Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: A kérelemírás mestersége. Hivatalnoki pályafutások a 18. századi Habsburg Monarchiában V/1249
képzésükhöz szükséges eszközök elkülönítéséhez (például az alkohol és dohány eladásából származó jövedéki adóbevételekből). Az egykori árvák felnőve talán abban reménykedtek, hogy a továbbiakban is különleges szempontok alapján kell versenyre kelniük és az uralkodó igazságossága továbbra is nagylelkűen fog megmutatkozni. így például, a 19 éves Weber Mátyás (mint sok hozzá hasonló fiatal) a következőket írta: „Nemcsak német anyanyelvemen írok, hanem filozófiai fakultást végeztem, tudok latin, magyar és horvát nyelven is, és mindig is volt érzékem a pénzügyi tudományokhoz", az állásra mégis elsősorban azon az alapon számított, hogy „támasz nélküli és a fenntartáshoz szükséges eszközökkel nem rendelkező" árva volt.47 Molnár Antal, aki állásért folyamodott a Magyar Királyi Kancelláriához, kijelentette: „Már 15 éve, hogy elhunyt szüleim szegénységük folytán semmit sem hagytak rám jó nevükön kívül, a legszerencsétlenebb sorban tengődöm. Csak Isten segedelmével tudtam képzettséget szerezni, három évig tanultam a polgári jogot Pest szabad királyi városában és még három évig gyakorlati tapasztalatokat szereztem különböző ügyészek keze alatt."4 8 Ezek a fiatalemberek ügy tekintettek árvaságukra, mint hivatali alkalmazásuk elengedhetetlen feltételére, ismereteikre pedig úgy, mint elégséges feltételre. A hatalom szemében azonban csak az az árva volt méltó a figyelemre és ösztönzésre, akinek érdekében tehetsége és elhunyt szüleinek érdemei miatt is folyamodtak. A korporativ szolidaritás arra késztette a felettes hatóságot, hogy a kiskorú árvák számára szüleik után nyugdíjakat, a serdülők számára ösztöndíjakat teremtsenek, azoknak pedig, akik éppen csak megkezdték szakmai pályafutásukat, valamilyen szerény kezdő állást biztosítsanak. Azok a gyakori esetek, amikor két árva közül kellett választani, akik közül mindketten hivatalnokok fiai voltak, a korszak talán egyik legfontosabb törekvését illusztrálják: mégpedig azt, hogy a meritokráciát filantrópiára neveljék. „Javasolni fogom az elhunyt Gutschbucher fiát [gyakornoki tisztségre a postahivatalban - O. Kh.]" — írta Kolowrat Leopold, a bécsi Udvari Kamara elnöke — „mivel jó képességekkel és tulajdonságokkal rendelkezik, és teljesen biztos vagyok benne, hogy Gutschbuchert már csak azért is előnyben kell részesíteni Schikarttal szemben, mert [elhunyt] apjának a postahivatalban megszerzett érdemei is mellette szólnak."49 A „puha" rekatolizáció egyik eszközeként használta az államhatalom a katolicizmusra visszatérők szociális megsegítését, ami jó példaként szolgált azok számára, akik makacsul kitartottak a „protestáns eltévelyedés" mellett. Nem beszélve arról, hogy a 18. században a konvertitákat különleges megfontolások alapján többségben katolikus tanintézetekbe íratták be, a hatóságok nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem, amikor a római katolikus egyházhoz való tartozás előnyeit kellett demonstrálni. így például Stanovsky János, aki Nyugat-Európa protestáns egyetemein tanult, majd visszatérve hazájába, húsz évig oktatta Luther tanait Pozsonyban, úgy döntött, áttér a katolicizmusra, 47 MOL E 47., 17. cs., Nr. 776 ex Mart. 1775. 48 MOL A 39 722/1770. 49 ÖStA, FHKA, ÖC, Fasz. r. Nr. 2144, Nr. 231 ex Mart. 1778, fol. 276.
