Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Tózsa-Rigó Attila: A pozsonyi Tiltáskönyv (1538-1566) információs bázisa (Különös tekintettel a pozsonyi felső- és középréteg városon túlnyúló kapcsolatrendszerére) V/1135
mezhetjük, hogy valójában csak az adósságot jelentik be a bejegyzésben szereplő összeg erejéig. Néhány esetben azonban ennél többről volt szó. Amint az a táblázatból is kiderül, találunk olyan kitételeket, amelyek fizikai kényszer alkalmazására utalnak. Az egyik esetben az adósra vonatkoztatva a „lest halten hier"11 kifejezés szerepel, tehát az adós valószínűleg nem hagyhatta el a várost. Hasonló tartalmú kérelem olvasható az egyik tekintélyes pozsonyi polgártól, Paul Klingenschmidtől, amelyben Thomas Lerchenfeldertől követeli egy tartozás megfizetését, és egyúttal kéri, tartsák őt őrizetben („begern in verwarung zu halten"),12 mivel jelentős összeggel tartozik neki. A hagyatéki ügyekben a bejegyzést kezdeményező azért lép fel, hogy egy — valószínűleg a közelmúltban elhunyt — személy által hátrahagyott vagyonrész ne kerüljön a tiltásban megnevezett személy(ek)hez.1 3 Ezeket a rendelkezéseket több szempontból is külön kell kezelnünk a vagyonra irányuló többi tiltástól. Ilyenkor ugyanis nem a tiltott személy saját vagyonáról van szó, hiszen éppen annak hangsúlyozása a cél, hogy a kérdéses vagyonrész nem a tiltott személyiek) tulajdona. Ebből kifolyólag a legtöbb ilyen esetben tulajdonképpen nem is beszélhetünk klasszikus értelemben vett tartozásról, hiszen a tiltott személy(ek) csak akkortól vélhető(k) ténylegesen adósnak, ha nem hajlandó(k) a követeléssel fellépő másik felet a hátrahagyott javakból az őt megillető résszel kielégíteni. Másrészt témánk szempontjából külön jelentőséggel bír, hogy az itt tárgyalt kategória tiltásai mögött nem vagy csak áttételesen állhatott kereskedelmi ügylet. A források további feldolgozása szempontjából ennek a csoportnak külön értékét abban láthatjuk, hogy a hagyatékkal foglalkozó bejegyzéseknél néha hivatkoznak olyan korábbi végzésre (például végrendelet), amely a tartozás jogosságát hivatott igazolni. Néhány esetben betekintést nyerünk a korabeli polgárok családi viszályaiba. Példaként említhető egy halász özvegyének, Barbara Leuserinnek az esete, aki 1553-ban lányánál és vejénél tilt saját férjétől hátrahagyott halászeszközöket.1 4 Magától értetődő, hogy az ilyen bejegyzések kezdeményezőinek mintegy 64%-a pozsonyi polgár (az összes tiltó személy közötti részesedésük 49,3%). A pozsonyi és a bécsi polgárok kiterjedt rokonsági kapcsolataira utal, hogy a bécsi és Bécs környéki személyek képeznek még jelentős csoportot. Más városból csak elvétve találunk ilyen ügyben eljáró személyt (Nürnbergből például két polgárt). A hagyatékra vonatkozó bejegyzésekben az adósság összege (összesen 107 ilyen tiltásban szerepel idevonatkozó információ) negyven esetben a tíz forintot sem éri el. Jelentősnek mondhatók azonban a 100 forint fölötti összegek (24), és találunk három egészen nagy tételt is: 1000 Aft, 1180 Aft és 1600 Aft értékben. A részletes leírás és a szereplők miatt érdemes az utóbbi három közül az 11 AMB VB a i 1 fol. 92v. 12 AMB VB a i 1 fol. 124v. 13 Csak ritkán találunk olyan ügyet, amikor egy elhalt személy korábbi tartozásai miatt magának az elhunyt adósnak valamely vagyonrészét tiltják hozzátartozóival szemben. 14 AMB VB a i 1 fol. 99v.
