Századok – 2007
TANULMÁNYOK - L. Balogh Béni: Az Antonescu-rezsim békeelképzelései 1940-1944 között I/3
A PÁRIZSI BÉKESZERZŐDÉS 60. ÉVFORDULÓJÁN L. Balogh Béni AZ ANTONESCU-REZSIM BÉKEELKÉPZELÉSEI 1940-1944 KÖZÖTT 1940 nyarán, a gyökeresen megváltozott európai nagyhatalmi viszonyok egyik következményeként, Nagy-Románia szétesett. Alig több mint két hónap alatt, június 28. és szeptember 7. között az ország elveszítette területének és lakosságának mintegy harmadát. II. Károly király megalázó körülmények között, katonai ellenállás nélkül engedte át előbb Besszarábiát és Észak-Bukovinát a Szovjetuniónak, ezt követően Észak-Erdélyt Magyarországnak, majd Dél-Dobrudzsát (az ún. Cadrilatert — vagyis „négyszöget") Bulgáriának, holott a bukaresti propaganda két évtizeden át sulykolta a „Nici o brazdă!" („Egy barázdát sem vissza!") jelszót. A súlyos területi veszteségek egyöntetű elkeseredéssel és felháborodással töltötték el a román társadalmat. A legtöbben nemzeti tragédiaként fogták fel Nagy-Románia váratlan összeomlását, főleg a „román nemzet bölcsőjének" tartott Erdély egy részének az elvesztését. Az országban hatalmi harc robbant ki, melynek következtében a Berlin által támogatott Ion Antonescu tábornok mint teljhatalmú „államvezető" (Conducător) került az ország élére. A mintegy négy éven át tartó Antonescu-rezsim idején a legfontosabb közvélemény-formáló „nemzeti ideál" a megcsonkított határok (és ezzel együtt a nemzet önbecsülése) helyreállítása volt, elsősorban Észak-Erdély mindenáron való visszaszerzése. A területi revízió és — elsősorban — a Szovjetunióval és Magyarországgal szembeni reváns eszméje hatotta át a román politikai elit képviselőinek gondolkodását is. A második bécsi döntés semmissé tétele, ideológiai meggyőződéstől függetlenül, az összes román pártnak, politikai csoportosulásnak (a kommunistáktól a szélsőjobboldali Vasgárdáig) közös célja volt; ez képezte a fő törekvését a hatalmon lévő és németbarát irányzatot követő politikai elitnek, akárcsak a Iuliu Maniu vezetése alatt álló angol- és franciabarát polgári ellenzéknek. Mindezek alapján érthető, hogy az 1940-1944 között született különböző román béketervek, békeelképzelések egyik legfőbb közös nevezőjének is a „területi integritás" helyreállítása számított. A második világháború alatti román béketervekkel, békeelképzelésekkel a román történetírás mindeddig keveset foglalkozott, inkább csak a konkrét béketapogatózásokról és a háborúból való kiválás előkészítő lépéseiről olvashatunk az újabb feldolgozásokban is.1 A Mihai Antonescu miniszterelnök-helyettes által 1942 júniusában létrehozott ún. Béke Iroda felállítását — és ezzel 1 L. pi. Vasile Puşcaş: Speranţă şi disperare. Negocieri Române-Aliate 1943-1944. Ediţia a H-a. Cluj-Napoca, Eicon, 2003.; Traian Udrea: 23 August 1944. Controverse istorico-politice. Studiu istoriografie. Bucureşti, Alex-Alex & Leti Preş, 2004.
