Századok – 2008
MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483
volt, a Szabad Népben kelt ki Molnár koncepciója ellen.4 8 A nyelvészek külön nagy vitát rendeztek, elmarasztalva Molnár könyvét, akinek még pechje is volt: vele szinte egy időben jelent meg Hajdü Péter nyelvésznek és archeológusnak a magyar őstörténetről szóló munkája, mely az addigi tudományos kutatásokra épült s új fejezetében Molnárnál sokkal komolyabban használta fel a rokontudományok, főleg a nyelvészet, de a szovjet archeológia eredményeit is.4 9 Ráadásul könyve oly módon volt marxizáló, hogy a régi őskorkutatók is mögé állhattak. A bírálatokra Molnár igazából nem tudott válaszolni; sikertelenségét mutatta, hogy egy év múlva új kiadásban jelentette meg könyvét.5 0 Alapkoncepcióján nem változtatott, de enyhítette kritikáját a „polgári" nyelvészek és kutatók munkáiról, s most ötször több szovjet szerzőre utalt nagy általánosságban, továbbra is anélkül, hogy pontos forrásjelöléseket adott volna. Ebben az időben, 1954-ben, a Nagy Imre kormány idején Molnár Erik a Legfelsőbb Bíróság elnöke is volt, s pártfeladatként rábízták a rehabilitációs bizottság vezetését. Hajdú Tibor szíves információja szerint, a korabeli jegyzőkönyvek azt mutatják, hogy Molnár komolyan vette megbízatását. A Rajk-ügyben játszott szerepéről Kádár Jánost is kihallgatta s rendkívül részletes és kellemetlen vizsgálatnak vetette alá, amit nyilván Kádár nem felejtett el. Molnár persze nagyon örült, hogy megrendült Rákosi helyzete, akinek politikájával mélyen nem értett egyet. A korabeli pártanyagokból kiolvasható, hogy a magyar „válság" megoldására 1956 tavaszán és kora nyarán a vezetők pártbeli megbeszélésein a Budapestre küldött szovjet vezetők előtt is állást foglalt Rákosi ellen. Részben barátai, főleg Haraszti Sándor és Újhelyi Szilárd hatására (amennyire 1956. október végéig fennállott igazságügy-miniszteri posztja engedte), szimpatizált a Rákosiék ellen fellépő pártellenzékkel, bár Nagy Imre új parasztpolitikát hirdető, s a nemzeti politika fontosságát felismerő felfogásához egyáltalán nem állt közel. így talán nem oly meglepő, hogy Nagy Imre leváltását és a pártból való kiszorítását némán tudomásul vette, s a magyar történetírás helyzetét tárgyaló, 1955-ben megjelent viszonylag hosszú írása (A magyar történetírás tíz esztendeje)5 1 erőteljesen magán viseli a Nagy Imre kiszorítása után újra megerősödött „rákosizmus" szellemi bélyegét. A beszámoló az 1867 utáni magyar történetírást szinte teljesen negatívan értékelte, a „fasiszta" történetírás 1945 utáni eltűnését jelentős előrelépésnek tartotta. Elutasította a „nyugatias" történetírást, élesen bírálta a Teleki Intézetet, dicsérte az 1948-as fordulat utáni új intézményeket. Szokványos módon emelte ki a szovjet történetírás „nagy" eredményeit, az 1919-es Tanácsköztársaság kutatásának fontosságát stb. Hiba-48 Zsirai Miklós: Megjegyzések Molnár Erik őstörténeti munkájáról. Szabad Nép, 1953. december 3. 3. 49 Hajdú Péter: A magyarság kialakulásának előzményei. Budapest, Akadémiai, 1953.; Uő: A magyar őstörténet kérdéseiről. Irodalmi Újság, 1954. január 30. 7. 50 Molnár Erik: A magyar nép őstörténete. Második, átdolg. és bőv. kiad. Budapest, Szikra, 1954. 51 Molnár Erik: A magyar történetírás tíz esztendeje. In: A magyar tudomány tíz éve. 1945-1955. Szerk. Ligeti Lajos. Budapest, Akadémiai, 1955. 65-86. Ugyancsak megjelent: Századok, 1955/2. 169-190. Hasonló hangnemű volt a Történettudományi Intézet ötéves évfordulóján (1954. december 23.) tartott beszéde is, melyben Sztálin halálát s az új körülményeket nem is említette, a hazafias nevelés fontosságát hangsúlyozta hozzátéve, hogy jelei vannak a burzsoá nacionalizmus hatásának is, amire ügyelni kell. L. Ötéves a Történettudományi Intézet. Századok, 1955/1. 145-149.
