Századok – 2008
MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483
hangsúlyozta. A tennivalók közül kiemelte: meg kell mutatni, hogy valóban szakítás történt a múlt torzulásaival. Az októberi felkelést nem kétszavas formulával kell elintézni. „Meg kell magyarázni a munkásoknak, hogy miben tévedtek, de azt is, hogy miben volt igazuk." Molnár még tovább is ment: „Az új rend ígérete csak akkor kelthet bizalmat, ha új emberek is részt vesznek előkészítésében. Foglalkozni kellene azzal a kérdéssel is, hogy a munkástanácsok képviselőit hogyan lehetne beépíteni a proletárdiktatúra szervezetébe." A munkástanácsok, hibáik ellenére, „mégis a magyar munkásosztály spontán szervezetei. S ha hiszünk abban, hogy egy nem távoli jövőben jól betöltik majd gazdasági feladataikat, nincs okunk elzárkózni politikai szerepük elismerése elől sem." Ezek a kérdések váltak a széles, főleg „mozgalmi" közönség (a Táncsicskör vezetői szerint többszáz személy) előtt tartott előadásának fő vita-kérdéseivé, s szemben a Táncsics-kör lapjában megjelent ismertetés beállításával,5 6 a vitázok álláspontja és a közönség hangulata távolról sem volt egységes. A hivatalos pártbeszámoló szerint5 7 nagyon erősen megoszlott a közönség a Molnár fölvetését helyeslők s az őt „balról" bírálók között. (Molnár leghatározottabb támogatója a korábbi és későbbi ellenfél, Mód Aladár volt.)5 8 Az előadást élesen bírálták a kör tagjai s persze Kádár környezete; maga Kádár utóbb kimondta: az előadást és a vitát nem lett volna szabad megtartani.5 9 Molnár nem tudta, hogy előadása teljesen szemben áll Kádár akkori álláspontjával. Kádár, ahogyan a forradalom leverése utáni legszűkebb vezetői ülések iratai bizonyítják, három állásponthoz ragaszkodott. Az egyik az volt, hogy a „rákosizmus" elítélése ne kerüljön úgy a politikai viták középpontjába, hogy akadályozzák Nagy Imre „ellenforradalmi" irányzatának, mint fo veszélynek a kiemelését. Világosan kitűnik ez Kádár számos állásfoglalásából. Az egyik így szólt: „amikor a párt elkezdte novemberben a harcot, akkor nálunk a főkérdés az ellenforradalom elleni harc volt. Ugyanakkor a lap [a Népszabadság - L. M.] hosszú ideig a »rákosizmus« és az AVH elleni harcot vitte. Ebben az időben a rákosizmus elleni harc nem mint a rossz módszerek elleni harc jelentkezett, hanem a lap ezt mint döntő politikai kérdést tárgyalta [...] Ebben a kérdésben a párt lapja nem a kormánnyal és az Intéző Bizottsággal azonos vonalat vitt."6 0 Kádár másik tö-56 V. T.: Vita a Táncsics Kör Társadalomtudományi Szakosztályában az októberi események előzmémyeiről és jellegéről. Magyarország, 1957. március 13. 9. Molnár a vitáról leírt ferdítésekről részletes kiigazítást küldött a pártközpontnak, hangoztatva, hogy a rákosizmus mint döntő tényező elismerése nem terminológiai kérdés. MTAK, Ms. 4364/31. (Mellékelve egy javított előadás-variáns. Uo. 4364/27/1.) 57 A vitáról a KB Agitációs és Propaganda Osztályának Wirth Ádám 1957. február 28-án számolt be. Eszerint a nevesebb felszólalók közül Mód Aladár, Fogarasi Béla, Szamuely Tibor támogatta Molnár véleményét. MOL, 288 f ., 33/1957/1. 58 Az 1957. február 20-án rendezett vita Molnár által jegyzetelt szövegét 1. MTAK, Ms. 4356/222. 59 „Molnár Erik nézeteinek — mondotta az MSZMP Intéző Bizottságának ülésén [ezt később Politikai Bizottságnak nevezték - L.M.] Kádár János — semmiféle nyilvánosságot nem adtam volna. Ennek az egész pártban visszhangja volt". Idézi: Standeisky Eva: i. m. 60 Kádár felszólalása az Intéző Bizottság 1957. január 25-i ülésén. MOL, 288. f., 5/12. ő. e. Kádár ugyanekkor egy másik hozzászólásában így fogalmazott: „A Rákosizmus elleni harcot és az ellenforradalom veszélye elleni harcot nem lehet egyenlőségi jellel vinni". - Kádár ezen az ülésen meg egy érdekes kérdésre tért ki: a Jugoszláviához fűződő viszonyra. Velük „csehül állunk" most, mondta,
