Századok – 2008
MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483
támogatása, sőt volt olyan ország, amelynek abszolutizmusa éppen a nemesség és a polgárság „egyensúlyán" nyugodott.8 5 A téma Molnárt nyilván azért izgatta, mert tudta, hogy az abszolutizmus közvetetten erősen érinti a nemzeti kérdés problémáját. A modern nemzet számos korai jellemzője — így a „szabad" értelmiség egységesülése, a közös nyelv terjedése, az irodalom, általában a világi kultúra fejlődése és szekularizálódása — Európában a felvilágosult abszolutizmus idején erősödött meg. Molnár voltaképpen a "nemzeti abszolutizmus" elfogadott fogalmát bírálta, nyilván azért, mert e fogalommal szerinte vagy egy „osztályok felett álló" hatalmat, vagy valamiféle modern nemzetfogalmat csempészünk be a feudális viszonyok közé. Ezért is utasította el az ilyen valóban halovány magyarországi — Zrínyi Miklós, Bethlen Gábor, Rákóczi nevéhez kapcsolt — kezdeményeket. Kérdéses — vélte, nem egészen alaptalanul —, hogy ilyen fejlődési utak komolyabban fölmerülhettek-e egy olyan országban, ahol valamelyest számottevő polgári osztály nem is létezett. Ha fölmerültek, csak elhanyagolható személyes utópiáknak tekinthetjük őket. Később, 1965-ben, Molnár visszatért a kérdésre, hangsúlyozva, hogy a felvilágosult abszolutizmus is a feudálisok érdekein nyugodott, nem hozott létre egységes piacot, a közjólétet nem szolgálta. A történészek állásfoglalásai A hosszú évekig tartó vitát Szűcs Jenő joggal osztotta két részre: egy olyan szintre vagy szakaszra, amikor — meggyőződésből vagy többé-kevésbé kényszerűségből elfogadva a nacionalizmus szellemi bírálatának jogosságát — a történeti problémák tudományos igényű tárgyalása volt előtérben, s egy másikra — főleg a korai 60-as évek után —, amikor a vita publicisztikai, majd „populáris", s így közvetlenül aktuálpolitikai síkra terelődött.8 6 Persze a vita kezdettől fogva telített volt politikai vonatkozásokkal. Molnár Erik nem hagyott kétséget arról, hogy amikor régóta melengetett, s teljes meggyőződéssel vallott nézetei kifejtésével „tudományos" munkát végez, egyúttal politikai feladatot is teljesít. Méghozzá egy olyan területen, amely a kommunista vezetés számára fontos volt, bár bizonyára nem olyan éles és sokszor végletes formában, ahogyan Molnár előadta. A közvetlen aktuálpolitikai tevékenységre való készség egyébként lényegében kezdettől fogva megvolt Molnárban - ezt mutatja például az a fentebb említett publikációja is, amelyet szélesebb közönség számára írt már 1962-ben, az akkoriban induló Új írás c. folyóiratban. Később erről kiváló történészünk, a vitában mélyen érintett Szűcs Jenő így foglalt állást: „Az első vitahullámot [...] nem annyira általában Molnár Erik tanulmányai, hanem egy bizonyos, népszerűsítő céllal írt cikke indította el: Történetszemléletünk nacionalista maradványairól. Új írás 2 (1962) 1236-1243. E rövid, már kiinduló pontja miatt is, még inkább nem egy leegyszerűsítése, egyoldalú vagy félreérthető megállapítása miatt bizonyos értelemben érthetően »népszerűtlenné« vált 85 Az abszolutizmus elvi kérdéseiről rendezett vita anyagából. Történelmi Szemle, 1962/2. 285-302. Benne Molnár Erik előadása és vitazáró felszólalása: 288-291. és 299-302. 86 Szűcs Jenő: Nemzet és történelem. I. m. 184-188.
