Századok – 2007

VITA - Kubinyi András: Középkori országgyűléseink és a városok (Válasz Gerics József professzor tanulmányaira) II/471

VITA 487 Ennek több okát sorolhatom fel. Először is felesleges lett volna a szakirodalmat ismételni, hiszen ezt Gerics professzor már részletesen megtette. Erre azért sem volt szükség, hiszen én is elfogadom Lousse és Marongiu nézeteinek többségét. Az eltéréseket viszont a rájuk támaszkodó vitapartnerem nézetei elemzéséből bárki felismerheti. A másik, komolyabb ok, az, amit az imént Cadier nézeteivel kapcsolatban említettem. A szakmai közmegegyezés változik. Amennyiben az elsősorban szóba kerülhető Marongiu nézetre is ugyanez vár, akkor tudós barátom megállapításai kútba esnének.69

Az illusztris olasz tudós elsősorban a nyugati (és friauli, azaz északolasz) példákból indult ki, számunkra inkább a szomszéd országok helyzete a lényeges. Végül, de nem utolsó sorban utalok arra, amit már említettem. Engem csak kis mértékben érdekel a jogi helyzet, hiszen a városok politikai súlyát akarom meghatározni. Nagyon egyszerű lenne, ha forrásainkban rendelkezésünkre állna egy, a rendekre alkalmazott — éspedig gyakran alkalmazott — egykori fogalom. A később használt status és ordo megnevezés a középkorban nálunk ritka. Már láttuk, hogy a városokkal kapcsolatban egyértelműen bizonyíthatóan csak 1535-ben fordul elő. Megtaláljuk viszont többek közt az „urak"-ra, tehát a főpapokra és a főurakra, mint önálló rendekre vonatkoztatva a Jagelló-kor végén, megsértve különben a Werbőczy által hirdetett una eademque nobilitas elvét.70 Különben a középkor számos elnevezést ismert a rendekre, amelyeket gyakran szinonimaként használtak, viszont voltak köztük eltérések is. Ezek közt szerepelnek a vulgáris nyelvekben olyanok is, amelyek Lousse szerint a latinban ritkák, mint a membre és annak a megfelelői. (A magyarországi latinban viszont a 69 Számomra jelzés értékű volt, hogy noha Lousse műveit általában említi a külföldi szakirodalom (még akkor is, ha hatása az azt idéző tanulmányban nem nagyon érzékelhető), Marongiut jóval ritkábban. Utóbbi kihagyását főként a kelet-közép-európai rendiséggel foglalkozó munkákban találjuk meg. Kizárólag példaként említek több kitűnő tanulmányt — ugyanabból a kötetből —, amelyben nem találtam Marongiura történő hivatkozást: Gottfried Schramm: Polen - Böhmen - Ungarn: Übernationale Gemeinsamkeiten in der politischen Kultur des späten Mittelalters und der frühen Neuzeit. In: Ständefreiheit i. m. 13-38. (itt jegyzem meg, hogy Schramm a Hintze által bemutatott területi felosztásból továbblépési lehetőségnek fogadja el, hogy míg Angliában, Csehországban, Magyarországon és Lengyelországban helyi és regionális síkon önkormányzat működött, addig más országokban fejedelmi tisztviselők körzeti kormányzata alakult ki [uo. 21.] Mivel ennek nincs sok köze tárgyunkhoz, nem foglalkozom most vele); Antoni Mqczak: Stände und Zentralmacht im 16. Jahrhundert. Polen und England im Vergleich. In: uo. 95-117. (a tanulmány a 15. századi fejlődésből indul ki); Wolfgang Neugebauer: Raumtypologie und Ständeverfassung. Betrachtungen zur vergleichenden Verfassungsgeschichte am ostmitteleuropäischen Beispiel. In: uo. 283-310. - Ami ezzel kapcsolatosan a nyugat-európai szakirodalmat illeti, említést érdemel, hogy a belga (flamand) Blockmans professzor bibliográfiájában feltünteti ugyan Marongiu két legfontosabb művét, azonban csak a Friaullal kapcsolatos megállapítását idézi, 1. Wim P. Blockmans: A typology i. m. 197. 70 Az egyik az 1518. évi Szent György napi országgyűlés után a felsorolt főpapok és főurak által hozott törvény 4. cikkelyében fordul elo „domini utriusque ordinis" formában, 1. Szabó Dezső: A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. Bp. 1909. 230. (Ez a cikkely hiányzik Kovachich kiadásából.) A másik forrásunk — a prelátusok és bárók 1525. máj. 22-én, a tavaszi budai országgyűlés berekesztése után kelt szövetséglevele — ugyancsak névszerint említ 11 főpapot, valamint — a nádorral az élen — 17 főurat. Ebben többször előfordul a két rend említése, például: „Domini utriusque ordinis mutuo nos diligemus," vagy: „Si forte dominorum aliquis ab homine externo aut non nostrorum ordinum contumeliis verborum affectus fuerit, aut quodcunque genus iniuriae acceperit, uterque ordo huiusmodi contumeliae aut iniuriae auctorem admonere et corripere debeat" - uo. 203-207.