Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Grebeni Hermanfi László alnádor. Egy tekintélyes szlavón köznemesi politikus pályaképe (Első közlemény) IV/843
868 PALOSFALVI TAMÁS A vetélytárs nem volt más, mint a király új kedvence, Alsólendvai Bánfi Miklós pozsonyi ispán, a verőcei uradalom birtokosa, aki 1476 decemberében Orbonát is megkapta.180 Vele szemben László úr gyakorlatilag esélytelen volt, és e tény beismeréseként az iktatásnál, ahol pedig számos tekintélyes nemes jelent meg, nemhogy tiltakozott volna, még csak nem is képviseltette magát.181 László úr realizmusát mutatja ugyanakkor, hogy új szomszédjával is megtalálta a hangot, és legalább annyit elért, hogy az 1481. júliusi országgyűlés idején Bánfi az ő, László orbonai szőlőhegyen lévő szőlőjét mentesítette mindenfélé járadék fizetése alól.182 Gyanítható, hogy ezzel a lépéssel anyagilag sokkal jobban járt, mintha költséges pereskedéssel próbálta volna megegyezésre kényszeríteni magasabb súlycsoportban lévő vetélytársát. Végrendeletéből kiderül, hogy az orbonai szőlőhegyet herisinci népei művelték. Nem világos, mi motiválta a Körös megye északnyugati peremén lévő Bikszád megszerzésére tett kísérletet. Hermanfi 1484 elején tett panaszt a nádor előtt, hogy bár az ő őse, Hektor, valaha Bikszádi Péter ősének, Mikesnek adományozta a bikszádi uradalmat, az adomány csak a férfi leszármazókra vonatkozott, márpedig Bikszádi Péterben a családnak magva szakadt. Ezért az uradalom most őt, mint Hektor utódát illeti, és jogtalanul tartja megszállva Kasztellánfí György, aki az anyja, Bikszádi Anna, a néhai Péter húga révén tette rá a kezét.183 A per 1484-ben a szlavón bán előtt kezdődött, majd a kor szokása szerint megjárta az országbírói kúriát, hogy aztán ismét visszatérjen a bán elé. 1486 végén aztán eltűnik a szemünk elől, anélkül, hogy bármilyen döntés született volna.184 Az bizonyos, hogy Bikszád véglegesen Kasztellánfí György kezén maradt, olyannyira, hogy még a „bikszádi" előnevet is felvette.185 Hermanfi László további szerzeményeit az egyszerűség kedvéért táblázatba foglaltuk, vásárolt és zálogos birtokok szerint elkülönítve. Hermanfi László birtokvásárlásai IDŐPONT SZERZEMÉNY ÁR 1469. nov. 27.186 Tokachewcz és Oressya elhagyott possessio^. Rosovci Rosec Lászlótól 46 aft 1470. jan. 15.187 11 villa + két rész in provincia Wywdwar Prezecsnai Kerser Istvántól 700 aft 1473. okt. 6.188 Pawynyezelo jobbágytelek Herissincz birtokon Ervencei Lászlótól 40 aft 180 DL 33 428. 181 DL 33 429. 182 DL 102 214. 183 DL 104 564. 184 DL 101 029. 185 Popisi i obracuni 25., 47.; DL 37 708. 186 DL 100 788. 187 Kwrthyncz, Thernye, Zolisyncz, Zerkowcz, Modrwsowcz, Komaryewwerh, Habowecz, Markow, Thotaryewcz, Jaztrebyna, Zawodenye possessiók/villák, Zredycza fele, Popowcz egy része — DL 100 794. Az iktatóparancs: DL 100 797. 188 DL 100 833.