Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: A kérelemírás mestersége. Hivatalnoki pályafutások a 18. századi Habsburg Monarchiában V/1249
Metodológiai szempontból kétségkívül érdekes Roger Chartier, Alain Boureai és Cecile Dauphin francia történészek közös monográfiája, amely „Levelezés. Levélírási minták a középkortól a 19. századig" címmel jelent meg.14 A szerzők kiemelik az episztoláris művészet múlhatatlan jelentőségét a tisztségen és rangon alapuló középkori társadalomban. Meggyőzően bizonyítják, hogy a titulatúra helyes használatának mestersége, az információ belefoglalása a széles forgalomban lévő toposzokba, és a társadalmi távolság gondos betartása a levél írója és címzettje között, az udvari tisztviselőket egy sajátos, az avatatlanoktól elkülönülő — és a későbbiekben a szimbolikus kommunikáció formáinak további bonyolódása miatt aggódó — kaszttá változtatta. Nem véletlen, hogy sokuknak hízelegtek a „diktátor" szó politikai konnotációi. (Az episztoláris művészet középkori latin megnevezése: ars dictaminis, ars dictandi volt). A Habsburg Monarchiában a 16. század végétől az alattvalóknak előírták, hogy kizárólag olyan beadványokkal fordulhatnak az uralkodóhoz, amelyeket arra jogosult írnokok, udvari tisztviselők vagy megbízottak állítottak össze.15 Ez hozzájárult az egységes forma elmélyítéséhez, a kifejtés tisztaságához és nem utolsósorban garanciát jelentett arra, hogy a szövegben nem lesznek udvariatlan és a hatalmat sértő kifejezések.1 6 Több utókorra maradt kérelmen (főként a 18. századtól) valóban fel van tüntetve a megbízott neve. De korántsem az összesen. Az arisztokraták hatóságokhoz intézett kérelmeit ugyanis személyi titkáraik fogalmazták, a szegény özvegyekét és árvákét pedig leginkább az elhunyt férj vagy apa kollégái.1 7 A hivatali tisztviselővé való kinevezés iránti kérelmeket rendszerint maguk a kérelmezők fogalmazták meg, ami egyúttal bizonyítékkal szolgált arra, hogy a kérelmező jól forgatja a tollat, ismeri a hivatali stílus alapjait, és szép kézírása van. Néha bizonyítékként csatolták a latin és a német (gót) kalligráfia írásmintáit. Többen a kérelem hátoldalán feltüntették a „magam fogalmaztam" / „maga fogalmazta" kifejezést (latinul ipse fecit, németül selbst uerfasst) is. Egy erdélyi harmincadvámos özvegye, Kosta Krisztina is azt írta, hogy „magam fogalmaztam szegénységemből fakadóan" („aus Armut selbst verfasset").18 Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy egy tapasztalt ügyvéd nem javította ki a 14 Roger Chartier - Alain Boureai - Cecile Dauphin: Correspondence. Models of Letter-writing from the Middle Ages to the Nineteenth Century. Cambridge 1997. 15 PI. Johann Casimir Trickl osztrák báró egy folyamodványában azt kérte, adják ki számára magyar nemesi oklevelének másolatát, hiszen az eredeti egy a tűzvészben elégett. írásában megemlítette, hogy egy ágenst bízott meg a szükséges dokumentumok beszerzésével és a kérelem megfogalmazásával. MOL A 39, Magyar Kancelláriai Levéltár, A Magyar Királyi Kancellária Regisztratúrája, Acta generalia (a továbbiakban R 39) 5834/1777. A kérelmen fennmaradt Keresztúri József ágens neve is. A jogász és tehetséges publicista Keresztúri (1739-1794), a Magyar Királyi Kancellária alkalmazottja, nem volt nemesi származású, ezért nem számíthatott a hivatalban titkári vagy tanácsosi tisztségre. 16 Schennach, M. E: Supplikationen i. m. 579. 17 így a történelem nem őrizte meg annak a nevét, aki a Magyar Kamara elhunyt titkára, Csapó Mihály árváinak nevében kérelmet nyújtott be számukra anyagi segély kiutalására. A kérelem szerint „Anna négy, Erzsébet hét, Mihály egy éves". ÖStA, FHKA, UC, Fasz. r. Nr. 611, Subd. 1, Nr. 130 ex Jul. 1775. 18 ÖStA, FHKA, Camerale Siebenbürgen, Fond 64, Fasz. 135, 43 ex Apr. 1769. fol. 625v.
