Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Sebestyén Elemér - Szabó Péter: Magyar katonai közigazgatás Észak-Erdélyben és a Székelyföldön 1940 őszén VI/1383
A honvédség által 1940. szeptember 5-13. között birtokba vett területeken bevezetett magyar katonai közigazgatásnak — a korábban visszatért felvidéki és kárpátaljai területeken adódókkal ellentétben — súlyos és váratlan alaphelyzeteket kellett kezelnie. Már működése kezdetén olyan nehézségekkel szembesült, melyek elhárítása nem tartozott szorosan vett feladatai közé, személyzetét felkészületlenül érték, illetve melyekkel a jószándék, a mielőbbi gyors orvoslás akarata ellenére sem tudott megbirkózni, sőt esetenként rendelkezései nyomán további problémák adódtak. A korabeli hazai terminológia szerint katonai közigazgatást általában ott léptetnek életbe, ahol az ország területén a polgári közigazgatás működését ellenséges behatás veszélyezteti, vagy pedig olyan megszállt idegen területek átmeneti igazgatásában, amelyek a fegyveres erő hatalmába jutottak. A katonai közigazgatási szolgálatnak a hatáskörébe tartozó területen gondoskodnia kell az összes szükséges közigazgatási tennivalók ellátásáról, a lakosság életviszonyainak és magatartásának szabályozásáról, a közrend és közbiztonság, valamint a gazdasági élet folytonosságának fenntartásáról. Mindezen tevékenységek ellátása sohasem számít könnyű feladatnak, hiszen a katonai közigazgatás olyan területen kezdi meg működését, ahol az államszervezet működése átmenetileg szünetelt, esetenként meg is szűnt, tehát az új közigazgatási rendszer felépítését teljesen elölről kell kezdeni. Ezen átmeneti helyzet nehéz napjaiban az érintett lakosság egyfajta leegyszerűsített közigazgatási rendszerben juthat hozzá életszükségleteihez, s egyben kötelezik őt a területét megszállt katonai parancsnokságok rendelkezéseinek azonnali és feltétlen végrehajtására is. A katonai közigazgatásnak minden esetben alkalmazkodnia kell a helyi adottságokhoz, amikor az idegen állam közigazgatásának szerveit ideiglenesen átveszi, működteti, de katonai felügyelet alatt tartja. Az 1938 és 1941 között visszatért területeken — mindenütt átmeneti időre — bevezetett katonai közigazgatást a Fővezérség3 — a Legfelső Honvédelmi Tanács irányelvei alapján — az 1913:XLIII. törvénycikkben foglalt hágai egyezményben lefektetett hadijog rendelkezéseinek figyelembevételével irányította. Központi szervezete Budapesten az ún. szállásmesteri csoport volt, mely a Honvéd Vezérkar főnökétől kapott utasítások alapján a végrehajtás elvi alapját teremtette meg. A birtokba vett észak-erdélyi területek katonai közigazgatásának szervezetében — alapos előkészületek megtétele után — háromfokozatú igazgatási rendszert valósítottak meg: első fokon a járási (városi) katonai parancsnokságok, másodfokon a vármegyei katonai parancsnokságok, harmadfokon a hadsereg közigazgatási csoportja állt.4 A járási katonai parancsnoknak a közigazgatás terén betöltött szerepe a polgári közigazgatásban a főszolgabíró szerepkörének felelt meg. Hatásköre azonban ennél jóval nagyobb volt, ugyanis nemcsak az általános igazgatásra, 3 A Honvéd Vezérkar azon része, amely a hadra kelt seregtestek hadműveleteit, személyi pótlásait és anyagi ellátását irányította. Viszonylag kis létszámú törzs volt, a Honvéd Vezérkar főnöke közvetlen alárendeltségében. 4 Katonai közigazgatási szolgálat, hadtápszolgálat. Szabályzat. Budapest, M. kir. Honvédelmi Minisztérium, 1940. 9.
