Századok – 2008

KRÓNIKA - Varga János (1927-2008) (Gergely András) IV/1068

VARGA JÁNOS 1927-2008 Varga János szegényparaszti családban született Vas megye egyik kicsiny falujában, Sótonyban. Talán a hajdan Batthyány-birtokokhoz tartozó község múltja adott indítást a történész pályaválasztásához? Aligha, hiszen Varga János, aki 1947-ben érettségizett Szombathelyen, először a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be, s csak fél év után lépett át a bölcsészkarra, ahol Eötvös kollégista lett. Tanulmányait történelem-levéltár szakon fejezte be, majd az egyetem középkori történeti tanszékére került tanársegédként. Az 1956-os forradalom már az akkori Történettudományi Kar dékánhelyettesi tisztségében találja. Ekkor a Forradalmi Diákbizottság elnökévé is megválasztották. 1957-ben a Történettudományi Intézetbe helyezték, egészen 1968-ig itt folytatta kora újkori kutatásait. Ezután átlépett a magyar levéltári igazgatásba, minisztériumi osztályvezető, majd a Levéltári Igazgatóság vezetője lett. Jelentős szerepe volt a magyar levéltárügyre vonatkozó jogszabályok megalkotásában. 1978-tól nyugdíjazásáig, 1990-ig az Országos Levéltár főigazgatója volt. 1990-1994 között az MDF országgyűlési képviselőségét vállalta el. Alma materének, az ELTE-nek címzetes egyetemi tanára lett. 1848-as tárgyú munkájával 1955-ben szerezte meg a történettudományok kandidátusa fokozatot. 1965-ben a kétkötetes magyar történeti szintézis egyik szerzőjeként akadémiai díjat kapott. A kora újkori jobbágyrendszerről készített értekezésével 1972-ben lett a történettudományok (MTA) doktora. A levéltárügy terén végzett eredményes munkájáért 1982-ben Szabó Ervin emlékéremmel tüntették ki. Történettudományi kutatásait 1985-ben Akadémiai Nagydíjjal ismerték el, majd 1990-ben az MTA levelező, 1998-ban rendes tagja lett. 2000-ben Széchényi Ferenc díjban részesült. 2005-ben nyújtották át neki a legnagyobb magyar tudományos elismerést, a Széchenyi-díjat. 2007-ben a köztársasági érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Varga János tudományos életműve kivételesen sokoldalú, hallatlan szorgalmú tudósról és a magyar történelemről alkotott képünket számos ponton újjáformáló eredményekről tanúskodik. Nemcsak kortársai között, hanem a magyar történetírás történetében is ritka teljesítmény, amikor valaki egy-két éven belül egészen különböző korszakokra és eltérő területekre vonatkozó publikációkkal jelentkezik. 1952-ben Varga első nagy tanulmányában a paraszti íoldközösség viszonyait elemezte, a következő évben pedig már az 1848-as őszi gerillaharcokkal foglalkozó monográfiával jelentkezett: Népfelkelő és gerillaharcok Jellasics ellen 1848 őszén. (Utóbbi művét, illetve a vitát, amely kandidátusi értekezése elfogadtatásához kapcsolódott, a dogmatikus történetszemlélettel való első markáns szembefordulásként méltathatja a magyar historiográfia.) Néhány év múltán, 1958-ban már a reformkori bihari nemesség hitelviszonyairól olvashattunk tőle tanulmányt. 1960-ban éppúgy publikált a 17. századi borkezelésről, mint a Görgei-kérdésről. Újabb esztendő múltán pedig a