Századok – 2007

MŰHELY - Miskolczy Ambrus: Természetkultusz és cigánykép. Magyar és román párhuzamok III/761

TERMÉSZETKULTUSZ ÉS CIGÁNYKÉP 775 Grellmann a „civilizált" ember fölénytudatával nyilatkozott. Szemléletében a nyárspolgár dühe és viszolygása érvényesül, míg a magyar populáris irodalomban a magyar nemes hol évődő, hol sértő, de öniróniával is áthatott életköz elisége. Gvadányi József, aki 1787-i Pöstyényi förödés című munkácskájában beszámolt arról, hogy a Rákóczi és Bercsényi nótákkal együtt elhúzatta az Ambrus cigány vezette „új magyar kórus"-sal a nagyidai nótát is, majd aztán ravasz csellel a cigányoknak hashajtót adott, és behívta őket a vízbe, hadd rondítsanak bele, elrontva a helyi burzsoázia örömét.36

Egyébként az arisztokraták egymás között is megengedtek maguknak ilyenféle tréfát, csak azt nem volt célszerű megverselni, mert párbaj lehetett volna belőle. Gvadányi is vigyázott arra, hogy csak rangon aluliaknak a vizébe rondítsanak bele a muzsikusok. Az pedig elképzelhető, hogy egyes sztár-muzsikusok gazdagsága némileg bosszantotta, például az, hogy Bihari János a hegedűjét libériás inas vitte gazdája után, akinél még netán drágább viseletben járt. Egyébként írt még egy mára elveszett kis művet, amely a Cigányiász alkotmányvitáját a maga módján megelőlegezhette: Czigány Diaeta, mely Borsodvármegyébe az szendrei pázsiton Siroki Deme vajda praesidiuma alatt tartatott, a midőn azon nemzet újmagyarrá lett,37

bár feltehetően a magyar protoliberálisokat figurázta ki. A magyar irodalmi térben a cigányok olykor csak kontrasztív elemek. A vitézség ellenpéldái, ugyanakkor általános emberi gyengeségek hordozói, akiknek megvan a magukhoz való eszük. Példa erre Balog István Czerni Gyúró vagy Belgrádnak megvétele a töröktől című népszínművének kézirata 1812-ből. Ambrus cigány belgrádi kovács, mellékszereplő, de olyasmit is mond, amit a szerző is megengedne magának, a cenzor pedig észre is vette, és ki is húzta, mint a következő szóváltást: „Betyár: Már de az én őseim már Ádám előtt is híres vitézek voltak. Cigány: Hogyan uram! hiszen Ádám előtt nem volt egyéb szamárnál, lúnál." A cselekmény egyébként aktuális kérdés, a katonáskodás körül forog. Ambrust is be akarják fogni katonáskodni. És mivel éhes, megígérik, kap enni és inni, mire így szól: „Cigány: Azt hiszem leszek, én katona voltam is már (magában) hajói tartanak ismét tovább viszem sátorfámat, mert náthát kapnék a puskapor szagától. [...] Majd megmutatom a belgrádi basának ki vagyok". De előtte eszik-iszik: „Cigány: Úszunk a borban és villával hányjuk a pogácsát. Na hiszen csak egyszer Nagysás Ambrus gazda legyek, minden nap 6 icce rákit [pálinkát] iszom, és mindég hájas pirítóst eszem." Az éhes ember álma ez, és a napóleoni háborúk alatti ínséges években milliók álmodtak így. Színdarabunkban sem lesz semmi az álomból. Cserni elkergeti a cigányt, mert nem való katonának. Igaz, van olyan vitéz, aki nem sokkal jobb. Például Damián, aki összejön a nővel, akit a cigány feleségül akart venni, összeverekednek, majd kibékülnek és isznak. Ez sem tetszett a cenzornak, ezt a Gvadányi József: Pöstyéni Förödés. [Pozsony], 1787. 17. József ßherceg: Czigány nyelvtan. Bp., 1888. 231.