Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Weisz Boglárka: Vásártartás az Árpád-korban IV/879
VÁSÁRTARTÁS AZ ÁRPÁD-KORBAN 893 sága mögött a budai vásárvám-tarifa normál tarifa jellegét kereste, s ezzel magyarázta, hogy a gölnici vám szabályozásakor a budait tekintették mintának.90 Ha azonban megvizsgáljuk az Árpád-kori, valamint a kora Anjou-kori vásárvám-szabályzatokat, akkor azt látjuk, hogy a budai vámszabályzatot csak a gölnici vásár esetében vették át: mindenegyes vámszabályzat az adott vásár viszonyait tükrözte. Véleményünk szerint a budai és a gölnici vásárvám-szabályzat valóban szembetűnő hasonlóságának magyarázatát más körülményben kell keresnünk, kézenfekvő például annak feltételezése, hogy a vámbirtokos személye — a margitszigeti apácák — lehetett azonos e két vámszedőhelyen. A vásárvám szedésének legkezdetlegesebb formája — a közlekedési vámokhoz hasonlóan — az általányban kiszabott vám lehetett. A vámszedés alapja az áruszállító szekér vagy a megrakott ló volt. Ezt a módszert örökítette meg a beregszászi vámszabályzat, amikor egy szekér után 1 dénár vámot írt elő, illetőleg a gölnicbányai vámszabályzatban található azon tétel, mely egy megrakott ló után szintén 1 dénár vám fizetésére kötelezte a kereskedőt. A putnoki vámszabályzat ezen eljárás valamivel fejlettebb formáját mutatja, mivel különbséget tett a megterhelt és az üres szekér között, kisebb vámösszeget írva elő az áru nélkül érkező szekérre.91 A vámszedés fejlődése során a következő lépcsőfokot a tarifáit vám bevezetése jelenthette, mely az egyes árufajtákra meghatározott összeget rótt ki, de a vámszedés még mindig a szállítóeszköz, vagy kisebb szállítási egység (darab, vég, mázsa, hordó, köteg) alapján történt. A vásárvám-szabályzatokban ezt az eljárást figyelhetjük meg a leggyakrabban, így például a gabonák vámolásánál az esztergomi, a budai és a gölnici vámtételek között. E módszeren belül találunk még finomításokat is a vám kiszabásánál, melyek igyekeztek figyelembe venni az egyes árufajták értékét is. így például az esztergomi vámszabályzatban különbséget tettek a különböző területekről (Szerémség, Somogy, Zala,92 Sokoró,93 illetve egyéb vidékek) származó borok vámolásakor. A szerémségi bor után, mely a kor legismertebb borvidékéről származó nedű volt, magasabb vámösszeget kellett fizetni, mint az egyéb területekről származó borok után. Ugyanakkor a vámszabályzat támogatta a helyi kereskedőket, hiszen nekik kisebb vámot kellett fizetniük a szerémségi bor után, mint a szerémségieknek. A budai és a gölnici vámszabályzat ugyan külön tételként említi a vásárra, illetve az éléskamrába vitt bort, de a vám nagysága mindkét esetben 2 pondusnak felelt meg. A vámszabályzatok egyéb áruk kapcsán is különbséget tettek az áru 90 Domanovszky S.\ Harminczadvám i. m. 46.; Szűcs Jenő: A gabona árforradalma a 13. században. Történelmi Szemle 27. (1984) 6.; Pach Zs. P: „Harmincadvám" i. m. 17. 91 A vámtételek nagyfokú rokonságot mutatnak a közlekedési vámokkal, és ez felveti annak lehetőségét, hogy a diploma nem a forum liberumon behajtható vámot, hanem a településen beszedett közlekedési vámot őrizte meg. E gyanút nem a szekerenkénti vámolás, hanem az üres szekér vámolásának gyakorlata erősíti. 92 A Zala megyei bortermeléshez 1. Holub József: Bortermelés Zala megyében 1526 előtt. A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960. 181-202. 93 A sokorói szőlészethez 1. Gecsényi Lajos: Adatok a Győr környéki szőlőművelés történetéhez a XII-XVII. Században. Győri tanulmányok 9. (1988) 19-38.
