Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Varga Szabolcs: Az 1527. évi horvát-szlavón kettős „királyválasztás" története V/1075
kapcsolatában, így érthető Beriszló elutasítása, hiszen korábban ilyenre nem volt példa. A feszültségben az is közrejátszott, hogy az ízig-vérig katonabáró Bihácson tartotta székhelyét, és nem vette jó néven, hogy a szlavón rendek nem hajlandók mindent megtenni Horvátország védelméért. Összességében elmondható, hogy I. Szelim szultán uralmának végére (1520) — annak ellenére, hogy hivatalosan béke honolt a déli határon — a magyar központi kormányzat már nem tudott megbirkózni a védelem feladataival, és ez erodálta hitelét a horvát rendek szemében. Ám Szlavóniát is egyre gyakrabban érték el a török portyák, és a növekvő terhek is egyre inkább szembefordították a tartományt a bánnal. A jól informált velencei követek szerint Beriszló minden erőfeszítése ellenére sem sikerült megvédenie a rábízott tartományokat. Antonio Surian 1516-ban kelt jelentése szerint „ami az ország katonai erejét illeti, jelenleg nincsenek oly vitéz kapitányok, mint voltak Mátyás király idejében. [...] A hadászatban tudatlanok és nincs gyakorlatuk, kivéve az erdélyi vajdát, a temesvári grófot és a horvát bánt, olyannyira, hogy Modrustól egészen Zágrábig nem találni sem egy várat, sem egy várost, mert a törökök minden tönkretettek s az a szegény nép, amely ott maradt, az erdőben húzódott meg, úgyhogy amikor ezek néha valami lovast látnak arrafelé elhaladni, gyanakszanak, nem török-e az illető s az erdőkbe menekülnek előle, úgyhogy ha valaki errefelé akar utazni, kell, hogy magával vigyen élelmet, mert errefelé ennivalót nem lehet kapni. S ebben az időben, amíg ő Magyarországon követeskedett, Bosznia és Szerbia, azaz Rácország közötti területen a török 23 várat foglalt el; a határon csak Jajca maradt meg, amely megerősített helység. És a jelenben, minthogy a töröknek nincsen rabolni valójuk, nem portyáznak már azokon a horvátországi helyeken, hanem Szlavóniába kalandoznak Zágráb kapujáig".160 A beszámoló nem tagadja a bán katonai kvalitásait, ám mégis plasztikus képet fest Szlavónia pusztulásáról, amely megmagyarázza a tartomány és Beriszló közötti viszályt, amelynek csak utóbbi 1520-ban bekövetkezett halála vetett véget. A trogiri származású báró tetteiből azonban világosan látszik, hogy hiába állt egy személyben a két tartomány élén, mégis éles különbségek voltak a horvát és a szlavón rendek érdekei között. Osztrák támogatás a horvát végeken 1521. augusztus 29-én I. Szülejmán szultán elfoglalta Nándorfehérvárt,161 és ezzel még nagyobb káoszt okozott a térségben. A vár elestének híre határozott lépésre sarkallta az ifjú főherceget, Habsburg (I.) Ferdinándot is, hogy vai, Ráttkay Benedek és László Varasd vármegyei birtokai után, valamint Bakócz Tamás szlavóniai javai után az adót nem szedhetik be. Iványi B.: Memorabilia i.m 28. Ugyanígy Varasd városa is mentességet élvezett 1513-ban. Uo. 39. 160 Balogh István: Velenczei diplomaták Magyarországról (1500-1526). Szeged 1929. XVII-XVIII. 161 Ma már tudjuk, hogy a vár elvesztésében nem terhelte különösebb felelősség a budai udvart. A kor mozgósítási lehetőségei nem tették lehetővé, hogy egy komolyabb hadsereget az aratás vége előtt kiállítsanak. Az elmaradt őszi ellentámadást viszont nem menti semmi, kivétel, hogy járvány tört ki a seregben, és ezért fel kellett oszlatni a tábort. A mozgósításra 1. Kubinyi András: Mozgósítási és hadseregellátási problémák Mátyás alatt. Hadtörténelmi Közlemények 103. (1990) 66-73.
