Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Gyula Kristó: Ardealul timpuriu (895-1324) (Ism.: Kovács Szilvia) IV/1047

Gyula Kristó ARDEALUL TIMPURIU (895-1324) (Biblioteca de Istorie Medie din Szeged 20.) Atelierul de Istorie Medievale din Szeged, Szeged 2004. 396 o. A 2004 elején meghalt Kristó Gyula kivételes tudós egyéniség volt. Hatalmas méretű szakirodalmi produktivitása a magyarok legkorábbi történetétől a mohácsi csatáig terjedt. Munkái szintetikus látásmódról, nagy ívű összefüggések meglátásáról és a források feltétlen tiszteletben tartásáról tanúskodnak. Legjelentősebb művei az Árpád- és az Anjou-korral kapcsolatosak. Ebbe az időkeretbe helyezhető a magyarul 2002-ben a Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 18. köteteként napvilágot látott A korai Erdély (895-1324) című könyve is, amely egy évvel később megjelent angol (Early Transylvania (895-1324). Budapest, 2003.), majd — sajnos, már csak a szerző halála után — román nyelven is. Az angol nyelvű kiadást a magyarnál bővebb jegyzetapparátussal, míg a román nyelvű munkát egy új fejezettel is kiegészítette, amelyben összefoglalja Erdély szerepét a Magyar Királyságban a vizsgált korszakban. 2006 tavaszán pedig a Német Szövetségi Köztársaságban jelent meg német nyelvű változata. Kristó Gyula célja ezzel a román nyelvű kötettel nem más, mint a magyar történetírás régi adósságának törlesztése, vagyis az új kutatási eredmények bemutatása egy olyan olvasóközönségnek, amely érintett a kérdésben. A könyv tulajdonképpen a román történészek felé tett baráti lépés is egyben. Mivel a szerző több évtizeden keresztül tanulmányozta Erdély történetét, számos résztanulmányt tett közzé e témában. Itt csak néhány fontosabb tanulmányára utalok: Kán László és Erdély. In: Tanulmányok az Árpád-korról. (Nemzet és emlékezet) Bp. 1983. 275-279.; Erdély XI-XIII. századi történetéhez. In: Tanulmányok Erdély történetéről. Szerk. Rácz István. Debrecen 1988. 267-269.; A 10. századi Erdély politikai történetéhez. Századok 122. (1988) 3-35.; Néhány erdélyi helynévről. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály, Kiss Jenő. Bp. 1991. 386-393.; Erdély a korai magyarországi elbeszélő forrásokban. Korunk 11. (2000: 7.) 29-30.; Keán, Szent István király ellenfele. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Historica 98. (1993) 15-28.; Keánok a Kárpát-medencében. Erdélyi Múzeum 58. (1996) 51-54. Kristó Gyula mindig igazi szakmai kihívásnak tartotta Erdély érzelemmentes, csak a tényeken alapuló történetének megírását. A román, magyar és szász történészek mindeddig ugyanis elsősorban etnikai szempontból közelítettek a témához. A szerző szerint viszont Erdély korai történetének kutatása „nem merülhet ki az eredetkérdésben, nem szorítkozhat a »ki volt itt előbb?« megválaszolására" (10.). Erdély története nem osztozkodás kérdése, hanem a történelmi tényeké. Ugyanakkor jogosan utasítja el a román történetírás azon gondolatát, amely szerint a „történeti képzeletbeliség" saját forrásait fel lehet használni a történetírásban. A történetírásban nincs helye nemzetpolitikai szempontoknak, hanem csakis a megbízható forrásokat lehet figyelembe venni, és azok érzelem- és politikamentes elemzéséből kell következtetéseket levonni. Ily módon, vagyis a forrásokra építve, lehetőség van Erdély történetének elfogulatlan bemutatására, ezt bizonyítja ez a könyv, amelyben a szerző különböző forrástípusokra — az írott kútfők, a nyelvészet és a régészet szolgáltatta adatokra — támaszkodva mutatja be a térség történetét a magyar honfoglalás évétől 1324-ig. A könyv két jól elkülöníthető része közül az elsőben a szerző miután ismerteti Erdély fogalmát, rátér a magyarság e területen történő letelepedésének tárgyalására. A források alapján tudjuk, hogy a honfoglaló magyarság a 9. század végén Erdélyt nem szállta meg, hanem csak átvonult a nomád életmód számára kedvezőbb Alföld felé. Ekkor csak a védelmi szerepet betöltő harcosok maradtak Erdély nyugati részén. Csupán a 10. század második felében történő változások — a kalandozó hadjáratok vége és a törzsek-nemzetségek szabad, de elszegényedett tagjainak alávetése — következtében került sor lassú folyamatként Erdély magyar benépesítésére. A 10-11. század fordu-