Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Velkey Ferenc: Batthyány Lajos Széchenyi látószögében (I. Közelítések) III/557

558 VELKEY FERENC 1) Ezt a naplóbejegyzést Széchenyi 1844. február 4-én vetette papírra. Mivel azonban a szövegrész a jövőre utal, ezért először a legtágabb időhorizont felől közelítünk hozzá. Több mint másfél évszázad távlatából nem tudjuk (nem lehet) nem figyelembe venni értelmezésekor azt a tényt, hogy Batthyány Lajos utóbb valóban „nagy szerepet játszott," midőn Magyarország első felelős kormányának miniszterelnöke lett. Gondolati automatizmus, de a sor olvasói (a magyar kultúrkörben) minden bizonnyal legelőször erre a tényre asszociál(ná)nak. S ha felidézzük Széchenyinek éppen a Batthyány miniszterelnöki megbízatása (1848. március 17.) napján keltezett levelét, akkor a megfogalmazás hasonlósága — az 1844-ben elgondolt —jövő beteljesülésének érzetét kelti: „Batthyány- és Kossuthnak hallatlan nagy szerepén csak örülni tudok." Onbecsapás lenne ezt a kontextust pusztán a kronológiai távolság miatt, vagy azért elvetni, mert a régi irodalomban a forradalom, az orosz intervenció, ill. a világosi katasztrófa kapcsán Széchenyit, jós-igék harsonájaként" ábrázolták (előszeretettel és egyoldalúan). Hiszen ezt a mondatot egy történeti elbeszélésbe a legegyszerűbb úgy beépíteni, ahogyan Viszota Gyula tette: „megjósolja [már mint Széchenyi] azt is, hogy [Batthyány] még nagy szerepet fog játszani a politikában." Az bizonyos, hogy a gróf Jövőbelátó képességét" nem lehet e példán keresztül (és tán másképpen sem) felmérni, de mégis az adott gondolatkörben föltehetők racionális kérdések. Több példával igazolható, hogy Széchenyi szívesen gondolkodott ilyen távlatokban (főként önmagáról), s mélyen megélt romantikus-biblikus küldetéstudata hajlamosította arra, hogy megérezze, vagy felismerje másokban is a „nagy embert." Néhány évvel később vitapartnere kapcsán tette föl a kérdést: „Oly név-e a «Kossuth», melyhez Magyarország átka avagy áldása fog-e tapadni?" S ugyanígy Batthyányhoz sem csak a „nagy szerep" (inkább pozitív) minőségét kapcsolta, hanem „rontó lángészként" és a „Rom démona-ként" is föltűnt jegyzeteiben. Jól mutatja ezeknek a képzeteknek az egymásra vonatkozását, hogy az egyik ilyen esetben ellenpontul saját „szerepének a végét" („Meine Rolle scheint ausgespielt zu seyn!") regisztrálta. Széchenyinek ez a megjegyzése tehát, ha az első asszociáció (a mondat 1848-as „beteljesültsége"?!) jegyében olvassuk, akkor a történelemformáló személyiség összefüggés-mezőjét nyitná meg a maga szerteágazó (Széchenyire, Batthyányra, a reformkorra és a kor történelemszemléletére vonatkozó) világával.3 2) Kézenfekvő ezt a naplóidézetet azoknak a szövegeknek a sorába állítani, amelyekben Széchenyi Batthyány képességeit, politikai rátermettségét mérlegeli. Ebben a kontextusban nagy hangsúlyt kaphat ez a forráshely, mert ilyen 3 A többször kiadott Széchenyi levélnek itt csak a legelső és legutóbbi közlését jelöljük meg: Gróf Széchenyi István Levelei III- Gróf Széchenyi István Munkái VI. (MTA sorozat, később: SzIM) - Összegyűjt, jegyz.: Majláth Béla. Bp., 1891. (alább: SzIL III.) (568.) 602.; ill. Széchenyi István válogatott művei II. Szerk.: Spira György. Vál., jegyz.: Gergely András, Spira György, Sashegyi Oszkár. Bp., 1991. (később: SzIVM II.) 405.; Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István élete és működése 1844-1848 közt. Történeti bevezetés. In: SzIN6. (alább: Viszota Gy, 1939.) 37. Kossuth kapcsán itt (1847. aug. 25-i) Széchenyi válasza nemleges volt („Épp úgy nem, mint a «Széchenyi» -! Végre találkozunk majd s egyesülünk a «feledésben»"), de egész publicisztikája, s naplójának Kossuth-képe is azt erősíti, hogy meg volt győződve Kossuth történelemformáló (általában: „démonikus," pusztító) erejéről. A Batthyányra vonatkozó kitétel egy másik példában 1843. augusztus 13-án: „[...] csak pusztítani tud. Ő a Rom Istenének Elestje. (Verfallen)" Az idézett szövegekre: SzIN 1163-4., 1185., 1193-94.; SzIN6. 621-622., 689., 724.