Századok – 2008
MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483
ben hangoztatott „hibák" kritikája — ahogy említettük — összefüggött a Szovjetunió történészei között részben még akkor is zajló vitákkal, a parasztság döntő középkori szerepét hangsúlyozó Porsnyev felfogásához való idomulással. A honvédő harcok elhanyagolásának kérdése már bonyolultabb ügy volt: az SzKP 1949-ben tette közzé azt a határozatát, amely fő feladatul a kozmopolitizmus elleni harc fontosságát emelte ki. A magyar történész-vezetők e téren sajátosan nehéz helyzetben voltak: ha tudták is, hogy éppen milyen harc van napirenden (az idő, amiről beszélünk, a titoizmus elleni kampány ideje volt), azt mindig föl kellett mérniük, hogy a szovjet hazafiság hangsúlyozása mellett milyen mértékben megengedett a külön magyar hazafiság emlegetése. Részben erre vezethető vissza, hogy bírálták Molnárt, de Andics Erzsébet, a vita vezetője — szemben Mód Aladárral — a nemzettel kapcsolatos problémákat emlegette zárszavában. Molnár ugyanis — mondta Andics — nem oldja meg a munkásosztály viszonyát a múlt progresszív örökségéhez; a nacionalizmus ellen harcolni kell, de ne feledjük, a szellemtörténeti iskola, nacionalizmusa mellett, mélyen cinikus kozmopolita volt - gondoljunk klerikális és Habsburg-párti jellegére. A kritikát Andics mégsem élezte ki túlságosan. Noha az egész vita bizonyos fokig része volt az 1949-50-ben lezajlott, s akkor — persze az írók elleni bírálatok mellett — a Lukács-vitában kicsúcsosodó ideológiai harci sorozatnak, a Révai-Andics duó nyilván nem akart a történetírás terén nagyszabású Molnár-ellenes akciót indítani. A Tito-ügy idején, a Rajk-per utáni hónapok légkörében — amikor már nyilván készen állt a nem emigrációból jött, hanem hazai kommunista funkcionáriusok 1950-ben végrehajtott letartóztatásának terve — a nagypolitika kérdéseiben passzív, s Rákosiék által befolyásolhatónak tűnő, már igazságügy-miniszternek kijelölt Molnárral óvatosan kellett bánni. (Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy a Rajk-per után hazai kommunistát akartak kinevezni igazságügy-miniszternek, s Molnár 1950 júliusában meg is kapta kinevezését.) Végül megemlíthető, hogy Molnár elfogadta a bírálatok nagy részét; azokat, amelyek a nemesség, a parasztság, a nagy személyiségek szerepéről tett kirívóan merésznek tűnő megállapításait érték. Elhárította az ökonomizmussal vádolt „pokrovszkizmus", általában a baloldali elhajlás vádját, s így érvelt: „Nekünk a baloldali elhajlás kérdését itt más perspektívában, a nacionalistasoviniszta polgári-történetírás elleni harc perspektívájában kell vizsgálnunk. [...] Ezt a harcot a történetírásban is meg kell a polgári iskola ellen vívni".44 A későbbi években Molnár Erik, miközben tejesítette pártmegbízatásait (akadémiai ünnepi beszédek a rákosista követelmények figyelembevételével, előszó készítése a Rákosi és a magyar történettudomány című kötethez stb.), több esetben beleszőtt mondanivalójába — szinte csak mondatokat — igazi véleményéről. Cáfolta az 1949-ben kapott kritikák egy részét, sőt néha tovább is ment az akkor elmondottaknál. Például megvédte álláspontját a 14-15. századi magyar nemesség pozitív szerepéről, ugyanakkor fölvetette a nemesség szerepének megváltozását a 17. században - s ez már az 1960-as vitát előlegezte. A 17. század ellentmondásos történetében — írta — nehéz lesz helyesen tájéko-44 A kötet vitájáról 1. Vita Molnár Erik: „A magyar társadalom története az Árpád-kortól Mohácsig" című könyvéről. Társadalmi Szemle, 1950/5. 388-401. Idézet a 395. oldalról.
