Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Sebestyén Elemér - Szabó Péter: Magyar katonai közigazgatás Észak-Erdélyben és a Székelyföldön 1940 őszén VI/1383
ra."19 A tisztviselői posztokért folyó tülekedés láttán János Áron, az 1. hadsereg katonai közigazgatási csoportjához beosztott kormánymegbízott külön felhívásban tudatta a lakossággal, hogy „a magyar királyi Kormány semmiképpen sem látja szívesen azt a törekvést, hogy sokan a szabad gazdasági élethivatás helyett a közszolgálati pályákon igyekeznek elhelyezkedni".2 0 A katonai közigazgatás időszakában eléggé gyakoriak voltak a személycserék a közalkalmazottak soraiban. Visszatérő indok volt a tapasztalatlanság, illetve a katonai vezetéssel való ellentét. A katonai közigazgatás vezetésének egyébként az volt a sommás véleménye, hogy a helybeli polgári szolgálatból „átvett tisztviselők és a M. E. [miniszterelnök] által kijelölt erdélyi szaktanácsadók megbízhatatlanok és kevés kivétellel megvesztegethetők".2 1 Többek között hamis utazási engedélyek kibocsátásával, büntetett előéletű személyek alkalmazásával és kémkedéssel is gyakran megvádolták őket. A legfontosabb tisztségeket általában anyaországi vagy az anyaországban iskolázott tisztviselőkkel töltötték fel, s e kulcspozícióknál többnyire mellőzték a helyi viszonyokban jártas, a magyar törvényekben viszont járatlan erdélyi tisztviselőket. Ezen tisztviselők némelyike hatalmi pozícióját kihasználva olyannyira úrhatnám módon viselkedhetett, hogy ezzel kapcsolatosan még a cenzúrázott sajtóban is megegyezték: „egyik másik tisztviselő magatartása ellen panaszok hangzanak föl".2 2 A községi jegyzőkre nemzetiségi vidékeken — az alapvető közigazgatási feladatok ellátása mellett — még az a külön feladat is hárult, hogy a helyi lakosságot rábírják a „magyar államrend és szellemiség" elfogadására és átvételére. Miután a kezdetben alkalmazott helyi keresztény és zsidó jegyzők közül többeket alkalmatlannak minősítettek, a katonai közigazgatás 231 anyaországi jegyzővel igyekezett pótolni őket. A községek közigazgatási színvonalának emelésére a belügyminisztérium ún. „oktató-jegyzőket" is kirendelt. A katonai közigazgatás megszűnésekor vármegyénként már 8-10 teljesített szolgálatot.2 3 Ezek ugyan rendelkeztek diplomával és több-kevesebb gyakorlattal is, a szükséges nyelvtudásuk és helyismeretük viszont hiányzott. A katonai közigazgatás alatt a visszacsatolt területek lakosságáról különböző összeírásokat végeztek. A közigazgatási alkalmazottakat illetően külön listákon tüntették fel: - a „magyarhű" románokat; - a román uralom alatt nyugdíjban nem részesült, de arra jogosult volt (monarchiabeli) tisztviselőket, özvegyeket és azok árváit; - az 1940. augusztus 30. és szeptember 12. között áthelyezetteket; 19 Székely Újság (Kézdivásárhely), 1940. október 6. 1. 20 Reggeli Újság (Marosvásárhely), 1940. október 8. 3. 21 A Honvéd Vezérkar főnöke észrevételei és utasításai az 1940. október 4-11. között Kárpátalján és Észak-Erdélyben tartott szemleútjával kapcsolatban (1940. október 13.) HL, VKF, 238. dob., Ein. 1. o., 4908/1940. sz. Werth Henrik vezérezredes többek között az alábbiakat jegyezte meg az alkalmazandó tisztviselőkről: „Megbízható tisztviselőket a Csonkaországból, vagy a Székelyföldről kell vinni. [...] Ezek erélyes, szakképzett, tisztakezű tisztviselők legyenek, akik a még fellelhető, meg nem vesztegethető magyar és más megbízható nemzetiségű helybeli hivatalnokokat a magyar törvényekre és rendeletekre kioktatják." L. Uo. 22 Reggeli Újság, 1940. november 22. 2. 23 Tájékoztató... I. m. 31.
