Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Grebeni Hermanfi László alnádor. Egy tekintélyes szlavón köznemesi politikus pályaképe (Első közlemény) IV/843
GREBENI HERMANFI LÁSZLÓ ALNÁDOR 875 kis mértékben: halála előtt egy Bálint nevű izdenci kereskedő 700 forinttal tartozott neki „azon dolgokon felül, melyeket a készített jegyzék szerint átvettem tőle." Bálint testvére, a püspökszerdahelyi Jure, ugyancsak kereskedő, 400 forinttal maradt adósa.258 A régió politikai súlyának bizonyítéka, hogy a szlavón, illetve körösi nemesek gyakran tartották itt gyűléseiket: Racsán (1414),259 Zdencen (1441,1446,1478),260 Jakószerdahelyen (1466), 261 Megyericsén (1474, 1475, 1486, 1490, 1496),262 vagy, valamivel északabbra, de még mindig Körös megye szívében, Besenyőszentbenedeken (1443)263 és Rojcsán (1473). 264 A Hermanfi birtokok szervezetéről, igazgatásáról sajnos alig tudunk valamit. 1481-ben említik Hermanfi László újudvari provisorát, Balázst, amikor éppen a Kamarja folyón álló malmát égetik fel.265 1490-ben pedig egy másik, Mihály nevű udvarbírájáról hallunk, aki Budán jár el urai (László és Boldizsár) képviseletében.266 Alapos okkal gondolhatjuk, hogy a nagyobb uradalmak mindegyikét egyegy provisor igazgatta, még ha erre bizonyíték nincs is. A jelek arra utalnak, hogy igen komoly állattenyésztés folyt elsősorban Mogor tartozékain. Hermanfi a végrendeletében említést tett az ott legeltetett borjakról (vituli), és a temetési lakomához szükséges disznókat és más állatokat is részben onnan, részben a kristallóci uradalomból rendelte kiutalni. A latkovinai erdőket a szomszéd berstyanóci jobbágyok is szívesen használták makkoltatásra,267 míg Kapitánfi András desnicei jobbágyai innen hajtották el László úr állatait pásztoraikkal együtt.268 A Drágfiak vasmegyericsei várnagya Hermanfi egyik tamasovci jobbágyán hatalmaskodott, aki éppen Tamasovc határában legeltette a barmait.269 László úr egy egész kondát, „amelyet a Ztrycz nevű kondás szokott őrizni", hagyott a feleségére, Orsolya asszonyra.270 Hermanfi László gondos gazdálkodásának ékes bizonyítékai azok az összeírások, amelyek ebben az időszakban még kivételszámba mennek. Már esett szó a kristallóci uradalom részletes összeírásáról, amelyet 1472-ben készíttetett László úr. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy az uradalom falvaiban hét kovács, három szűcs, két szabó (sartor), valamint egy-egy ács, varga (sutor) és kereskedő (institor) lakott. A többi uradalomból hasonló összeírás nem maradt fönn, ismere-258 Item Valentinus institor de Izdencz obligatur michi septingentis florenis dempto precio rerum illarum quas ab eodem recepi secundum registrum factum de eisdem. Item fráter prefati Valentini Jure dictus de Zerdahel episcopali similiter institor tenetur in quadringentis florenis — DL 107 608. 259 Mályusz E.\ Szlavóniai és horvátországi pálos i. m. (Hetedik közlemény). Levéltári Közlemények 10. (1932) 113., DF 277 021. 260 DL 103 594., DL 103 615., DF 252 069. 261 DL 33 815. 262 DL 102 185., DL 107 022., DF 268 107., Mályusz E;. Szlavóniai és horvátországi pálos i. m. (Harmadik közlemény). Levéltári Közlemények 6. (1928) 163-164., DL 104 051. 263 DF 256 531. 264 Mályusz E.\ Szlavóniai és horvátországi pálos i. m. (Harmadik közlemény). Levéltári Közlemények 6. (1928) 157-158. 265 DL 103 861. 266 DL 101 097. 267 DL 107 017. 268 DL 102 199., DL 103 814. 269 DL 102 203. 270 „gregem porcorum quem custodire sólet pastor nomine Ztrycz" - DL 107 608.