Századok – 2008
MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483
a 18. század második felében eltűnt. Mindehhez Molnár még egy gondolatot fűzött: az ún. „népi nacionalizmus" bírálatát. Ezt a kérdést külön írásban is tárgyalta, méghozzá első fölvetésére sajátos alkalmat választott ki. Az SzKP 1961 őszén tartotta XXII. kongresszusát. Ez a kongresszus egy katonailag magabiztosabb (lásd az 1957-ben fellőtt szputnyikkal — s általában a rakétatechnikában — elért eredményeiket), gazdasági téren nagy terveket, a nyugati technikai és életszínvonalat megcélzó, sőt túlhaladni akaró, ismét hódítani vágyó szovjet vezetés jelentkezése volt - nem véletlen, hogy ideológiai mondanivalója középpontjába még inkább a szovjet haza iránti ragaszkodás erősítését állította, éles Nyugat-ellenességet hirdetett, s a kozmopolitizmus elleni harcot állította előtérbe. Abban az időben, mint tudjuk, minden szovjet kongresszussal itthon látványosan foglalkozni kellett, s levonni „tanulságait".8 3 Molnár ezt úgy oldotta meg, hogy előadásában kijelentette: „A program tehát a szocialista hazafiságnak olyan gondolatára támaszkodik, amely összeforr a proletár nemzetköziség eszméjével." Ezzel már újra át is tért a magyar nacionalizmus bírálatára. írásában a „népi patriotizmus" kritikájára fektette a hangsúlyt. Arról a kommunista szlogenről volt szó, amelyet Rákosi Mátyás többször emlegetett: a dolgozó nép ezer év óta nemcsak fönntartotta, hanem katonailag is ő védelmezte a hazát — szemben a hazaáruló urakkal. Molnár — egy kissé úgy állítva be, mintha Rákosi egyenesen történész lett volna - viszont szarkasztikusan kimutatta az ellentmondást: a hazát birtokló uralkodó osztályok folytonosan elárulták saját hazájukat, de szerencsére az urak hazájában elnyomott nép azt mindig megmentette. Molnár ezt a Rákosi-szólamot nem kapcsolta össze Révai felfogásával, de éreztette, hogy szerinte ebben mégiscsak Révai régóta kidolgozott nézeteinek túlfeszítéséről van szó, mint ahogyan abban is, hogy Rákosi szerint 1848-ban megvalósult az osztályok átfogó nemzeti egysége (lásd Révai 1931-32-ben írt 48-as tanulmányának az „érdekegyesítésről" szóló megállapítását). Ezek után, folytatta Molnár, történészeinknek — itt ő a marxistákra gondolt — már könnyű volt ezt a nemzeti egység-gondolatot átvinni a Rákóczi-korszakra, sőt a rendi harcokra is. Szerinte egyébként Rákóczi mozgalma csak akkor haladta túl a rendi küzdelem szintjét, amikor kész volt magához kapcsolni Esze Tamásék paraszti felkelését. A „népi nacionalizmus" „rákosista" gondolatának bírálatát állította Molnár az Új Irásban 1962-ben közzétett hosszabb cikke (Történetszemléletünk nacionalista maradványairól) középpontjába is, azzal a céllal, hogy a szélesebb közönséget is megismertesse véleményével.8 4 Itt érdemes egy pillanatra megállni, s röviden foglalkozni a már említett abszolutizmus-vitával. Molnár folytonosan hangsúlyozta: az abszolutizmusok kutatásánál sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy — sokféleségük ellenére — azok döntően feudális rendszerek voltak. Ebben a kérdésben még Marx felfogásának korrekcióját is fölvetette, aki szerint — mint ismeretes — az abszolutizmus létrejöttének és fennmaradásának fontos feltétele volt a polgárság 83 Ehhez 1. Molnár Erik: Az SZKP XXII. Kongresszusa és a szocialista patriotizmus. Történelmi Szemle, 1962/1. 1-7. 84 Új írás, 1962/11. 1236-1243.
