Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Grebeni Hermanfi László alnádor. Egy tekintélyes szlavón köznemesi politikus pályaképe (Első közlemény) IV/843

GREBENI HERMANFI LÁSZLÓ ALNÁDOR 867 lanságát, Hermanfiék ügyvédje azonban ismét a királyi kúriába tétette át a pert. Az országbíró még ugyanazon a nyolcadon helybenhagyta a báni ítéletet, amivel elvileg pontot tett az ügy végére.175 De csak elvileg: ebben az esetben is azt látjuk ugyanis, hogy egy formális ítélet, hozták légyen bármilyen magas fó­rumon, az égvilágon semmit nem zárt le. Az ítélet után röviddel meghalt Gor­bonoki Tamás is, és a még mindig kiskorú Gorbonoki István legközelebbi roko­na a nagyanyja, Gorbonoki Bereck özvegye, Dorottya asszony maradt. O pedig úgy ítélte meg, hogy Hermanfi László étvágyát a kedvező ítélet ellenére is érde­mes kielégíteni. 1481 utolsó napján a bán nevében eljáró Gudovci Péter szlavón viceprotonótárius jelenlétében Kristallócon kötötték meg a megállapodást. Eszerint Dorottya asszony Hermanfi Lászlónak adta dimicskföldei öröklött ré­szét, azzal, hogy ha László úr és a veje, Battyányi Boldizsár örökös nélkül halna el, a birtokrész visszaszáll rá és az unokájára. Dorottya kötelezte magát, hogy amint István eléri a nagykorúságot, bevallást tétet vele, melynek értelmében viszont az ő magtalan halála esetén Gorbonok és négy nevezett tartozéka há­ramlik Hermanfi Lászlóra. Ha pedig István még a nagyanyja életében meghal­na, Dorottya köteles beengedni Lászlót a birtokokba, ő pedig tartozik megvéde­ni az asszonyt annak haláláig.176 A dolog érdekessége, hogy Dimicskfolde nem a Gorbonokiak, hanem a Kasztellánfiak birtoka volt, valószínű tehát, hogy Do­rottya asszony maga is Kasztellánfi-lány volt. A későbbiekben Battyányi Boldi­zsárt valóban Dimicskfolde egy részének birtokában találjuk, bár itteni birtok­lását alaposan megkeserítették a Kasztellánfiak. Ezzel végére értünk azon uradalmak számbavételének, amelyek a Her­manfi/Battyányi-birtoktömb magját alkották. Hátravan még a kisebb birtokszer­zemények felsorolása és értékelése, illetve néhány olyan jogi akció ismertetése, amelyek ugyan sikertelenek maradtak, mégis megvilágítják Hermanfi László am­bícióit, illetve azok korlátait. A Herisinccel szomszédos orbonai uradalomra Hermanfi László anyja révén tartott jogot, de a Marótiakkal szemben e jog érvényesítésére nem nyílt esélye. Az 1470-es években azonban egyértelművé vált, hogy Maróti Mátyusnak nem lesznek utódai, így a birtokai előbb-utóbb a koronára haramiának. Látni fogjuk, hogy, amennyiben feltételezésünk helytálló, László úr korábban egy darabig Maróti fa­miliárisa volt, és a jó viszony később sem szakadt meg. Erre utal, hogy 1475 no­vemberében Mátyus, elismerve, hogy Orbonajure hereditario Hermanfi Lászlót il­leti, szolgálatai jutalmaként neki és örököseinek adományozta az uradalmat, és az iktatás is ellentmondás nélkül megtörtént.177 Mi több, úgy tűnt, hogy Maróti halá­la után sem okoz majd gondot a birtok megtartása. 1476 áprilisában ugyanis Má­tyás király még arra utasította az uradalom lakóit, hogy Hermanfi Lászlót tekint­sék uruknak.178 Ugyanezen év júliusában azonban utóbbi már a személyes jelen­lét előtt volt kénytelen tiltakozni Orbona eladományozása ellen.179 175 DF 231 687. 176 DL 100 959. 177 DL 33 426. 178 DL 17 787. 179 DL 17 834.

Next

/
Thumbnails
Contents