Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Varga Szabolcs: Az 1527. évi horvát-szlavón kettős „királyválasztás" története V/1075
azonosnak értelmezhető, az országot alkotó részek ugyanis egyúttal a korona részét is képezik.4 6 A magyar koronához való ragaszkodás azzal is összefüggésben állhatott, hogy a horvát királyválasztási és -koronázási ceremónia a magyar-horvát államszövetség kialakulása miatt nem tudott hagyománnyá válni, sőt nyomtalanul elenyészett.4 7 Helyére a magyar koronázási rendtartás (ordo) került. Ezzel együtt 1102 után a horvát nemesség többségének részére elfogadható volt ez a helyzet, mert Horvátország soha nem tagozódott be Magyarországba, külön királyság (regnum) maradt, és ezzel együtt vált a magyar korona részévé (membrw/n). Az önálló királyság tudatát mindvégig számon tartották, annak ellenére, hogy tudták, királya a magyar király. A „normális" eljárás valószínűleg az lett volna, hogy a magyar király — miután Székesfehérváron Magyarország királyává koronázták — elmegy Horvátországba, és ott horvát királlyá koronáztatja magát. Ám úgy érezték, erre nincs szükség, és így ez elmaradt. A székesfehérvári koronázással a magyar király egyúttal Horvátország királya {rex Croatiae) is lett. így került be a királyi titulatúrába is Árpád-házi Kálmán dalmáciai bevonulása után (1102) (Dei gratia rex Hungáriáé, Dalmatiae et Croatiae), ám az mindenki számára világos volt, hogy ez egy másik ország, amelyik sok tekintetben megőrizte az önállóságát. Horvátország tehát nem Magyarország megyéje vagy tartománya, hanem egy külön társult országa volt, még ha ez a kapcsolat — már eltérő nagyságuk miatt is — nem lehetett egyenrangú.48 Ezt az is jelzi, hogy a középkor folyamán a horvát rendeknek abba sem volt beleszólásuk, ki legyen következő koronás uralkodójuk. Nem csupán arról nincs ismeretünk, hogy a koronázás ünnepélyes alkalmával képviseltették volna magukat a rendek, de úgy tűnik, még a királyválasztó országgyűlésekre sem kaptak automatikusan meghívót. Minderre csupán az alább tárgyalandó események miatt hívjuk fel külön a figyelmet, hiszen a korabeli horvát nemesség számára ez semmilyen problémát nem jelentett. A zökkenőmentes kapcsolatokat az is segítette, hogy a Kapela-hegységtől az Adriai-tengerig tartó terület — amelynek Knin (Tinnin) volt a központja — státusából fakadóan tág autonómiát élvezett. Megmaradt saját középszintű területi közigazgatása, nem került bevezetésre a magyar vármegyerendszer. Egyházszervezetét sem tagolták be a magyar katolikus hierarchiába, független volt az esztergomi érsektől. A horvátok bíráskodás tekintetében is megőrizhették saját jogszokásaikat, a magyar büntető törvények itt nem kerültek bevezetésre. Ennek ellenére — valószínűleg magyar hatásra — a peres ügyek eljárási rendje, 46 Uo. 246. 4/ Bár felmerült, hogy a koronázási jelvények közül a hüvelybe dugott kard eredetileg a horvát királyi kard lett volna, ám ezt források nem erősítették meg. Kari Vocelka: A beiktatás ceremóniája. Rubicon 3. (1992: 6.) 11-13. A koronázási kard problematikájára 1. Szabó Péter-. A meztelen kard szerepe a vegyes házakbeli királyok hatalmi szimbolikájában. In: „Kard és Koszorú". Ezer év uralmi és katonai jelképei. (A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 4.) Bp. 2001. 33^45. Az pedig a 17. századi eposzirodalom kitalációja, hogy a magyar királyi jogart Kálmán kapta volna a megszemélyesített Horvátországtól. „A király [ti. Kálmán] trónján ül, fején a koronával, kezében a királyi jogarral, amit Kroacija adott neki, amikor uralma alá hajtotta." Bajza József: Horvát eposz Kálmán királyról. Budapesti Szemle 211. (1928) 22-23. 48 Engel Pál: A középkori Magyar Királyság intézménye. Rubicon 7. (1996: 1-2.) 55-56.
