Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: A kérelemírás mestersége. Hivatalnoki pályafutások a 18. századi Habsburg Monarchiában V/1249
stb. De mindezek hagyományosan egyesítették magukban a magánlevél és a hivatalos beadvány vonásait: az életkörülmények sokféleségét az episztoláris kánon normáinak betartásával fejtették ki. Miként a levél (az epistola), ezek a kérelmek is a cicerói struktúráig nyúlnak vissza és megszólítással (salutatio) kezdődnek. A megszólítást nem ritkán a levelekben elengedhetetlen bevezető (exordium) követte.10 Több kérelmező ugyanakkor, talán a bármely leveleskönyvben megtalálható tanácsra emlékezve, hogy nem szabad túl hosszú leveleket írni és mi több, terjengős körlevelekben a hatóságokhoz fordulni, kihagyta ezt a részt, és rögtön a kérelmet megalapozó személyes körülmények kifejtésére (,narratio) tért. Zárásként (conclusio), az aláírás előtt,1 1 a kérelmező rendszerint örök hűséget fogadott, és megígérte, hogy imádkozni fog jótevőjéért. Hogy a 18. századi Habsburg Monarchiában miként alakult és fejlődött a kérelmek írásának és benyújtásának gyakorlata, még soha nem vizsgálták. Egészében véve a történészek és az irodalomtörténészek egyetértenek abban, hogy azokat a retorikai fogásokat, amelyeket a levélírás művészete megkövetelt, már az iskolában is tanították (ezt a fokozatot/osztályt úgy is hívták, hogy „retorika"). Azok, akik később hivatali karriert választottak maguknak, a mesterséget jogi gyakorlat során tökéletesítették. A leveleskönyvek — néni mint a kiválasztottaknak szóló magas irodalmi stílus példái (Rotterdami Erasmus vagy Philipp Melanchthon munkái), hanem mint gyakorlati kézikönyvek — a lakosság képzett rétegei számára a 18. század végén jelentek meg, ám széles körben csak a 19. század közepén kezdtek elterjedni.12 Reinhard Nickisch német filológus a késő reneszánsz és a kora újkor német nyelvű leveleskönyveire vonatkozó kutatásaiban kitüntetett figyelmet szentelt annak, hogy a levelek irodalmi komponensei milyen evolúción mentek keresztül, és érthető okokból mellőzte a hivatalos szervekhez írott, konzervatív struktúrájú folyamodványokat.13 10 Pl. Kajdocsy Ferenc volt jezsuita, aki királyi szolgálatba szeretett volna lépni, így kezdte kérelmét: „Gyengéd szeretet és anyai gondoskodás, amelyeket császári-királyi Felséged táplál minden alattvaló iránt, és különösen a feloszlatott Jézus Társasága tagjai iránt, arra ösztönöznek engem, aki kilenc évig volt tagja ennek a rendnek, hogy császári-királyi Felséged trónja elé tegyem legalázatosabb kérelmemet." Magyar Országos Levéltár, Budapest (a továbbiakban: MOL); E 47, Magyar kincstári levéltárak, a Magyar Kamara regisztratúrája, Cancellariae et registraturae necnon postae negotia, item honorifica et gremialia, necnon extraordinaria (a továbbiakban E 47), 18. cs., Nr. 423 ex Majo 1775. 11 Mind az aláírás, mind a megszólítás formáját a kérelmező státusza diktálta. A címzettől (aki mindig valamilyen magas méltóság volt) eltérően a levél írója rangban mindig messze állt attól, akinek levelét írta, mindig távolság volt közöttük a társadalmi hierarchiában. Az uralkodóhoz viszonyítva mindenki, a hivatalnoktól kezdve a magas rangú fejedelmekig „legalázatosabb és leghűségesebb alattvalónak" minősült, jóval ritkábban „szolgák", „vazallusok" vagy „kliensek" (latinul humillimus perpetuoque fidelis subditus [servus, vasallus, cliens], németül alleruntertänigst- aller gehorsamster Untertan [Diener, Vasall, KlientJ) voltak. A levélről mint a szimbolikus kommunikáció eszközéről 1. Heiko Droste: Die Erziehung eines Klienten. In: Ergebene Diener ihrer Herren? Herrschaftsvermittlung im alten Europa. Hrsg. Stefan Brakensiek - Heide Wunder. Köln-Weimar-Wien 2005. 23-44. 12 A Magyarország társadalmi-politikai és kulturális fejlődésének sokszínűségét tükröző 16-20. századi levelek egyedi gyűjteményét két kötetben adták ki: Magyar leveleskönyv. I—II. Szerk. Balogh József - Tóth László; kiadja: H. Balázs Éva. Budapest [2001], 13 Reinhard Martin Georg Nickisch: Die Stilprinzipien in den deutschen Briefstellern des 17. und 18. Jahrhunderts. Mit einer Bibliographie zur Briefschreiblehre (1474-1800). Göttingen 1969.
