Századok – 2008

KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: A kérelemírás mestersége. Hivatalnoki pályafutások a 18. századi Habsburg Monarchiában V/1249

tatók számára, hogy kiemeljék a hivatalnoki karrierstratégiák diszkurzív sajá­tosságait. Az uralkodóhoz eljuttatott írásbeli kérelmek alapján a Habsburg Monar­chia központi igazgatási szervei (a bécsi Udvari Kamara, a Magyar Királyi Kan­cellária stb.) egyáltalán nem voltak zárt, kasztszerű hivatalok, amelyek mind­össze néhány tucat család tagjaiból termelték ki vagy éppen újra apparátusu­kat. Az ezeknél alkalmazott, bevettnek tartható hivatali felvételi elveket egy olyan terminussal lehet jelölni, amelyet egy amerikai szociológus, Ralph Tur­ner alkalmazott a brit iskolarendszerre: ez a „szponzorált mobilitás". Turner felfigyelt arra, hogy Nagy-Britanniában a tehetségek kiválasztása már majd­nem az elemi iskolától megkezdődik, majd a „szerencséseket" a belső versenye­ken, de könnyített feltételek mellett egészen a presztízses munkahelyig kísérik. Az Amerikai Egyesült Államokban viszont a „versenymobilitás" éppen ellenke­zőleg azt feltételezi, hogy a presztízses egyetemen nem mindig az juthat hely­hez, aki többet tud, hanem kötelezően az, aki a másokkal folytatott versenyben sikeresebben bizonyítja jogosultságát az ösztöndíjra.63 A Habsburg Monarchiában a személyi mobilizáció „szponzorált" jellege különösen akkor válik nyilvánvalóvá, amikor már állami szolgálatban dolgozó hivatalnokok kérelmezik, hogy nevezzék ki őket egy-egy új tisztségre. Ok bizo­nyosnak érezték, hogy előbb vagy utóbb, de a rangidősség jogán vagy a dicsére­tes szolgálati buzgalomért a hivatali vezetés rájuk emelte a tekintetét és előlép­tetéssel jutalmazta őket. Ez nehezebb volt az „újoncoknak", akik éppen akkor kezdtek vagy próbáltak meg érvényesülni valamelyik hivatalban. A tehetséges és becsvágyó külső jelölteknek kevés esélyük volt arra, hogy alkalmazzák őket, hacsak valamely államférfi vagy nagyúr nem kezeskedett értük. Ehhez egyéb­ként alapvetően hozzájárult a császárnő az a rendelete, amely előírta, hogy a megüresedett állások betöltésekor a külső jelöltekkel szemben részesítsék előnyben a hivatali dolgozókat.6 4 Neuhold János püspök arról panaszkodott Ba­lassa Ferenc bárónak, sehogy sem tudja bejuttatni a Magyar Királyi Kamarába Ritter József nevű pártfogoltját: „Már öt éve foglalkozik úrbéres ügyekkel, amelyeknek semmi közük nincs az államszámvitelhez, ezért a kamara szemé­ben nincsenek érdemei, és ha a Felséged nem adja jóváhagyását, aggódom, hogy ezt a férfiút nem jutalmazzák meg, annak ellenére, hogy már 14 éve teljesít szolgálatot."65 Mindezek ellenére még a legszerényebb hivatali állás elnyerése is lassú, de biztos feljebbjutást garantált a hivatali ranglétrán. „Császári-királyi Apostoli Felség! Kegyeskedjen utasításba adni, hogy kegyes kinevezést nyerjek írnok­ként a Magyar Kamarához, és ezzel tegye lehetővé további uralkodói szolgála­taimat" - írta 1760-ban Sauttersheim János Ignác fiatal gyakornok (aki a ké­sőbbiek során a sors akaratából Jean-Jaque Rousseau barátja lett).6 6 Igaz, ké-63 Ralph H. Turner: Sponsored and Contested Mobility. American Sociological Review 25. (1960: 6) 856-857. 64 Ezt a Magyar Királyi Kamara számára írt 1760. december 12-i királyi rezolúció írta elő. En­nek alkalmazására 1. pl. ÖStA, FHKA, HFU, Fasz. r. Nr. 912, 12 Aug. 1761. 65 MOL P 1765. Családi levéltárak, Balassa Ferenc levéltára, 76. cs, 22. t. Nr. 7057. 66 Rácz Lajos-. Rousseau és Sauttersheim. Budapest 1913.

Next

/
Thumbnails
Contents