Századok – 2008

KRÓNIKA - Spira György (1925-2007) (Zachar Péter Krisztián) IV/1063

SPIRA GYÖRGY 1925-2007 Egy életmű retrospektív áttekintése soha sem lehet ténylegesen objektív és elfogulatlan. Különösen nehéz ez akkor, ha a történet főszereplője a történettudomány vitatott személyisége és munkásságát tekintve mind a napig megoszlanak róla a vélemények a kollégák és kortársak körében. Ugyanakkor jelen sorok írója sem lehet mentes a személyes találkozások, az önzetlen segítségnyújtás élményei alól, így miközben kritikai szemmel tekint egy jelentős oeuvre egészére, nem hallgathatja el szimpátiáját és megbecsülését sem a nagy előd iránt. 2007. december 3-án a második világháborút követő hazai történetírás egyik kiemelkedő alakja, a 82 éves Spira György távozott az élők sorából. Az utolsó éveiben a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének nyugdíjas tanácsadója számára az életcélt az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc történetének kutatása jelentette. A második világháborút követő történetírásban Spira György nemcsak a társadalmi változásokat középpontba állító összefoglalásaival, de az egyes kisebb résztémák aprólékos feldolgozásával is hozzájárult a korszakról alkotott ismereteink bővítéséhez. Spira György 1925. április 4-én született Budapesten Spira Zsigmond és Hamberger Ilona gyermekeként. A bölcsészettudományok iránti érdeklődése korán megmutatkozott, ám ő sem kerülhette el a vészkorszak borzalmait. A sárga csillag viselésére kényszerítve 1943-1944 során a Délvidékre került munkásszolgálatosként. A Radnóti Miklóst is soraiban tudó, bori erőltetett menettel 1944 októberében az újvidéki selyemfonógyárba érkezett, mivel a szovjet csaptok előretörése után a munkatábort felszámolták. Innen a selyemfonóból sikerült egy magyar tiszt segítségével megmenekülnie, mielőtt a menet kíséretét SS-tisztek vették volna át. A világháború alatti borzalmak nagymértékben befolyásolták történelemszemléletét, és számára a szovjet hadsereg 1945. évi magyarországi jelenléte ténylegesen felszabadulásnak volt tekinthető. A háborút követően a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem padsorait nyomta, hol 1948-ban végzett. Már egyetemi évei alatt jelentek meg — igaz nem történelmi jellegű — munkái, elsősorban versei és elbeszélései. Ugyanakkor az 1848. márciusi forradalom centenáriumi megemlékezés-sorozata alapvetően meghatározta későbbi érdeklődési körét és munkásságát. így egyetemi tanulmányait követően már 1949-től az MTA Történettudományi Intézetében dolgozott; egészen 1995. évi nyugdíjba vonulásáig az intézmény munkatársa, majd főmunkatársa és tudományos tanácsadója volt. Ezt követően pedig nyugdíjas tanácsadóként segítette a TTI munkáját. A tudományos közéletbe történt bekapcsolódását követően az elsők között 1952-ben szerzett kandidátusi fokozatot „Széchenyi a negyvennyolcas forradalomban" című értekezésével, majd 1981-ben akadémiai doktorátust a Széchenyi 1848-as működését bemutató kötetének második kiadásával („1848 Széchenyije és Széchenyi 1848-a"). Munkássága során mindvégig jelentős