Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Zrínyiek a magyar és a horvát históriában (Ism.: Molnár Antal) IV/1053

rendezése alapvetően a kronológiai rendet követi, de határozottan tetten érhető a tematikai csoportosítás igénye is: az egymást követő írások sokszor kifejezetten párbeszédet folytatnak egymással. Az első tanulmányt Damir Karbic, a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa készítette a család őseinek, a brebiri Subicsoknak a korai (1322-ig tartó) történetéről (15-38). A Subics nemzetség története számunkra elsősorban az Árpád-ház kihalását követő időszak trónviszályainak korából lehet ismerős: ez a dinasztia — akárcsak Magyarországon Csák Máté, Aba Amádé, Borsa Kopasz vagy a Kőszegiek — egész országrésznyi terület szinte független urává vált, kezükben tartották a Horvát Királyság tisztségeit és méltóságait, hatalmuk Bosznia és Hercegovina szomszédos területeire is kiterjedt. Bár az Anjou-házzal való küzdelemben végül alulmaradtak, a nemzetségből származó családok, mint például a Zrínyiek, a későbbiekben is döntő szerepet játszottak a Horvát Királyság életében. A tanulmány talán legnagyobb érdeme, hogy végre magyarul is olvashatunk horvát történész által írott dolgozatot a déli országrész legnagyobb tartományurairól, Subics Pálról és Subics Mladenről, szervesen kiegészítve a magyar kutatók, többek között Engel Pál és Kristó Gyula vonatkozó kutatásait. A kora újkorral foglalkozó dolgozatok sorát Pálffy Géza írása nyitja meg a Zrínyi családnak a Habsburg Monarchia és a Magyar Királyság arisztokráciájában elfoglalt helyéről (39-65). A tanulmány a szerző szélesebb ívű kutatómunkájához kapcsolódik, amely során a Magyar Királyság intézményeinek és politikai elitjének a birodalomhoz fűződő viszonyát vizsgálja. Ennek keretében mutatja be a Zrínyiek szerepét a 16. században formálódó új, egyszerre „nemzeti" (magyar-horvát) és nemzetek feletti arisztokráciában. Pálffy tanulmánya igazából nemcsak egy a tizennégy közül, hanem méltán nevezhetjük a kötet „programadó" dolgozatának, amint erre már a szerkesztők is utaltak a bevezetésben. A szerző többi munkájához és frissen elkészült nagydoktori értekezéséhez hasonlóan ennek az írásnak is alapvető célkitűzése, hogy a 19-20. századi, romantikus és nemzet-központú történetírói hagyományt kiigazítva visszahelyezze a 16-17. századi magyar (és természetesen horvát) politika útkeresését és döntéseit a korszak reális, egyszerre birodalmi és rendi feltételrendszerének keretei közé. Ebből a perspektívából a közép-európai arisztokrácia, köztük a Zrínyiek, és mindenekelőtt a két (IV és VII.) Miklós politikai orientációi és tényleges lépései sokszor teljesen más, sokkal koherensebb értelmezést nyernek. Pálffy az alapvető intézmény- és társadalomtörténeti koordináták felvázolása után részletesen bemutatja a szigetvári hős és a költő-hadvezér politikai és katonai pályáját, családi kapcsolatrendszerét és birtokszerzéseit, új adatokkal világítva meg a két arisztokrata különböző, csak az utókor számára összeférhetetlen lojalitásait és identitásait. A következetes logikával felépített és nagyon alaposan dokumentált tanulmány nemcsak szemléletileg jelent fontos újdonságot a kiterjedt Zrínyi-szakirodalomban, hanem számos fontos ponton (így például az ifjabb Miklós feleségei és „katonai főparancsnoksága", az önálló magyar hadsereg eszméje vagy a bécsi udvarnak a téli hadjárathoz való viszonya tekintetében) igazítja ki a korábbi kutatások megállapításait. Az itt ismertetett kötet sorozatcíme szerint egy „hősgaléria", ennek megfelelően öt, szorosabb értelemben vett életrajzot is tartalmaz. Ezek közül az első Bessenyei József írása Zrínyi (IV) Miklósról, a szigetvári hősről (67-86). Ez az írás szempontjai és retorikája alapján is inkább a hagyományos történetírói iskola jellemzőit mutatja: az elmúlt száz év kutatásainak alapos, adatgazdag összefoglalását nyújtja, vagyis elbeszéli a Zrínyi életútját a kevéssé ismert ifjúkortól egészen a hősi halálig. A pályakép különösen két ponton válik igen plasztikussá: Zrínyinek a Szapolyai és Ferdinánd közötti trónviszály során követett politikája, illetve Szigetvár ostroma bemutatásakor. Ezeket a súlypontokat nyilván a (részben a szerző munkásságához is köthető) kutatási előzmények jelölték ki. A következő tanulmány a szigetvári hős fiának és unokájának, Zrínyi IV és V Györgynek a portréját rajzolja meg (87-112), szerzője pedig Natasa Stefanec, a Zágrábi Egyetem docense. Stefanec annak a horvátországi harmincas történész-nemzedéknek a tagja, akik alapos levéltári kutatások birtokában, közép-európai kitekintéssel foglalkoznak a kora újkor kutatásával, ennek bizonyítéka többek között a jelen tanulmány egyik főhőséről írott, időközben (2001-ben) napvilágot látott monográfiája. AIV és VII. Miklós közötti Zrínyi-nemzedék viszonylag kevéssé ismert a magyar történetírásban, és sokszor még a tankönyvek és a népszerűsítő munkák sem tudják eldönteni, kije is volt az ifjabb Miklós az idősebbnek. A horvát szerző írása így már eleve fontos összegzése a két Györgyre és testvéreikre vonatkozó tudnivalóknak. Emellett a dolgozat kiemelkedő értéke, hogy a család történetének 1566 és 1623 közötti évtizedeit sokoldalúan rajzolta meg. Megismerhetjük politikai és katonai tevékenységüket, birtokpolitikájukat és gazdálkodásukat, építészeti és irodalmi mecenatúrájukat, végül felekezeti orientációjukat. Ebből a gazdag tablóból különösen izgalmas az a