Századok – 2007

VITA - Kubinyi András: Középkori országgyűléseink és a városok (Válasz Gerics József professzor tanulmányaira) II/471

486 VITA kaszban nem mindig.) A Jagelló-kor második felében tehát hiányoztak. Célom a városok politikai szereplésének, és nem e politikai szereplés jogászi megfogalmazásának vizsgálata volt. Gerics professzor impozáns életművének tekintélyes részét viszont a jogi helyzet vizsgálata teszi ki. Nem szeretném, hogy félreértenének, hiszen ezt magam is fontosnak tartottam mindig. Arra azonban nagyon vigyázni kell, hogy valóban a jogszabályok alapján járt-e el az adott esetben a középkor embere, hiszen ez az a kor, ahol mindenre és az ellenkezőjére is van adat. Szerintem nem a jogszabályokból kellene kiindulni, hanem azt kellene kutatni, hogy mikor vették azokat alapul, és mikor nem, s ha az utóbbi történt, akkor miért. Hangsúlyozom, hogy nincs kifogásom azzal a céllal szemben, amelyet tudós barátom kíván elérni, engem viszont ez nem nagyon érdekel. Az ehhez vezető módszere sem új, bizonyos mértékben mindenkinél előfordul, csak egyeseknél gyakran, másoknál ritkábban. Tudós barátom azok közé tartozik, akik elolvasva külföldi szerzők műveit, azok eredményeit akarják mechanikusan átültetni az itthoni viszonyokra. Viszont az olvasót zavarja, ha valaki egy megállapítása bizonyítékát keresve szakirodalmi hivatkozást talál egy ledorongoló megjegyzéssel: XY valamit megállapított, ha valaki mást állít, az „el nem fogadható, elhamarkodott megoldás". Ez a fogalmazás még az idézett szakirodalom állításának helyessége esetén is idegesítő, sőt, sértő, udvariasabb fogalmazás illenék.67 Elismerem, bizonyos esetekben a korábbi szakirodalom felhasználása valóban magyarázhatja azt, ami a források alapján esetleg nem egészen világos. Itt azonban az olvasónak az a benyomása, hogy a forrásokat akarja a szerző a szakirodalomhoz igazítani. Itt kell választ adnom Gerics professzornak arra többször feltett kérdésére — mely olykor inkább ellentmondást nem tűrő megállapítás — amelyben külföldi tudósok nézeteit kéri tőlem számon. Fent megígértem, hogy erre tanulmányom végén térek vissza. Négy szerzőről van szó: Léon Cadier, Emile Lousse, Antonio Marongiu és Michael Mitterauer. Be kell ismernem, hogy Cadier műveit nem olvastam, ez azonban talán kevéssé hiba tudós barátom szemében, hiszen támadja annak insztitucionalista szemléletét. Megjegyzem, hogy igen tanulságos Gerics professzor alábbi idézete: „Az európai (benne a magyar) szakirodalom szinte kötelező, magától értetődő meghatározásként ismételte és jelentős részében ma is erőltetve ismétli a rendi gyűlés Cadier által 1888-ban adott definícióját (azaz, hogy a rendi gyűlés a három kiváltságolt rend politikai és kormányzati jogokkal felruházott gyűlése, mely jogok közül az adómegszavazás a legalapvetőbb)".68 Valóban találtam az általam olvasott rendi kérdésekkel foglalkozó külföldi és hazai irodalomban Cadier-idézeteket, de igen keveset. Ez pedig arra utal, amire tudós barátom is felhívja a figyelmet, hogy ez már a rendiség kutatói communis opiniojává vált, ahol annyi tételhez hasonlóan már azt sem tudjuk, hogy ki volt annak megfogalmazója. A másik három szerző műveit ismerem, sőt Lousse és Mitterauer munkáit ebben a tanulmányban is idézem. Tudós barátomnak igaza van, valóban tartózkodtam a rendi gyűlések mibenlétéről való felfogásom közlésétől. Már említettem, hogy ez szándékos volt. Egy példát 1. Gerics J;. A középkori képviselet i. m. 131. (33. sz. jegyz.). Gerics J.: Középkori országgyűléseink i. m. 357.