Századok – 2008
MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483
hogy a legkiválóbb magyar történészek egyike a szélsőjobboldali politika agitációs eszközéül szegődött. [Molnár itt főleg az Egyedül vagyunk ban publikált Szekfű- és Hóman-ellenes cikksorozatra utalt - L. M.] Kiváló munkásságára való tekintettel, nem a legsúlyosabb ítéletet hozta, annak reményében, hogy a demokratikus Magyarországon folytathatja kiváló tudományos munkásságát".37 Ez persze nem volt sok, de Mályusz úgy érezte, hogy „Molnár maga se becsülte sokra az egész igazolás jogosságát". Egyébként nem valószínű, hogy az elmarasztalás jogosságát Molnár kétségbe vonta, de bizonyos, hogy Mályusz tudományos értékeit ennél fontosabbnak tartotta. Történészi és igazgatói pályája egyébként — mint látni fogjuk — később többször érintkezett Mályusz munkásságával. Itt meg kell említenünk, hogy egy korai, 1946-os kivételtől eltekintve3 8 Molnár mindig csak általában bírálata a „polgári történészeket", s még a legsúlyosabb években sem gondolt arra, talán nem is gondolta át, hogy kritikájának egzisztenciális következményei lehetnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne követte volna a párt vonalát, s ne élesedett volna az ő kritikai hangja is az 1950-es évek elején. A korai Árpádok utáni történettel való foglalkozás, melynek terméke az 1949-ben megjelent A magyar társadalom története az Árpádoktól Mohácsig című terjedelmes munka,3 9 égetőbbé tette számára az ún. polgári történetírással való foglalkozást. Említettük már, hogy Molnár mint forrásközlőket nagyon is megbecsülte a szaktörténészeket. Már 1945 előtt is tudta, hogy a hazai történettudomány eredményei nélkül nem lehet igényesebb marxista történetet írni. A polgári történészek megbecsülése persze csak egyik oldala volt az ő felfogásának is; a másik az általa is legalább részben osztott vélemény, hogy szakmunkáikból a marxista kommunista számára lényegében csak a feltárt források és a tényanyag hasznosítható. Mint marxista, érthető, hogy a gazdaság- és főleg a társadalomtörténetet helyezte előtérbe. Régebbi és újabb olvasmányai, amelyekről rendkívül szorgalmasan írta jegyzeteit, láthatóan meggyőzték arról, hogy számára a legtöbb hasznot Mályusz Elemér és tanítványai nyújthatják. Mályuszt (és Szabó Istvánt) a polgári történészek közül különösen sokra tartotta. Mályusz munkáiból, illetve tőle személyesen nem csupán adatokat, a közölt források tényeit vette át s illesztette be felfogásába, hanem néhány jelentős értékelést is; pontosabban: úgy látta, hogy a Mályuszék által feltárt anyag gyakran nem mond ellent az ő marxista felfogásának. De másról és többről is szó volt. Az 1945 utáni években még tartott a vita a két leghíresebb szovjet történeti irányzat, a régebbi Pokrovszkij-iskola és az újabb, Sztálin teljes diktatúrája idejére kialakult, az egyik befolyásos történész vezető, Anna Pankratova által interpretált, Borisz Porsnyevhez kapcsolható „népi" felfogás között. Pontosabban: az 1930-as évek közepére győzedelmeskedő, a népet, a parasztságot a 37 Mályusz Elemér visszaemlékezése. I. m. 1. fej. 26. 38 Ekkor Molnár megbírálta az 1946-ban megjelent, Kosáry Domokos és Benda Kálmán által írt középiskolai történelemkönyveket, melyeket — igaztalanul — nem talált eléggé demokratikusnak. 39 Molnár Erik: A magyar társadalom története az Árpádkortól Mohácsig. Budapest, Szikra, 1949. A terjedelmes kötet megjelenését több tanulmány előzte meg: Szentmiklósy Lajos [Molnár • Erik]: A feudalizmus kialakulása Magyarországon. Budapest, Codex, 1942.; Molnár Erik: Az Árpádkori társadalom. I. m.; és más kisebb tanulmányok.
