Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Pajkossy Gábor: A kormányzati „terrorizmus" politikája Magyarországon 1835 és 1839 között III/683
698 PAJKOSSY GABOR A magyarországi csapatok létszámának — a magyar kiegészítésű 39. Dom Miguelezred 12 századának a szokásos csapatmozgatások keretében immár elhatározott áthelyezésén túlmenő — növelését azonban az uralkodó elutasította.55 Sem a kutatások jelenlegi állása, sem jelen tanulmány keretei nem teszik lehetővé, hogy részletesen megvizsgáljuk, „igazuk volt-e" a katonai vezetőknek, s valóban a szükségesnél kevesebb katona állomásozott-e Magyarországon vagy sem. Ismereteink szerint az 1848-at megelőző évtizedekben Magyarországon rendre kisebb létszámú sorgyalogságot, de nagyobb létszámú lovasságot állomásoztattak, mint amennyit (216 sorgyalogszázad és 80 huszársvadrony) az ország kiállított, mindenképpen figyelembe kell vennünk ugyanakkor, hogy a magyar korona országai (a székely határőr huszárőrezred mellett) 17 határőr gyalogezredet is kiállítottak, és ezek állandóan otthon állomásoztak. Szerencsénkre, a már említett kimutatások jóvoltából, éppen a szóban forgó évekre vonatkozóan pontos adatokkal rendelkezünk a Magyar Királyság területén állomásozó katonaságról. Eszerint 1836-ban 162, 1837-ben 173, 1838-ben 191 sorgyalogszázad állomásozott a Magyar Királyságban (ebből a budai főhadparancsnokság területén, azaz az ország 43 megyéjében 1836 és 1838 között rendre 119, 133 és 133 század volt elhelyezve, s ehhez járult még 11 tüzérszázad is), míg a lovassvadronyok száma 100 (illetve rendre 80 1/2, 82 és 82 3/4) volt. Ezen adatok mérlegeléséhez segítségül hívhatunk egy hét évvel későbbi esetet, amikor ugyancsak felmerült az a kérdés, hogy a mind aggasztóbb magyarországi helyzet kezelésére elégségesek-e az itt elhelyezett csapatok. Bár az Államértekezlet 1844 decemberében abból indult ki, hogy komolyabb rendzavarások veszélyével nem kell számolni, bekérette a csapatok létszámára vonatkozó adatokat, s ezek alapján a 28 gyalogzászlóalj (azaz 168 század), a 84 lovassvadrony és 4 tüzérüteg — azaz a szóban forgóhoz hasonló nagyságú erő —jelenlétét elégségesnek találta „az ellenállás elszigetelt eseteiben" a rend fenntartására, amelynél elsősorban a lovasság jönne számításba, s megfelelőnek találta a diszlokációt is.56 A fentebb már említett forrásunk adatokat tartalmaz a Magyarországon állomásoztatott egységek kiegészítési körzetére, azaz bizonyos betekintést enged a csapatok nemzetiségi összetételébe is. Ennek alapján megállapítható, hogy (a közkeletű nézetektől némileg eltérően) a budai főhadparancsnokság területén állomásoztatott sorgyalogszázadok többsége, 1836-ban 74, 1838-ban 86 század (62, illetve 65%) volt magyarországi kiegészítésű (azaz esett a kiegészítési területe a magyar korona országaira). A lovassvadronyok közül azonban csak minden tizedik volt magyar (azaz huszár), s bár a Szlavóniában és a Bánságban elhelyezett lovasság szinte csak huszárokból állt, a Magyar Királyságban állomásoztatott 100 svadronyból így is csak 24 (azaz 3 ezrednyi) volt magyar kiegészítésű.57 Hozzá kell tennünk ugyanakkor, semmi jele 55 KLÖM VII. 65-66. Ogy. írásai, 1839/40. I. I*v-Kv („Az 57. alatti 2-dik számhoz tartozó Rekesztvény b) alatt"); HHStA, Konf. 1844:1364. A szövegből sajnos nem derül ki egyértelműen, hogy a Zanini vezérőrnagytól kapott adatok („in Ungarn") a Magyar Királyság vagy csak a budai főhadparancsnokság területére vonatkoznak. Ogy. írásai, 1839/40. I. u*-z**v („Zweites Verzeichniss der Dislocations Tabellen ... ad 5.7.) Vö. Urban Aladár: A magyarországi osztrák hadszervezet és a hazánkban állomásozó katonaság 1848 áprilisában. Hadtörténeti Közlemények, 1963/2. 145-169., különösen 152-154.
