Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: I. Ferenc József és a megtorlás I. rész III/635

646 HERMANN RÓBERT te, hogy Lebenynél 14 magyar zászlóalj, 5 üteg és több lovasszázad állomásozik, s hogy ő maga átteszi a főhadiszállását Pozsonyból Oroszvárra.65 Augusztus 12-én megjött egy, az oroszok által Nagykároly mellett augusztus 4-én aratott győzelem álhíre, 13-án pedig Haynau szőregi győzelmének, illetve a székesfe­hérvári felkelés leverésének híre. Megnyugtató volt az az értesülés, hogy a ko­máromi magyar csapatok nem haladtak túl Igmándon és Almáson, azaz Buda­pestet nem fenyegetik, aggasztó volt viszont az, hogy Veszprém, illetve Nyitra felé nyomultak előre, valamint a Balaton-vidéki és bakonyi magyar lakosság körében is nyugtalanság mutatkozik.56 Az augusztus 13-i minisztertanácson Bach véleményt kért Schmerlingtől három, korábban magyar szolgálatban álló tiszt halálos ítéletével kapcsolat­ban: „végre kell-e hajtani ezeket az ítéleteket, vagy a halálos büntetés helyett börtönbüntetést kell kiszabni, tekintetbe véve azt a tényt, hogy előreláthatólag sajnos sok hasonló eset fog még előfordulni."57 Ez a minisztertanács foglalko­zott Batthyány Lajos és Károlyi István Pozsonyból Olmützbe szállításával, va­lamint a magyar rögtönítélő törvényszék által kivégzett Stephan Ludwig Roth hátrahagyott gyermekeinek ellátásával.58 Az uralkodó 13-án Kari Grünne főhadsegéden keresztül utasította Gyulai Ferenc altábornagyot, a hadügyminisztert, hogy utazzon Csorich altábornagy oroszvári főhadiszállására, szemlélje meg a csapatokat, s koordinálja a hadmű­veleteket.59 Augusztus 14-én megérkezett a hír, hogy az oroszok elfoglalták Nagy­váradot.60 E napon Ponsonby, a bécsi angol nagykövet felkereste Schwarzen­berg miniszterelnököt, s — Palmerston brit külügyminiszter augusztus 1-jei uta­sítása alapján — közölte vele, hogy Anglia szívesen közvetítene a konfliktus mi­előbbi befejezése érdekében Magyarország és Ausztria között. Schwarzenberg válasza egyértelműen elutasító volt s az újabb katonai sikerek után ezen nincs mit csodálni.61 55 Csorich - Grünne, Pozsony, 1849. augusztus 11. reggel 9. KA MKSM Karton 3. Ad acta. No. 194. 56 A nagykárolyi győzelemre Id. Lord Ponsonby 1849. augusztus 12-i jelentése Lord Palmer­stonhoz, közli Correspondence 317. A szőregi győzelemre Id. Lord Ponsonby 1849. augusztus 13-i je­lentését Lord Palmerstonhoz, mellékelve hozzá Haynau augusztus 5-n Szegeden kelt jelentése, közli Correspondence 320-321. Ld. még Medem orosz követ jelentését Nesselrode kancellárhoz, Bécs, 1849. augusztus 13., közli Andics Erzsébet III. 380-382. A hírekről — kivéve a nagykárolyi győzele­mét — I. Ferenc József is beszámolt anyjához, Zsófia főhercegnőhöz írott levelében, Schönbrunn, 1849. augusztus 13. Közli Franz Schnürer 121. 57 Thomas Kleteéka 575.; a vonatkozó pontot magyar fordításban közli Katona Tamás 290-291. 58 Thomas Kletecka 580. és 582. 59Gyulai - I. Ferenc József, Bécs, 1849. augusztus 14.; uő. - uő., Barátföld, 1849. augusztus 15. délután 1 óra - Öttevény, augusztus 15. este 6. és éjjel lA 11. KA MKSM Karton 3. Ad acta. No. 282., 283. Fogalmazványát Id. uo. KM Präs. 1849:7505. (Eredeti iktatószáma No. 4.) 60 Ponsonby - Palmerston, Bécs, 1849. augusztus 14. Közli Correspondence 322-323. 61 Lord Ponsonby 1849. augusztus 14-i jelentése Lord Palmerstonhoz, közli Correspondence 322. Palmerston 1849. augusztus 1-jei utasítását Id. Correspondence 286-288., magyar kivonatban H. Haraszti Éva 240-242., ismerteti Charles Sproxton 106-108. Ld. még Palmerston augusztus 2-i utasítá­sát Ponsonbyhoz, kivonatosan közli Thomas Kabdebo: Diplomat in Exile. Francis Pulszky's Political Activities in England, 1849-1860. East European Monographs, No. LVI. East European Quarterly, Boulder. Distributed by Columbia University Press. New York, 1979. 144-147.; valamint Colloredo londoni osztrák követ 1849. augusztus 5-i jelentéseit Schwarzenberghez, közű őket Hajnal István 802-805. V ö. Philipp Neumann II. 319. (1849. augusztus 29-i bejegyzés)

Next

/
Thumbnails
Contents