének Aczél Györgynek. O az egyetlen az Ideiglenes Intéző Bizottságból, akivel szemben már november 8-án fenntartásokat fogalmaztak meg a testület megválasztásakor, sőt egyedül róla szavaztak külön a sebtében összeverbuvált pártbizottság tagjai. Biszku Béla kelt a nyilván Kádárral közösen kigondolt jelölt védelmére, mondván, hogy tisztességes kommunista, és az értelmiséggel való szóértés szándéka mindenképp indokolja jelölését. Aczél budapesti szerepe többé-kevésbé követhető és ez azért is érdekes, mert monográfusa, Révész Sándor erről nem kívánt tudomást venni könyvében. Aczél a munkástanácsokkal kapcsolatos politika kidolgozását kapja feladatul, de nincs nyoma annak, hogy ezzel érdemben foglalkozott volna. December-január folyamán a mérsékelt reformvonal képviselete tükröződik hozzászólásaiban: tagdíjból élő szerény apparátussal rendelkező, demokratikusan működő párt lebeg a szeme előtt, fellép a tanácson belüli tisztogatás ellen és a személyi jellegű többes jelölés lehetőségének megteremtése mellett, a politikai eszközök bátrabb és nyíltabb alkalmazásának híve az üzemekben és az értelmiségiek között, az írók differenciált, megosztó kezelését ajánlja. A csepeli munkástanács önfeloszlatása után Csikesz Józsefné javaslatát támogatja az üzemi munkástanácsokkal való tárgyalásos megoldás érdekében. Azt azonban nem ér-