Századok – 2008
MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483
sek területe. Ezekkel Molnár röviden csak a könyv végén foglalkozik. Amikor a nándorfehérvári csatáról ír, s arról, hogy Hunyadi János mozgósítani tudta a népet is, megjegyzi: a déli terület jobbágysága „el volt szánva arra, hogy megvédi azt, amit neki a haza a feudális társadalomban jelenthetett". A középnemesség ideológiája c. fejezetben hosszabban foglalkozik a 15. századi nemességgel. Az akkori magyar társadalomban két haladó osztályt jelöl meg: a nemességet, ezen belül is a középnemességet, valamint a gazdagparasztságot. Bírálja a „polgári" történetírást, mert a nemzeti érzés korai megnyilatkozását nem belső tényezőkkel magyarázza, hátterét alapvetően csak az idegengyűlöletben, a németellenességben jelöli meg. A „polgári" történészek szerint — írja Molnár — ez lángolt fel a 15. században, s ettől kezdve vált szerintük, egyre gazdagodva és nemesedve a magyar nacionalizmus „történetformáló erővé". Molnár alapgondolata persze itt is az, hogy a „polgári" történetírás megfeledkezik arról, hogy a nemesség ádáz osztályharcot vívott a jobbágyság s a bárók ellen is; ez a közös nemesi érdek összetartó erő volt. S Molnár elismeri, hogy elsősorban a középnemesség képviselte a nemzet — a jövőben kialakuló polgári nemzet — érdekeit. Ekkor a középnemesség már nem egyszerűen osztályérdeket, hanem a dolgokat tárgyilagosan nézve, nemzeti érdeket képviselt: „nem dinasztikus tartományokban gondolkodott, mint a királyok — akik közül persze Mátyás sem volt kivétel — és nem családi óriásbirtokokban, mint a bárók, s a világot nem is a falutorony szögletéből nézte, mint a parasztok, hanem az eseményeket az ország szempontjából ítélte meg." Mályusz hatása érződik a nemzetiségi kérdés tárgyalásakor is: itt is, név említése nélkül Szekfűvel szemben hangsúlyozza, hogy ezekben a korai évszázadokban nem beszélhetünk tudatos nemzetiségpolitikáról. Megemlítendő, hogy a könyv mondanivalója még egy vonatkozásban kapcsolódik a későbbi vitákhoz: Molnár élesen deheroizáló felfogása az addig idealizált középkori nagy személyiségekről: az Anjouk „szerencselovagok", Hunyadi János „szokásos zsoldoskarrier, zsoldosvezér" stb.4 3 Ismeretes, hogy 1950 elején, az ideológiai irányítás „megerősítése" érdekében időközben megalakult Előadói Iroda vitaülésén Molnár könyve éles bírálatokat kapott. A könyvet, részben jogosan, ökonomizmussal vádolták. Persze ennek jogosságát nem az mutatta, hogy megpróbálta részletesen tárgyalni a gazdasági kérdéseket, hanem az, hogy minden társadalmi-politikai mozgalmat szigorúan meghatározott „gazdasági érdekekre" vezetett vissza. Különösen élesen bírálták deheroizáló törekvését: a honvédő harcok mellőzését, a tatárjárás kihagyását (a tatárjárás, sőt a török elleni harc kérdésénél azért is elítélték, mert nem mutatott rá az akkori orosz segítségre!). A legélesebb kritikus, Mód Aladár a könyv hibáit összekapcsolta Molnár korábbi, a párt nemzetifront-politikáját elutasító magatartásával, s azzal, hogy lebecsüli a nemzeti hagyományokat. A legélesebb tartalmi bírálatot persze a nemességnek — a paraszttömegek rovására — kiemelkedően progresszív szerepet tulajdonító szemlélet kapott. Keményen bírálták Molnárt azért is, mert a Dózsa-felkelésben s másutt is csak a gazdag jobbágyság irányító befolyását hangsúlyozza Molnár. A parasztkérdés-43 Az idézeteket 1. Molnár Erik: A magyar társadalom története az Árpádkortól Mohácsig. 87.,
