Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Grebeni Hermanfi László alnádor. Egy tekintélyes szlavón köznemesi politikus pályaképe (Első közlemény) IV/843

876 PÁLOSFALVI TAMÁS tes viszont két hegyvám-regisztrum, az egyik 1478-ból, 271 a másik 1489-ből. 272 A két jegyzék ugyanúgy a szőlőből származó jövedelmek fontosságát mutatja, mint Hermanfí László szőlővásárlásai és zálogvételei, valamint a zágrábi püs­pökkel a bortized ügyében folytatott elkeseredett viták. A csak szőlőműveléssel foglalkozó jobbágyok mellett, akiket például a desnicei szőlőhegyen látunk, Hermanfí László csaknem minden jobbágyának voltak szőlői: egy újudvari job­bágyának például a Kapitánfíak emberei a garignicai promontoriumon lévő pincéjéből vitték el a borát a szőlőre vonatkozó okleveleivel (!) együtt,273 míg máskor a Décsei Rohfíak hatalmaskodtak az egyik latkovinai jobbágy szőlő­jén.274 A Mogor és Berstyanóc közötti erdőben Hermanfí László egy falut is tele­pített.275 Azt persze, még hozzávetőlegesen sem lehet megállapítani, hogy Hermanfí László jövedelmeinek mekkora hányadát tehették ki a szőlőből szár­mazó bevételek. Az bizonyos, hogy e jövedelmek számottevőek voltak, mert valamiből fi­nanszírozni kellett a birtokvásárlások mellett a budai utazásokat, költséges és hosszadalmas pereskedéseket is. Úgy tűnik, hogy Hermanfí László építtette újjá az újudvari kastélyt,276 székhelyét mégsem itt, hanem Kristallócon tartot­ta. Itt egyezett ki 1477-ben Osvát püspökkel,277 és többször is itt állíttattott ki oklevelet barátjával, Gudovci Péter szlavón viceprotonótáriussal,278 végül itt, a kristallóci Szent Kozma és Dámján templomban temetkezett.279 Alighanem itt készítette végrendeletét is, mert a tanúk közül négyen (Józsafí László, Kristal­lóci Tarkó Antal, Miklós kristallóci plébános és a káplánja, János) egyértelműen a mezővároshoz kötődnek, és innen vételezték a temetési szertartáshoz szüksé­ges állatok, kenyér, bor és szalonna nagy részét is. Itt tarthatta azokat a kincse­ket is, amelyek egy részéből halála után kegytárgyakat készíttetett. Ugyancsak kristallóci kastélyának színjében állhattak kocsijai: egy terhesszekér, egy hintó-271 1478: „Item registrum promontorii egregii Ladislai Hermani" (Hraztowcz, Petriasowcz, Rasthevina, Crogowecz, Gwndischyna, Bankowecz promontoriumok) „Registrum presens est fac­tum anno domini millesimo quadringentesimo septuagesimo octavo die dominico proximo ante festum beati Bartholomei apostoli."— DL 103 820. 272 1489: Anno etc. LXXXo nono feria secunda ante festum beate Elene inceptum est men­surari Promontorium Dywranowo ad racionem egregii Ladislai de Gereben vicepalatini et Baltha­sar de Bathyan capitanei in Kewzegh — DL 101 076. 273 DL 103 891. 274 DL 45 940. 275 1499: possessione Nowachy vocata in eadem silva communi habita alias per quondam Ladislaum Hermani locata et populis decorata — DL 101 287. 276 1456-ban, amikor Hermanfí kapja, még „locus castelli", végrendelete szerint már ismét áll (DL 107 608.). 277 DF 252 063. 278 1481. dec. 31., Kristallóc: Egervári bán előtt kiegyezik Gorbonoki Bereck özvegyével. Az oklevélen a vicebánok pecsétjei (DL 100 959.); 1482. jan. 1., Kristallóc: a bán iktatóparancsa, a pe­csétek ugyanazok (DL 100 962.); 1485. márc. 29.: Hermanfí László Kristallócon tesz bevallást a vi­cebánok előtt (DL 101 011.); 1486. máj. 1.: báni iktatóparancs a vicebáni pecsétek alatt Kristal­lócon a Kamarjaiak javára (DF 219 017.). — Mint alább még látni fogjuk, valamennyi esetben Gudovci Péter viceprotonótárius vendégeskedik Kristallócon. 279 1490: corpus verő a terra sumptum terre tumulandum relinquo cui sepulturam in ecclesia beatorum martirum Cosme et Damiani in Kerstallowcz eligo ibidem in novissimo die cum iustis omnibus resuscitandum — DL 107 608.

Next

/
Thumbnails
Contents