Századok – 2008

KRÓNIKA - Spira György (1925-2007) (Zachar Péter Krisztián) IV/1063

rint a magyar írók, kutatók mily helytelenül mellőzik az egyes külhoni helynevek magyar megnevezésének használatát. Ezzel egy időben a vajdasági Újvidéken látott napvilágot „Hrabovszky altábornagy tévelygései Péterváradtól Alamócig" című munkája, amely egyben utolsó önálló monográfiája is volt. A péterváradi, majd budai főhadparancsnokként ténykedő Hrabovszky János altábornagy 1848-49-es pályafutásán keresztül mutatta be a magyar-szerb-horvát viszony bonyolultságát, a Batthyány-kormány, az udvar és Jellacic kapcsolatát, a katonai ellenforradalom kibontakozását, s az esküi és rokonszenvei között őrlődő cs. kir. tisztikar dilemmáit. Spira munkássága során Széchenyi személye mindig központi szereplő maradt. Nemcsak az évekig elfektetett első kötet, de annak népszerűsítő változata („Széchenyi a negyvennyolcas forradalomban", 1979), majd egy háromkötetes Széchenyi-válogatás szerkesztése révén is sokat tett a „legnagyobb magyar" 1848-as ténykedésének megismertetéséért („Széchenyi István válogatott művei", 1991). Minden bizonnyal a politika által újólag elővett Széchenyi-Kossuth vita is hozzájárult ahhoz, hogy 2005-ben a lehető legegyszerűbb cím alatt adja közre ismételten tanulmányait „Széchenyiről". Egyértelművé tette, hogy csak az járhat el a nagy ős nevében, aki komolyan veszi intelmeit, és saját kora problémáira keresi a megfelelő választ. Mindennek során hajlandó volt saját korábbi nézeteinek is a revideálására, és kereste a reális történelmi képet, ugyanakkor alapelveihez mindvégig hűen ragaszkodott. Meg volt győződve Széchenyi szavainak igazságáról: „nem a vak használ honjának, hanem a szemes, nem a mindent dicsérő, hanem az igazmondó", és saját magát mindvégig ez utóbbi jelzővel igyekezett azonosítani. „Ha történelmünk hajlamos is arra, hogy ellentétes szélsőségek között ide-oda hányódva haladjon előre — írta még 1984-ben —, legalább a történelemről bennünk kialakuló képet kellene óvnunk a majd ilyen, majd amolyan irányú túlzások torzító hatásától." Miközben minden írását a legaprólékosabb jegyzetekkel és számtalan levéltári forrással látta el, egyre gyakrabban vitatták korábbi munkái miatt személyét. De Spira kitartott, még akkor is, amikor a betegség lassan legyűrte szervezetét. Noha szellemileg mindvégig friss maradt, és kézzel, illetve az utolsókig írógépen írt levelei is töretlen tettvágyról tanúskodnak, a testi gyengeséggel nem tudott szembeszállni. Ha nehezen is és bottal, de elszántan a bécsi Staatsarchiv kutatótermeit rótta; azonban a Sors úgy döntött, hogy 2007-ben számos nagy kortársával szinte egy időben vet véget földi pályájának. Rázsó Gyula, Kubinyi András, Kosáry Domokos, illetve Gerics József mellett már Spira György sem élhette meg az idei esztendőt. Személyében a hazai 1848-49-es kutatók doyenje távozott. Életműve nyilván nem hibátlan — ahogy egyetlen történetíróé sem az —, de az általa feltárt jelentős forrásanyag miatt megkerülhetetlen. Széchenyi-kötete, Budapest-monográfiája, tanulmányainak öt kötete mind-mind a hazai negyvennyolcas historiográfia maradandó munkái közé tartoznak. S csak remélni lehet, hogy kötetben meg nem jelent tanulmányaiból is jelenik még meg újabb válogatás. Zachar Péter Krisztián