Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: A kérelemírás mestersége. Hivatalnoki pályafutások a 18. századi Habsburg Monarchiában V/1249
nak (először..., másodszor..., harmadszor...) kellett következnie, amelyek alapján a kérelmező méltónak vélte a kérelemben foglaltak teljesítését. Szerkezetileg a kérelem „bevezető" részre (Veranlassung), magára a „kérésre" (Bitte) és az „indokok" kifejtésére (Gründe) tagolódott. Az aláírásnál nem lehetett használni a „legalázatosabb", „leghűségesebb" stb. formulákat, ezek helyett a kérelmező teljes nevét, címét és tisztségét kellett feltüntetni. 1784-ben napvilágot látott Sonnenfels „Az ügyviteli stílusról: alapszabályok a leendő ausztriai kancelláriai hivatalnokok számára" című tankönyve, amelyet a Bécsi Egyetem jogi karán tartott előadásai alapján állított össze.58 Az oktatás ezt követő reformjai ellenére az „ügyviteli stílus" a jogi kar negyedik évfolyamán egészen 1848-ig kötelező tantárgy maradt.5 9 Külön tanulmányt érdemelne, hogy az új minta mennyire gyorsan nyert teret a monarchia távoli zugaiban, és milyen aktívan kezdték el használni. Itt jegyezzük meg, hogy a központi szervek hivatalnokai és a kancelláriai állásokra pályázó fiatalok gyorsan elsajátították a folyamodványok kifejtésének új formáját.6 0 A bürokratikus apparátus fejlődésével, bonyolódásával és szétágazódásával elkerülhetetlenné vált, hogy a kérelmezőkkel szemben megfogalmazott követelmények is formálódjanak, így kialakultak a szakmai alkalmasság értékelésének személytelen mechanizmusai. A kérelmek írói, akik az emocionálisan erősebb első személy („én") helyett kénytelenek voltak harmadik személyben beszélni magukról („alulírott"), persze igyekeztek megható részletekkel puhítani az újonnan megkövetelt stílust. Johann Herden, a Cseh-Osztrák Kancellária iktatója, javadalmának kiegészítésére irányuló kérelmét a következőképpen fejezte be: „Hatodszor, alulírott a tüzelőjéről gondoskodik, és sanyarú sorsa annyira gyötri, hogy egész éjszaka azon töpreng, hogyan lehetne leküzdeni a szegénységét, és nem tudja lehunyni szemét a könnyektől."61 Ennek ellenére a kérelmekből fokozatosan eltűnt a szánalmat ébresztő hangnem, csak a hivatalos dokumentumokra jellemző tények és a csatolt igazolások felsorolása maradt meg.6 2 A fentiekben vizsgált korszak — a 18. század második fele — éppen azért figyelemreméltó, mert az uralkodónak írt kérelmek lehetővé teszik a ku-58 Sonnenfels hivatalis stílusról írt tankönyvének hatásáról a nyelvekre és a Habsburg Monarchia népeinek kultúrájára 1. Lesli Bodi: Sprachregelung als Kulturgeschichte. Sonnenfels: Über den Geschäftsstil (1784) und die Ausbildung der österreichischen Mentalität. In: Literatur, Politik, Identität - Literature, Politics, Cultural Identity. St. Ingbert 2002. 339-361. 59 A császár által bevezetett és Sonnenfels révén propagált norma még a 19. században is érvényben volt. Vö.: Legújabb megbővített és megjobbíttatott magyar és német levelező könyv. s. 1. et a. 255-264. 60 L. pl. Sonnenfels egykori tanítványának, Zmeskal Miklósnak (nevét Ludwig von Beethovennel fenntartott barátsága teszi ismertté) a felvételi kérelmét a Magyar Királyi Kancelláriára. MOL A 39 4632/1784. 61 ÖStA, FHKA, ÖC, Fasz. r. Nr. 710, „H", Nr. 186 ex Nov. 1784, fol. 309r. 62 A kora újkorban a hatóságokhoz írt hivatalos kérelemben elbeszélt történet az „én" kifejezésének kevés lehetősége közül az egyik volt. A társadalom individualizációjának és az egyén autonomizációjának folyamata, amely a 18. század végén a racionalizmus filozófiájában és a szentimentalizmus irodalmában talált kifejeződésre, úgy látszik, éppen ellenkezőleg, az individuum elszemélytelenedését vonta maga után a nyilvános jogi szférában. Az „individuum felfedezésére" 1. Richard von Dülmen: Die Entdeckung des Individuums 1500-1800. Frankfurt a. Main 1997; Martin Scheutz -Harald Tersch: Individualisierungsprozesse in der Frühen Neuzeit? Anmerkung zu einem Konzept. Wiener Zeitschrift zur Geschichte der Neuzeit. 1 (2001: 2) 38-59.
