Századok – 2008

KRÓNIKA - Varga János (1927-2008) (Gergely András) IV/1068

nyelv szerepéről értekezett a reformkori Magyarországon. 1964-ben — a későbbi nagymonográfia előlegezéseként — a telektulajdon történetét tekintette át a feudalizmus utolsó századaiban. De ugyanebben az évben Jókai hőseivel foglalkozó tanulmányt is közölt. Sokoldalúsága soha nem ment az alaposság rovására. Szenvedéllyel kutatta azokat a kérdéseket, témákat, amelyek érdekelték vagy amelyeket megbízásul kapott. Az 1960-as évek elején a két kötetes (Molnár Erik szerkesztette) Magyarország története összefoglalás számára készíthette el 18. század és a 19. század első felének történetét. Az 1964-ben megjelent kötetekben első ízben mutatkozott meg szintézisalkotó képessége. Az 1960-as években hatalmas munka elkészítésébe fogott, amelyet monográfiákat sorjáztató életművén belül is a magnum opusként jellemezhetünk. Hosszú éveken át gyűjtötte anyagát a levéltárakban, s rendezte céduláit egy hatalmas asztalon a Történettudományi Intézetben. A többszáz oldalas munka Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556-1767 címmel jelent meg 1969-ben. Négy évtized távolából még jobban kiemelkedik e munka historiográfiai jelentősége: Varga János kutatásai tisztázták, hogy a „második jobbágyságként" számon tartott kora újkori magyarországi társadalomtörténeti fejlemények nem a majorsági gazdálkodás megjelenésével és munkaerőigényével függnek össze. A röghözkötési tendenciák jóval korábban megjelentek, s a legerősebben ható tényezőket alighanem a demográfiai fejlődésben kell keresni. A ritkábban lakott közép-európai területeken a munkaerő értékesebb volt, mint a föld, ezért a jobbágyok költözésének akadályozása a birtokos nemesség közös érdeke volt, amelyet persze bomlasztott egyes csoportjainak a munkaerő megszerzésére, áttelepítésére vonatkozó igénye. A magyar társadalmi-demográfiai fejlődést a 16-17. század háborúi tovább torzították, erősítve a szabad költözést akadályozó földesúri-nemesi politikát. Evvel egyidőben a szabadköltöző rétegek megjelenése nem ellentétes tendenciát (netán alternatívát) tükröz, hanem az ekkor tovább deformálódott társadalmi fejlődés következménye, úgy is mondhatjuk: mellékterméke. Az országos igazgatás, a megyék és az uradalmak anyagát egyaránt feldolgozó kutatás eredményei a maga bonyolultságában, nehezen általánosítható voltában állítják elénk a kora újkori magyar társadalmi fejlődést. Varga vizsgálódásainak középpontjában a szabad költözés kérdései állnak, mert ehhez kapcsolódva tudott a jobbágyság gazdasági előnyöket kiharcolni. Varga fontos eredménye, hogy a jobbágyköltözést törvény 1556 óta ugyan nem tiltotta, de a költözés „szabályozásának" megyei hatáskörbe történő utalása a költözés ellehetetlenítéséhez vezetett. A vármegyék megerősödése a központi államhatalommal szemben nem utolsósorban e társadalmi szabályozási kérdések eldöntése monopolizálásán alapult, s a vármegyei szintű szabályozás az eltérő területi igényeknek éppúgy megfelelt, mint a nemesség eltérő birtoknagyságon alapuló erőviszonyainak. A problémakör taglalását a későbbi korokban követi nyomon A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767-1849 című kismonográfia (1967), amely már az államhatalom által egységessé formált jobbágyi társadalom csoportjait mutatja be a feudalizmus utolsó évtizedeiben. Varga itt megint csak régebbi leegyszerűsítéseket meghaladva tárta fel azokat az ellentétes tendenciákat, amelyek részint a paraszti telki állomány gyarapodásához, részint a zsellérség ará-