Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Pajkossy Gábor: A kormányzati „terrorizmus" politikája Magyarországon 1835 és 1839 között III/683
A KORMÁNYZAT POLITIKÁJA MAGYARORSZÁGON 1835 ÉS 1839 KÖZÖTT 697 rendelkezésekkel szoros összhangban röviddel ezt követően kamarai birtokok adományozása esetén is előírták a pályázók politikai arculatának és tevékenységének a vizsgálatát.)52 A kéziratban foglaltakat külön kéziratban ismertették a (döntés előkészítésébe be nem vont) nádorral is, e dokumentumot azonban a címzett súlyos betegsége miatt (amelyet alább még érintünk) visszatartották, és húsz nappal később, az őt helyettesítő országbíróhoz juttatták el.53 1837. április 9-én döntés született egy másik, az előbbivel szorosan összefüggő kérdésben is. Mint arra elsőként Miskolczy Gyula utalt, a hadsereg bizonyos köreiben úgy ítélték meg, hogy a magyarországi helyzet, a politikai eszközök alkalmazásán túlmenően, az ott állomásoztatott haderő, különösen a gyalogság létszámának a növelését is szükségessé teszi. 1837 márciusában Lederer Ignác magyarországi (budai) főhadparancsnok erre tett javaslatot, amelyet támogatott Hardegg, a Haditanács elnöke is, s katonai rendszabályokat sürgetett Clam-Martinitz gróf főhadsegéd is. Lederer érvelését nyilvánvalóan befolyásolta az, hogy mivel az országban állomásoztatott katonaság jelentős részének elhelyezéséről (és élelmezéséről) az „ország", közvetlenül a polgári hatóságok gondoskodtak, a katonai szempontok nem érvényesülhetnek a kellő mértékben. Mint a katonatartás rendezésével foglalkozó országos bizottság számára készített kimutatások jóvoltából tudjuk, 1838-ban (ilyen jellegű részletes adatokkal csupán erre az évre vonatkozóan rendelkezünk) a Magyar Királyságban állomásoztatott (a helyőrségi és gránátos zászlóaljakkal, tüzér és utászszázadokkal együtt) közel 29 ezer főnyi gyalogságot koncentráltan, erődökben és városokban, kaszárnyákban helyezték el, és szinte teljes mértékben közvetlenül a kincstár által élelmezték, míg az összesen 19 ezres lovasságot a vidéken, 1/4-1/2 svadronyonként elosztva, svadronyonként 8-16 helységbe szétszórva állomásoztatták, és 90 százalékuk, továbbá a lóállomány nagy részének élelmezését a nem-nemesi népességre hárították. Lederer konkrétan is kifogásolta — ebben az esetben eredményesen —, hogy Pest vármegye Hajósra vezényeltette át a Nostitz svalizsér-ezred egyik svadronyát Soroksárról, holott az szükség esetén gyorsan Pesten, „a gonosz gondolkodásúak központjában" teremhetett.54 Az uralkodó április 9-i döntésével engedélyezte Pest-Buda megerősítését, hogy Lederer „sürgős esetben" az ország központjában „impozáns erő" felett rendelkezhessen — ennek nyomán júniusban a lombardiai 23., Söldenhofen, majd Ceccopieri-ezred Zimonyban állomásozó két századát Pest-Budára vezényelték. 52 A Magyar Kancellária 1840-1841. évi elnöki irataiban számos ilyen jellegű iratváltás található a magyar kancellár és Kübeck, az udvari kamara elnöke között: az ilyen ügyekben illetékes Kübeck 1841. július 16-i átiratában (MOL A 45. 1841:818) utal a magyar kancellár megkeresését előíró, 1837. június 20-án kézhez vett rendeletre. 53 MOL A 45. 1837:687. A kancellárhoz intézett másik kéziratot ismertető jelen kézirat szövegezése szerint a bajokat csak akkor lehet orvosolni „auf dem verfassungsmässigen Wege, von welchem abzugehen Mich bloss die äusserste Notwendigkeit zwingen könnte, wo die salus publica zum höchsten Gesetz wird", ha a főispánok energikusan lépnek fel stb. Az eredetiben idézett rész Andics Erzsébetet annak megállapítására vezette (amelyet másutt magam is átvettem), hojsy e legfelső kézirat nyíltabban feltárta Metternich és a kormányzat terveit, mert immár akár a rendi alkotmányosság félretételét is magukba foglalták. Andics E.: Metternich, i. m. (1975) 96-97. 54 KLÖM VII. 64-65.; Ogy. írásai, 1839/40. I. R*-U. („Az 5/.-hez tartozó Rekesztvény IV-dik szám alatt")
