Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Püski Levente: A Horthy-rendszer (1919-1945) (Ism.: Paksa Rudolf) VI/1549

nagyobb nehézség — folytatja a szerző — a keretek kijelölése és a hangsúlyok elhelyezése volt. A Horthy-korszak politikai berendezkedésének bemutatását ígérő bevezetés szerint a kötet témája a tágan értelmezett politikai rendszer, azaz a politikai kultúra. Az államhatalom klasszikus ágai, valamint a pártok, az államfő, a társadalmi szervezetek és a törvényhatóságok ismertetése mellett az elitcsoportok, a hatalmi viszonyok, a politikai eszmék és ideológiák rendszerezett tárgyalását kapjuk Püskitől. Az olvasó egyetértéssel olvassa a bevezetésben, hogy a szerző nem tartja szerencsésnek a Horthy-rendszer címet. A Horthy-rendszer kifejezést ugyanis nem használja a szakma, mivel Horthy sem létrehozója, sem fenntartója nem volt a rendszernek. Államfőként azonban a korszak emblematikus alakja volt, ezért beszélünk Horthy-korszakról. Talán szerencsésebb lett volna ezt adni a kötet címéül, hiszen a sorozatcímben amúgy is szerepel a politikai rendszer kifejezés. A rendszer megnevezésére pedig leginkább a vizsgált koi'szakban is használatos „ellenforradalmi rendszer" kifejezést használnánk. A szerző természetesen csak úgy tudja egy adott korszak politikai rendszerét vizsgálni, ha meghatározza a korszak kezdetét és végét. Ez az első és az utolsó fejezetben történik. A politikai intézményrendszerről írtakat keretbe foglaló két fejezet a hatalmi rendszer kialakulásának illetve a kialakult struktúrák megszűnésének vázlatos eseménytörténetét adja. A rendszer alapjainak megteremtése című fejezet a tanácsköztársaság bukásától a kormányzóválasztásig vizsgálja a Horthy nevével fémjelezhető keresztény-nemzeti ideológia és az ellenforradalmi rendszer hatalomra jutását. A tragikus vég címet viselő zárófejezet a német megszállás időszakát tárgyalja. Püski értelmezése szerint tehát a kialakult hatalmi struktúra 1920 márciusától 1944 márciusáig tekinthető önálló és egységes politikai rendszernek. Az utolsó fejezettel úgy zárja le a Horthy-kort, hogy elítéli a német megszállás idején történteket, de egyúttal a Horthy-korszakot is elhatárolja nem csak a nyilas uralomtól, de az azt megelőző fél év történéseitől is. Ezzel pedig nem vállalja a korszakra vonatkozó számos kínos kérdés megválaszolását, azt sugallva, hogy az ekkor történtek nem következtek illetve nem magyarázhatók a rendszerből. Püski egyébként kiemeli, hogy távol kívánja tartani magát a korszak értékelésétől, ezért az egyes intézményeket kelet-közép-európai összehasonlításban igyekszik bemutatni. A politikai rendszer ismertetését az elsőként megszilárdult intézmény, az államfői méltóság ismertetésével kezdi. A fejezet nem csak a kormányzói jogkör kialakulásának és változásának történetét és az ezzel szorosan összefonódó államforma-kérdést tárgyalja. Püski plasztikusan mutatja be, hogy Horthy informális fővezéri hatalma hogyan alakult át legitim kormányzói hatalommá. E folyamat két lényegi mozzanatáról: a Nemzeti Hadseregnek az alkotmányos keretek közé való betagozódásáról és a „királypuccsokról" olvashatunk. A szerző Horthy portréját is megrajzolja, mivel a kormányzó politikai aktivitását Horthynak az államfői szerepről vallott felfogásával és az egyes miniszterelnökökhöz való személyes viszonyával magyarázza. Az államfő után a politikai pártok és irányzatok áttekintése következik két fejezetben: előbb az 1920-as évek, majd a korszak második felének pártrendszerét ismerhetjük meg, a pártokat irányzatokba illetve ideológiai blokkokba sorolva. A kormánypárt belső viszonyainak ismertetése után az ugyancsak sokszínű ellenzékről kapunk jó áttekintést: az egyes párttörténetek mint mozaikkockák rendeződnek a korszak ideológiai tablójává. A pártok után a választási rendszer alakulásának története következik európai összehasonlításban. Ezután kerül sor az országgyűlés bemutatására: a nemzetgyűlés, illetve a képviselőház és a felsőház működésének részletes és életteli ismertetését több anekdotikus elem is színezi. A törvényhozó hatalom után a végrehajtó hatalom működését tekinthetjük át. Előbb a kormányzati munkába nyerünk betekintést: a kormánystruktúra felvázolása után a bel- és külügy példáján láthatjuk a rendszer működését megismerve közben a korszak fontosabb kül- és belpolitikai kérdéseit is. Ezután az egyes miniszterelnökök mint kormányfők jellemzése következik. A végrehajtó hatalom csúcsának ismertetése után az önkormányzatiságról és a közigazgatási rendszerről olvashatunk. Ezen belül előbb a főváros kerül sorra konkrét esetek ismertetésével és részletekbe menően, majd a vidéki (vármegyei és városi) autonómiák általánosítva. A végrehajtó hatalom után az igazságszolgáltatás kerül sorra két fejezetben. A régi, dualista keretek közt működő igazságszolgáltatás és jogrendszer rövid ismertetése után a szabadságjogok korlátozott érvényesüléséről ír a szerző. A fehérterror időszaka jogbizonytalanságának bemutatása után a kollektív szabadságjogok érvényesülését tekinthetjük át: a korlátozott, de a sokszínűséget lehetővé tevő sajtószabadságot, a pezsgő egyesületi életet, a nemzetiségi és felekezeti politikát, különös tekintettel a zsidókérdésre.