Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. Altalános rész 3. Megyei levéltárak és forrásközlések. (Ism.: Pálffy Géza) V/1300

ezt udvariasságból egy recenzens minden komolyabb magyar történeti összefoglalóról vagy átfogóbb jellegű szakmonográfiáról papírra vethetné, e kötet esetében ez mégis túlzás nélkül kijelenthető. A kötet kézbevétele különleges öröm, hiszen azt méltán tarthatjuk egy különleges ember vezette különleges kutatócsoport különleges alkotásának. A különleges embert e folyóirat hasábjain nem szükséges bemutatni, hiszen a Századok at megjelentető Magyar Történelmi Társulat tiszteletbeli elnöke, a 20. század egyik legmeghatározóbb magyar történésze és közülünk nemrég eltávozott doyenje, Kosáry Domokos utolsó munkájáról van szó. Ráadásul e kötet még a közel száz esztendőt élt Kosáry Professzor rendkívül sokrétű munkásságában is — elegendő a Görgey-kutatásra, a Mohács előtti külpolitikára vagy éppen a 18. századi művelődéstörténetre gondolnunk — megkülönböztetett helyet foglal el. Egy általa nagyon szeretett és igen fontosnak tartott kutatási terület, a magyar történeti bibliográfia egy újabb, megkerülhetetlen állomását jelenti. Kosáry Professzor a Magyar Tudományos Akadémia hat esztendőnyi sikeres vezetése (1990— 1996) után élete utolsó évtizedében valóban különleges kutatócsoportot irányított. A történettudomány terén ugyanis — ellentétben a természettudományokkal — még sajnos viszonylag ritkák a valódi műhelymunkák. Az 1970-ig ugyancsak általa szerkesztett, ám akkor félbemaradt történeti bibliográfiai vállalkozás folytatása azonban a ritka és követendő kivételek közé számít! Kosáry akadémikus irányításával ugyanis az elmúlt közel másfél évtizedben egy egész kis csapat dolgozott — szisztematikus alapkutatást végezve — e kötet anyagának összeállításán. A főszerkesztő vezetése alatt a bibliográfia szerkesztő „motorja" Kulcsár Krisztina történész, egyúttal a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa volt, aki a rendkívül szerteágazó kutatások nagy részét hihetetlen kitartással koordinálta. Ót munkájában szerkesztőtársa, Szakály Orsolya, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa segítette, aki utóbb még Angliába kerülve is örömmel vett részt nagyapja, Kosáry Domokos vállalkozásában. Forrásfeltáró és adatgyűjtő munkájukban állandó segítőtársuk volt Kovács Ferenc, a Történettudományi Intézet segédmunkatársa — aki Kocsis Katalinnal együtt a kötet névmutatóját is összeállította —, valamint Lappints Virág és egy ideig Goda Károly is. Mindeközben a kutatócsoport munkáját különböző hazai és külföldi forrásfeltáró utakon számos — mondhatnánk — „önkéntes" történész-levéltáros és szakértő támogatta, elsősorban Molnár Antal, H. Németh István, Németh György, Oross András, Ress Imre, Seres Attila és Varga Szabolcs. A Megyei levéltárak és forrásközlések alcímet viselő kötet azonban valójában még ennél is szélesebb körű szakmai összefogás eredményének tekinthető. Különböző szintű és mélységű adatszolgáltatással ugyanis több tucat hazai és külföldi (szlovák és szlovákiai magyar, erdélyi és kárpátaljai magyar, illetve horvát és szerb) levéltáros és történész járult hozzá ahhoz, hogy e fontos kézikönyv megszülethessen. S míg a műhelymunka intézményi-szervezeti feltételeit 1994 óta az MTA Történettudományi Intézetében működő Magyar Történeti Bibliográfiai Kutatócsoport biztosította, addig a kötet lektori feladatait a Magyar Országos Levéltár főigazgatója és egyúttal a magyar levéltárügy egyik legkiválóbb ismerője, Gecsényi Lajos történész-levéltáros végezte el. Mindezek ismeretében túlzás nélkül állapíthatjuk meg, hogy ilyen jellegű, intézményeket, tudományterületeket és határokat átívelő, több éven át zajló szisztematikus feltáró- és műhelymunkára a magyar történettudományban régen volt hasonló példa! E kötet azonban nemcsak elkészülte, hanem története miatt is egészen különleges alkotásnak nevezhető. E munka ugyanis nem más, mint Kosáry Domokos élete egyik legnagyobb szabású vállalkozása, a feudális kori magyar történelmi bibliográfia harmadik kiadásának és egyben harmadik változatának harmadik kötete. Az első kiadás első három kötete ugyanis — amely az első kötet rövid bibliográfia-történeti és forráskiadási áttekintése után a magyar történelem 1825-ig tartó időszakának szinte teljes akkori irodalmát vette számba — még a Professzor Úrnak a hivatalos történetírásból való kényszerű „száműzetése" idején, az 1950-es években látott napvilágot (Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. I. köt. [a kezdetektől 1711-ig] Bp. 1951; II. köt. [1711-1825] Bp. 1954 és III. köt. [Kiegészítésekés névmutató] Bp. 1958, mely utóbbira az 1956-os forradalomban aktív szerepet vállalt professzor neve rá sem kerülhetett.) A második kiadás 1970-ben — kissé megváltozott, ám helyesebb címmel (Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába) — ugyan „csupán" egyetlen, 890 oldalas kötetet élt meg, Közép-Európában azonban egyedülálló módon a történeti szakirodalom, a levéltári forrásanyag és a forrásközlések „szinkronba hozására" tett eredményes kísérletet. E vaskos, szürke kötet a legfontosabb könyvtárak és bibliográfiák bemutatása után a magyar történelem feudális kori levéltári forrásanyagát és az arra vonatkozó irodalmat vette több száz oldalon számba, nevezetesen a Magyar Országos Levéltártól a megyei, városi és községi archívumokon át egészen