Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Gergely András: A Batthyány-kormány időszaka a porosz diplomáciai jelentésekben III/575
A BATTHYÁNY-KORMÁNY A POROSZ DIPLOMÁCIAI JELENTÉSEKBEN 585 ják a szoros egyesülésből kimaradt németség nemzeti aggodalmait.60 Radowitz szembeszállt ezzel a — poroszoknak kedvező — koncepcióval. Szerinte ez esetben a Habsburg Birodalom menthetetlenül szláv alakulattá válik, ez lesz a „nagy nyugatszláv világállam, amelynek a saját útján kell majd mennie a történelemben".61 1849 elején ehelyett hármas államszövetségi rendszert vázolt fel. Az első, legkisebb kört alkotná a szűkebb szövetségi állam, a Bundesstaat, porosz vezetéssel. A másik, tágabb kört a Birodalom {Reich) képezné: a szövetségi állam mellett benne lennének az osztrák-német tartományok, azután (a dánokkal háborúhoz vezető) Schleswig-, és a lengyelek lakta Posen tartomány. A harmadik, legtágabb koncentrikus kört pedig ezen „birodalom" és a Habsburg „összállam" nemzetközi szerződése teremtené meg.62 Érzékelhető, hogy ez a terv is igyekszik számot vetni a nemzetiségi kérdéssel, de megint túlbonyolított: pl. a részeivel a Reich-hez is tartozó Habsburg Birodalom kötne szerződést egész területével... A végső soron irreális koncepciót Radowitz hamarosan feladni kényszerült. 1849. februárjától csatlakozott Gagern kettős államszövetségi (Németország-Ausztria, mint két külön állam szerződne) programjához, majd azt módosítgatta tovább. Valóban volt helye koncepcióiban Magyarország — legalábbis bizonyos mértékű — önállóságának. Nem vette viszont észre Schwarzenberg osztrák miniszterelnök egészen más (egy teljes egységet alkotó hetvenmilliós közép-európai birodalomról szóló) elképzeléseit -valószínűleg azért, mert úgy ítélt, hogy az osztrák külpolitika a „magyar ügy" (a le nem vert szabadságharc) miatt megbénult.63 A következő hónapokban Radowitznak nagy befolyása volt a porosz külügyekre, 1850 szeptemberében külügyminiszterré is kinevezték - de az osztrák és az orosz diplomácia ellenállása folytán egységtervei teljes hajótörést szenvedtek - novemberben már le is váltották. Radowitz kérlelhetetlen kritikusa egy fiatal vidéki konzervatív junker, Bismarck volt, aki a porosz nemzetgyűlésben evvel profilírozta magát külpolitikussá. 1848. szeptember 16-i beszédében szerinte Poroszország, ahelyett hogy kezdettől csatlakozott volna Ausztriához, „hogy ott átvegye azt a fényes szerepet, amelyet Oroszország cárja játszott, vagyis hogy Ausztriával szövetségben a közös ellenséget, a forradalmat semmisítette volna meg", passzivitásával, kétértelmű magatartásával csak eljátszotta a bizalmat, elszigetelte magát. Tehát Poroszországnak kellett volna katonai intervencióval Ausztria segítségére sietnie - ez a gondolat porosz konzervatív körökben egyébként nem volt különösebben eredetinek mondható. De Bismarck ugyanakkor arra is utal: elképzelhető lett volna az, hogy a német egység érdekében fegyverrel szállnak szembe 60 Gergely András: Az „Ausztriához intézett kérdés". Egységes birodalom vagy perszonális unió? In: Magyarhontól az újvilágig. Emlékkönyv Urban Aladár ötvenéves tanári jubileumára. (Szerk.: Erdődy Gábor és Hermann Róbert). Bp. 2002. 93-106. 61 Friedrich Meinecke: i. m. 192. 62 U. o. 63 Lothar Gall: Bismarck, der weiße Revolutionär. Frankfurt, 1980. 96-102. A bajor külpolitika részben a porosz tervek támogatójaként adott „magyarbarát" jelzéseket: u. o. 101.; ül. Miskolczy Ambrus: Az 1848-49-i forradalom bajor szemmel. (A diplomáciatörténet és az imagológia határán.) Századok, 1989. 644-674.
